Hírek agrártudomány címkével

A Debreceni Egyetem is bemutatkozik a 24. Hajdúsági Expó Mezőgazdasági és Ipari Kiállításon és Vásáron Hajdúböszörményben. Augusztus 9. és 11. között az egyetem agrárkutatói és oktatói a rendezvény szakmai programján tartanak előadásokat, valamint saját standot is állít az intézmény.

Ökológiai és Regeneratív Gazdálkodási Kihelyezett Tanszéket hoz létre a Debreceni Egyetem Hajdúnánás-Kendereskertben. Az erről szóló oktatási és kutatási megállapodást pénteken írta alá Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár és Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere.

A hazai és a nemzetközi búzapiac jelenéről és jövőjéről, a búzanemesítés irányairól, valamint a minőségi búzatermesztés agrotechnikájáról volt szó egyebek mellett az idei, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézete, a Debreceni Akadémiai Bizottság Agrártudományi Szakbizottság és a Hajdú Gabona Zrt. által szervezett XXXI. búzatanácskozáson. Az eseményen elhangzott: az ágazat jövőjét csakis a minőségi, intenzív termesztés jelentheti.

A Debreceni Egyetem két pályázat révén csaknem kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Vidékfejlesztési Programból. Az összeget az agrártudományi oktatást és kutatást szolgáló tangazdaságának, kutatóintézeteinek, bemutatókertjének és Innovációs Központjának fejlesztésére fordítja az intézmény.

A hazai ökológiai gazdálkodás nemzetközi versenyképességének elősegítése érdekében oktatási és kutatási együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület és Hajdúnánás önkormányzata. A szervezet és a város bekapcsolódik az egyetem ökológiai gazdálkodás területén folytatott kísérleteibe, valamint gyakorlati helyet kínál a DE agrárképzésében részt vevő hallgatóknak – hangzott el a megállapodás és az idei Öko Expo kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Kiemelkedő természetvédelmi munkájáért Pro Natura Emlékplakettet adományozott Nagy István agrárminiszter a Debreceni Egyetem MÉK Növényvédelmi Intézet adjunktusának. Szanyi Szabolcs a szakmai elismerést a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban rendezett ünnepségen vette át.

Vértelen vadászat, növény- és állatfelismerés, vak botanika – ezekkel a feladatokkal is meg kellett küzdeniük a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által először meghirdetett természetvédelmi tanulmányi versenyen a diákoknak. A középiskolásoknak rendezett verseny második, zárófordulóját pénteken tartották a Nagyerdei Kultúrparkban.

Egy 1849-ből származó bazsarózsa, egy 1867-es pipacs, alternatív levélfehérjével dúsított kenyér, ostya és gumicukor – a növényvilág sokszínűségét mutatja be a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara a nemzetközi növények napja alkalmából szervezett rendezvénysorozatán. Május 14-e és 24-e között izgalmas interaktív programokkal, kiállításokkal, tudományt népszerűsítő előadásokkal várják az érdeklődőket a Böszörményi úti campuson.

Fogatokon és hintókon vonultak végig a városon a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói pénteken, csaknem félévszázados hagyományuknak megfelelően így búcsúztak a várostól és az intézménytől. Az idei Sárguláson csaknem 550 hallgató ünnepelte egyetemi tanulmányai végét.

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok tenyésztési nagydíját nyerte el a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézete. A XXXI. alkalommal megrendezett hódmezővásárhelyi szakkiállításon bemutatkoztak az egyetem lovas képzésében részt vevő hallgatók és sikerrel szerepeltek a kutatóintézet állatai a minősítő, bíráló bizottságok előtt.