A Debreceni Egyetem delegációja is részt vett a NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés Spanyolországban tartott negyedik rektori találkozóján, ahol egy francia és egy izlandi intézmény csatlakozásáról is döntöttek. A rendezvényen bemutatott neurotechnológiai kutatások és eredmények lehetőséget adnak újabb együttműködésekre a DE intézetei, szakemberei számára.

A nyolc neves európai felsőoktatási intézmény - köztük a DE - által 2020 őszén indított program fő célja elősegíteni a szélesebb értelemben vett idegtudományok fejlődését, összehangolni a kutatásokat és megismertetni azokat. A NeurotechEU konzorciumban egyebek mellett olyan rendkívül neves felsőoktatási intézmények a Debreceni Egyetem (DE) partnerei, mint a svéd Karolinska Institutet, a német University of Bonn, a holland Radboud University, valamint az Egyesült Királyságban működő University of Oxford.  

A szervezet képviselői ezúttal Spanyolországban, a Debrecenhez hasonló lakosságszámú Elche városában gyűltek össze, ahol az Universidad Miguel Hernández de Elche volt a házigazda.  

A Debreceni Egyetem delegációjának vezetője, Tőzsér József élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes a szervezet igazgatótanácsának tagjaként részt vett a NeurotechEU tudományos szekciójában, ahol a vendéglátó egyetem neves kutatói a neurotechnológia különböző területein elért eredményeiket ismertették.   

- A spanyol kollégák négy kiváló tudományos előadás keretében mutatták be a neurotechnológia igen eltérő vonatkozásait. Hallhattunk például a klasszikus agykutatásról, a COVID-fertőzés következtében fellépő szaglásvesztés molekuláris hátteréről, illetve viselkedéstani kutatásokról is, például arról, hogyan befolyásolhatják előítéletek a bírói ítéleteket. A bemutatott példákra építve egyrészt a jelenleginél sokkal szélesebb kutatói kört tervezünk bevonni a NeurotechEU programba, másrészt új kollaborációs kapcsolatok kialakulását reméljük – ismertette Tőzsér József.

Az úgynevezett Egyes munkaprogram vezetőségi találkozóján a Debreceni Egyetemet Gregán Orsolya, az intézmény Nemzetközi K+F Kapcsolatok Központjának vezetője, a projekt menedzsere képviselte.  

A vendégek látogatást tettek az alicantei Miguel Hernández egyetem orvosi campusán is, ahol az úgynevezett Cyborg Centert és a képalkotó szolgáltató laboratóriumot nézték meg. A programon Szücs Péter, a DE Anatómiai Intézet igazgatója részletes tájékoztatást kapott az UMH laboratóriumban használatos mikroszkópok technikai paramétereiről és azok használati feltételeiről, valamint az MRI működtetéséről.   

- A kapott információk segítenek a Debreceni Egyetem hasonló szolgáltató laboratóriumainak működtetésében, melyben együttműködés alakult ki a spanyol kollégákkal. Az UMH nagyteljesítményű kisállat MRI-jére alapozva elindítottunk egy kollaborációs munkát és tovább is épülhet a kapcsolat – fogalmazott Szücs Péter.  

A konferencia második napján, a Rektori Tanács találkozón a szervezet bővítéséről döntöttek, a francia University of Lille és az izlandi Reykjavik University csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez. Az ezt követő kormányzótanácsi ülésen egyebek mellett az esetleges további bővítésről is szó esett.   

A Debreceni Egyetem képviselői további megbeszéléseken is részt vettek. A társegyetemek kommunikációs szakemberei Sárvári Géza Zsolt, a DE Nemzetközi K+F Kapcsolatok Központja ügyvivő-szakértőjének közreműködésével vitatták meg a NeurotechEU Kommunikációs Tervének készítése közben felmerült kérdéseket, az új mobilitási módok kidolgozásáról, közös képzések lehetőségéről pedig Jánosy Orsolya, a NeurotechEU nemzetközi projekt WP4 munkacsoportjának debreceni vezetője részvételével egyeztettek.  

- A konzorciumi partnerek nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a hagyományos Erasmus oktatói és hallgatói mobilitás növelésére, emellett a projekt finanszírozásában olyan új mobilitási formákat is szeretnének támogatni, mint például a hallgatói és oktatói, kutatói rövid csoportos tanulmányutak, illetve hallgatói konferencialátogatások. További cél a konzorciumi partnerek közötti együttműködések bővítése más tudományterületekre – sorolta Jánosy Orsolya.  

A NeurotechEU együttműködés következő nagy eseményét a Debreceni Egyetem szervezi, a nyárra tervezett rendezvényen a tervek szerint a konzorcium egyetemein tanuló hallgatók találkozhatnak és az elektronmikroszkópos minták előkészítéséről lesz szó.   


Sajtóközpont - OCs