Magyarországon egyedülálló szerkezetvizsgáló és analitikai műszerközpontot alakítottak ki a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetében. A három korszerű nagyműszer összértéke meghaladja a 780 millió forintot.

A komplexkémia meghatározó ágán, a fémkomplexek előállítása és vizsgálata területén elért legújabb eredményeket mutatták be az International Symposium on Metal Complexes 2019 nemzetközi konferencián, amely a Debrecen University Symposium címet is elnyerte.

A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete idén ötödik alkalommal hirdeti meg angol nyelvű, középiskolai diákoknak szóló vitaversenyét, ezúttal az Egyesült Államok Nagykövetségével közösen. Ebben az évben az 1989-es rendszerváltás a verseny témája.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről adott számot hétfőn 13 szekcióban 170 nyertes pályázó a Debreceni Egyetem konferenciáján, amelyet az intézmény Tudományos Igazgatósága rendezett.

A szoptatásról és a fájdalomcsillapításról is tájékoztatást kaptak, illetve megnézhették a szülőszobát a kismamák a Szülészeti Klinika keddi nyílt napján. A rendezvényen a természetes szülés fontosságára is felhívták a várandósok figyelmét.

Az adatbányászattól az orvosi képfeldolgozásig az informatikai tudományok számos területén alkalmazott életlenhalmaz-elmélet témájában tartanak nemzetközi tanácskozást a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A rangos vándorkonferenciát először rendezik hazánkban.

Az orosz-magyar kulturális kapcsolatok ápolásában végzett munkájáért rangos nemzetközi kitüntetésben részesült Goretity József irodalomtörténész, műfordító, a Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézetének igazgatója.

Lengyel Erik, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának mesterdiplomás, klasszikus ütőhangszeres művész szakon idén végzett hallgatója vehette a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Tanács Művészet és Művészettudományi Szekciójának Prezentációs Díját.

A Neurológiai Klinika egykori igazgatójának tevékenységét, személyiségét elevenítették fel kollégái, tanítványai és tisztelői pénteken az intézményben. Az emlékülésen az 50 éves debreceni stroke ellátás fejlődését is áttekintették.

Csaknem 20 milliárd forinttal támogatja a kormány a Debreceni Egyem műszaki képzéseinek fejlesztését. A tervek szerint 2020 szeptemberében már elindulhat a járműmérnöki képzés, amelynek repülőmérnöki szakiránya is lesz.

Hamarosan megtartja alakuló ülését a Debreceni Egyetem új összetételű Közalkalmazotti Tanácsa. A 13 tagot titkos szavazással választották meg. Június 12-én több mint 4500 dolgozó adta le voksát az intézményben.

Halmozottan hátrányos helyzetű és roma származású hallgatók felsőfokú tanulmányait, társadalmi felzárkózását segítette az a hároméves program, amely júliusban zárul le a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán.