Az európai tudományegyetemek stratégiai szövetsége, a CARPE-hálózat képviselőit látta vendégül kétnapos workshop keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, valamint a Szociológia és Szociálpolitika Tanszék.

A magyarok mellett már a Debreceni Egyetemen végzett külföldi hallgatók után is kapkodnak a cégek – ez derült ki a Gazdaságtudományi Kar friss felméréséből, melyet a GTK Vállalati Együttműködési Fórumán mutattak be az intézmény partnereinek

A dél-kínai Guangxi tartomány és a Guangxi University of Finance and Economics (GUFE) képviselői szerdán és csütörtökön szakmai előadásokon, egyeztetéseken vettek részt és együttműködési megállapodást is kötöttek a Debreceni Egyetemmel.

Az aktív időskorról, az idősek életút- és karriertervezéséről, valamint fogyasztóvédelmi érintettségéről tartottak nemzetközi konferenciát pénteken a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán.

Kari kitüntetéseket és címzetes egyetemi docensi címet adtak át a Bölcsészettudományi Kar ünnepi ülésén csütörtökön a Főépület Aulájában. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott rendezvényen a kar új professzorai is megtartották bemutatkozó előadásukat.

19-re bővült a DEAC-szakosztályok száma, miután a következő szezontól az amerikaifocisták is az egyetemi sportklub színeiben versenyeznek. Hétfőn már várják is a csatlakozni vágyókat a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban.

A HK Budapest elleni találkozón rendezi idei macidobáló akcióját a DEAC jégkorongcsapata. A csapat a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete által pártfogolt gyerekeknek gyűjti a játékokat. Lesz a hétvégén hazai női futsalmeccs is, hétfőn pedig a DEAC Gladiators tart toborzást.

Előadásokkal és standokkal várták a hallgatókat a Természettudományi és Technológiai Kar ipari partnerei a TTK Szakmai Napján. Több száz diák szerzett első kézből információt a vállalatok tevékenységéről és leendő munkavállalóikkal szembeni elvárásokról.

A Tankó Béla Emlékdíjat idén első alkalommal egy művészettel, művészet oktatásával foglalkozó professzornak ítélte oda a Debreceni Egyetem Szenátusa. A kitüntetéssel a Zeneművészeti Kar professzora, Duffek Mihály munkásságát ismerték el. A díjazottat ünnepségen köszöntötték tisztelői.

A Debreceni Egyetem fejlődéséről, a Richter Gyógyszergyár Debrecenbe érkezésében vállalt szerepéről, az egyetemi tanári kinevezések változó feltételeiről is beszélt Szilvássy Zoltán a Kossuth Rádió Az este című műsorában. A rektor Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos vendége volt.

Saját életútját bemutatva ad személyre szabott szakmai tanácsot a gazdasági élet 15 sikeres szereplője a Debrecen Egyetem hallgatóinak a DEViK mentorprogramjának keretében december 4-én a Kazánházban.

Emléklapot és ajándékot vehetett át csütörtökön a Debreceni Egyetem Műszaki Karán az a 14 gépészmérnök hallgató, akik elsőként végezték tanulmányaikat duális képzésben, és januárban kapják kézhez diplomájukat.