Hírek

A hidrobiológiát, a balneológiát, a termálvíz vizsgálatát és hasznosítását, valamint a térség gazdasági, turisztikai fejlesztéseit célzó együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Debreceni Egyetem és Tiszafüred önkormányzata.

A Bauhaus megalapításának centenáriuma áll az Árkádia Konferencia tematikájának középpontjában, amelyet már 9-ik alkalommal rendez meg október 10-11-én a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke.

A monumentális tanévnyitó stadionshow fotóival a címlapján jelent meg az októberi lapszám. A yoUDay mellett az újság beszámol az intézmény friss híreiről, a legújabb beruházásokról, az egyetemi színjátszó találkozóról és a DEAC csapatainak szezonkezdetéről is.

A Debreceni Egyetemen a magyar sport nagyjaira való emlékezés nem üres nosztalgiázás, hanem példamutatás az új generációknak – hangsúlyozta Szöllősi György az Aranycsapat kultúrtörténeti szerepe kapcsán, a "Labdarúgás elmélete és gyakorlata" tantárgy előadásán.

Mintegy száz felnőtt és gyermek vette igénybe az ingyenes szűrővizsgálatot a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának rendezvényén október 8-án. Családok is érkeztek, a legfiatalabb páciens 3 éves volt.

Megnyerte hazánk századik olimpiai aranyérmét, irányítása alatt pedig összesen 84 Európa-, világ- és olimpiai bajnoki címet szerzett a magyar birkózó válogatott. Szakmai sikereinek titkát árulta el Hegedűs Csaba kedden a Debreceni Egyetemen.

Életének 83. évében, 2019. október 6-án örökre eltávozott közülünk Kozma András professzor, a Debreceni Agrártudományi Egyetem volt rektora, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Számviteli és Pénzügyi Intézetének professzor emeritusa.

Hat évfolyamos képzésével az ország kilencedik legjobb középiskolája lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a legjobbiskola.hu ranglistáján. Az intézmény négyéves képzése az előkelő tizenharmadik helyen zárt.

Két korosztályban is felállhattak a képzeletbeli dobogóra a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának diákjai a Hungarikum-verseny országos döntőjén. A kossuthos fiatalok csaknem 140 nemzeti értékről adtak számot elméletben és gyakorlatban egyaránt.

A Science Café szeptembertől újra várja kéthetente a tudomány iránt fogékony közönséget. A tanév első előadása „Marketing és innováció - Hogyan járul hozzá a sikeres fejlesztésekhez a marketing az egészség-gazdaságban?” címmel kalauzolja el az érdeklődőket.

Nyelvvizsga-előkészítő kurzusokat, karrier tréning-tanácsadást tartottak és tananyagokat fejlesztettek a Gazdaságtudományi Karon az elmúlt másfél évben egy pályázat keretében. Az eddigi és a további fejlesztésekkel a hallgatók lemorzsolódását szeretnék csökkenteni.

Könnyebb a beteg altathatósága és kisebb a húgyúti fertőzés kockázata – egyebek mellett ezek az előnyei a háton fekvő vesekőműtétnek, melyet az országban elsők között a Debreceni Egyetem Urológiai Klinikáján szeretnének rutinszerűen bevezetni.

Szép sikereket tudhatnak maguk mögött a Debreceni Egyetem Atlétikai Club sportcsapatai az elmúlt hétvégéről. Bravúrral nyertek a jégkorongozók, a futsalosok és a focisták, emellett győztesen hagyták el a pályát a kosarasok, a floorballozók valamint a kézisek is.

Jubileumi ünnepséggel kezdte meg évfordulós rendezvénysorozatát a fennállásának 70. évfordulójára emlékező Természettudományi és Technológiai Kar. A pénteki eseményen a kezdetekről és az innovatív jövőről, új szak létesítéséről is beszéltek az egyetemi és kari vezetők.

DEAC hírek

Kovács Ádám abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata fegyelmezett játékkal meg tudja szakítani a fővárosiak parádés sorozatát. Nincs megállás a férfi futsal NB I-ben,

The post A veretlen Újpestet látjuk vendégül appeared first on DEAC.

Kiélezett mérkőzésen 82-81 arányú győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a KK Joker otthonában. Annak ellenére, hogy Andjelko Mandics együttese négy nap alatt negyedik edzőmeccsét játszotta,

The post Egypontos sikerrel zárta a vajdasági túrát a DEAC appeared first on DEAC.

Jól küzdött a Debreceni Egyetem gárdája, de hosszabbítás után vereséget szenvedett. Nem kedvezett az időjárás a szombat délutáni MOL Magyar Kupa-meccsnek a Dóczy József utcán,

The post A BVSC jutott a következő körbe appeared first on DEAC.

Képgalériák