Igazi magyaros vacsorával és táncházzal köszöntötték a Debreceni Egyetemre érkezett külföldi hallgatókat.
Hírek
A Debreceni Egyetem 112 kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatója részesült köztársasági ösztöndíjban a 2016/2017-es tanévben. Legnagyobb létszámban a TTK diájai, akik csütörtökön vették át az elismerést igazoló oklevelet.
A Times Higher Education (THE) 2016-2017-es világrangsora szerint Magyarország legnagyobb felsőoktatási intézménye a Debreceni Egyetem.
Az édesburgonya-termesztés és a kártevők elleni védekezés stratégiáit is közösen kutatják majd a debreceni és a louisianai egyetem szakemberei.
A Debreceni Egyetem és a város önkormányzata közös programsorozattal emlékezik az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából. A rendezvényekről szerdán az egyetemen tartottak sajtótájékoztatót.
Jócskán elérte már a felnőtt kort a Debreceni Egyetem fiataloknak szóló diáklapja, az ebben a tanévben 55. évfolyamába lépő Egyetemi Élet.
Az aktuális fiskális eredményeket, valamint a Magyar Nemzeti Bank oktatási programját is megismerhették a Gazdaságtudományi Kar hallgatói egy konferencián.
Ebben a tanévben is folytatódik a Science Café, a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő előadássorozata a Libri Könyvesboltban.
Az orvostanhallgatók számának növeléséről, a Kenézy Kórház integrációjáról, az egyetemi oltóanyaggyárról és a jövő évi rektorválasztásról is beszélt Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár a Debrecen TV Esti Közelkép című műsorában.
Átadták a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás (SET) Központját a Nagyerdei Stadionban.
Csúcsot döntött az őszi félévben a Debreceni Egyetemre érkező Erasmus-hallgatók létszáma, akiket változatos programokkal köszöntött az intézmény.
A DEAC nyerte az egyetemi futball derbit. A férfi kosarasok győzelemmel, a futsalos lányok pedig döntetlennel kezdték a bajnokságot.
Korszerű látványvilággal, automatizált adattárakkal és még több multimédiás tartalommal várja régi és új látogatóit a Debreceni Egyetem weboldala.
A hagyományos sapkadobással köszönt el az a 168 frissen avatott orvos, akik a szombaton rendezett diplomaosztón vettek búcsút a Debreceni Egyetemtől.
DEAC hírek
A Nyírbátornak búcsút intő Szabó Steven a Debreceni Egyetem alakulatával megcélozza a felsőházat az NB I-ben. Zajlik a csapatépítés a DEAC férfi futsalosainál. Pár napja
The post Gólerős futsalost igazoltunk appeared first on DEAC.
U19-es lányaink bronzérmesként léphet pályára, az U16 közelebb kerülhet az aranyhoz, az U14 pedig bebiztosíthatja bajnoki címét. Az már korábban biztossá vált, hogy Fülöp
The post Aranyos lehet a végjáték appeared first on DEAC.
A DEAC Gladiators gárdája a hevesi megyeszékhelyen játszik rangadót. Győzelemmel kezdte a Divízió II-es bajnokságot a Debreceni Egyetem amerikai futballcsapata, a cívisvárosiak április közepén 34–6-ra
The post Eger ostromára készülnek appeared first on DEAC.