Tenki Réka és Csányi Sándor színművészek fél millió forinttal támogatták a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt. A pénzből egy szoftvert vásároltak, amelyet a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekhematológiai-onkológiai Részlegén ápolt betegek gyógyításában használnak majd. A házaspár felajánlását csütörtökön adta át ünnepélyesen.
Hírek ÁOK címkével
A tanulmányi versenyeken kimagasló eredményeket elért hallgatókat köszöntötték a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében. A másodéves hallgatók a Huzella Tivadar Anatómia, illetve a Krompecher István Szövettan Tanulmányi Verseny mellett a Trisha és Gary Kish által felajánlott díjért rendezett megmérettetésen vettek részt.
A várandósság alatti folyamatok és szövődmények alaposabb megértéséhez, a jövőben pedig akár új terápiás lehetőségek kidolgozásához is hozzájárulhat a Debreceni Egyetem kutatóinak a méhlepény speciális immunsejtjeivel kapcsolatos vizsgálata. A Hofbauer-sejtekről a debreceni szakemberek elsőként adtak átfogó genetikai képet. A nemzetközi együttműködésben megvalósult tudományos munka eredményeit egy rangos nemzetközi folyóirat, a JCI Insight közölte.
A Hajdúhús 2000 Kft. három millió forinttal támogatja a Sürgősségi Orvostanért a Debreceni Egyetemen Alapítványt. A felajánlott összeget a sürgősségi orvostannal kapcsolatos oktatási és kutatási tevékenység, valamint a betegellátás fejlesztésére fordítják.
Több mint 500 lila lufi emelkedett a magasba szerdán a Debreceni Egyetemen. A bölcsődések és az óvodások, valamint a Gyermekhematológiai-onkológiai Osztályon kezelt gyerekek a környezetbarát léggömbökhöz erősített kedves üzenetekkel szeretnének reményt adni beteg társaiknak. A Hallják meg az égiek jókívánságainkat elnevezésű programot a Leukémiás Gyermekért Alapítvány szervezte a betegek világnapja alkalmából.
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara olyan orvosokat képez, akik magas szintű szakmai tudással, empátiával és etikus szemlélettel rendelkeznek, és készek az egész életen át tartó tanulásra. Az intézmény kiváló oktatókkal, modern infrastruktúrával, kiemelkedő klinikai gyakorlóhelyekkel és nemzetközi lehetőségekkel várja a jelentkezőket. A felvételizők az osztatlan általános orvos szak mellett a kar egy alap- és négy mesterszakára adhatják be jelentkezésüket.
Átvette a Debreceni Egyetem két professzora az OTDK70 Kitűzőt, melyet az Országos Tudományos Diákköri Tanács alapított olyan felsőoktatási intézményi vezetők, oktatók, kutatók és szakmai döntéshozók elismerésére, akik hosszú időn át jelentős szerepet vállaltak a tudományos diákköri tevékenység fejlesztésében, TDK-s hallgatók támogatásában. A kitűzőt és az elismerő oklevelet Mátyus László professzor, az OTDT elnöke adta át csütörtökön Pusztai Gabriellának, a Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanárának és Berde Csabának, a Gazdaságtudományi Kar professor emeritusának.
A rák világnapja alkalmából szervezett figyelemfelhívó szakmai szimpóziumot a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Tüdőgyógyászati Tanszéke és az Összefogás a hörgőrák megelőzésért Alapítvány. A rendezvényen az intézmény tüdőrák megelőzésében jártas szakemberei tartottak előadásokat a betegség kialakulásáról, felismeréséről, kockázati tényezőiről, kezeléséről.
A stratégiai célokról, ágazati célkitűzésekről, feladatokról és jövőbeni tervekről volt szó az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának az Általános Orvostudományi Karon és a Klinikai Központban tett látogatásán. Kossa György kuratóriumi elnök szerint: az egyetem feladata az értékteremtés, amelynek természetes következménye a gazdasági és társadalmi haszon.
Elkezdődött a Debreceni Egyetem eddigi legnagyobb Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Konferenciája. A háromnapos rendezvényen több mint 470 előadás hangzik el. A hallgatók az anatómiától a biokémián át a traumatológiáig, 59 tagozatban számolnak be kutatásaikról. A zsűri által legjobbnak ítélt előadók részt vehetnek a 2027-es Országos Tudományos Diákköri Konferencián, melyet a Debreceni Egyetemen rendeznek.