Hírek

A költészet napja alkalmából versíró pályázatot hirdet a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK). A pályázat témája: 2021, vagyis az idei esztendő. A költemények beküldési határideje április 8-a.

A Német Lovagrend történetével foglalkozó rangos könyvsorozatot kapott ajándékba a DE BTK Történelmi Intézete. A Németországban az elmúlt csaknem öt évtized alatt megjelent köteteket a témával foglalkozó kutatók, hallgatók egyaránt forgathatják majd az Intézet könyvtárában.

Az előző évi eredményeket, valamint az országos átlagot is meghaladta az általános felvételi eljárás eddigi adatai alapján a jelentkezések száma a Debreceni Egyetemen. A legnépszerűbbek idén is a gazdaságtudományok meghirdetett szakjai, és a bölcsésztudományi képzéseket is sokan megjelölték.

A hazai szociális munkás képzésben résztvevő felsőoktatási képzőhelyekkel összefogásban rendeztek közös online szakmai konferenciát a szociális munka világnapja alkalmából. Az eseményhez a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara, valamint a DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke is csatlakozott.

A COVID és a kardiológia, illetve a cukorbetegség és a szívbetegségek kapcsolata volt az idei Debreceni Kardiológiai Napok fő témája. A Debreceni Egyetem szakembereinek részvételével március 11. és 13. között megrendezett online konferencián a szakma legfontosabb aktualitásairól tanácskoztak.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem vezetése idén is több mint száz munkatársát részesítette kitüntetésben. A most odaítélt Kiváló Dolgozó és Rektori Elismerő Okleveleket a járványhelyzet miatt később adják át.

A Debreceni Egyetem több kiváló oktatója és munkatársa részesült elismerésben a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A legmagasabb állami kitüntetéseket Magyarország köztársasági elnöke adományozza. A járványhelyzet miatt a most odaítélt kitüntetéseket csak később vehetik át a díjazottak.

Megszületett a döntés, kiderült, kik a Debreceni Egyetemi Színház (DESzínház) első alkalommal meghirdetett, „egy sima – egy fordított" elnevezésű műfordítói pályázatának nyertesei és különdíjasai. A felhívás sikerét mutatja, hogy itthonról és külföldről összesen 120 pályamű érkezett.

Jelentős beruházások, fejlesztések kezdődnek 2021-ben a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Karán, ahol állami támogatással új épületszárnyat alakítanak ki és megújulnak a már meglévő épületrészek, valamint gyarapodik az eszközpark is.

Csaknem ötmillió forintot kapott ajándékba a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikája egy a régióban élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó cégtől. A felajánlott pénz nagyrészéből speciális képalkotó endoszkópot vásárolnak.

Idén is csatlakozik a Debreceni Egyetem az Agykutatás hete című országos programsorozathoz. Az érdeklődők ennek keretében agykutatók munkájával, eredményeivel ismerkedhetnek meg, a korábbi évekkel ellentétben ezúttal a virtuális térben.

Az informatika iránt érdeklődő középiskolásokat várja a tavaszi félévben induló online szakköreire a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A leendő hallgatók az egyszerű algoritmusoktól a különböző elektronikai eszközökig a programozás számos területével megIsmerkedhetnek az ingyenes képzésen.

A járványhelyzet miatt több egyetemi szolgáltatás megváltozott üzemmódban működik. Az egyetemi könyvtár online „látogatható”, és a kollégiumokban is csak kevés egyetemista maradhatott. A hallgatói ügyintézés kizárólag online történik.

A koronavírus-fertőzésben szenvedő betegek növekvő száma miatt megnyitották a Járványügyi Ellátó Központ újabb épületét a Klinikai Központ Nagyerdei Campusán. A járóbetegeket arra kérik, hogy a fertőzésre utaló tüneteikkel továbbra is a Kenézy Gyula Campus Sürgősségi Osztályát keressék fel.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Két DEAC-játékosért is szoríthatunk a sportág legfontosabb versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont. A sakkpartikat élőben követhetjük a Teniszke II-ben. A 45. nyílt és 30.

The post Élő közvetítés a DEAC sportcampuson a sakkolimpiáról appeared first on DEAC.

Képgalériák