Ingyenes diagnosztikai - és szűrővizsgálatokkal, életmód tanácsadással, valamint ismeretterjesztő előadásokkal vesz részt a Debreceni Egyetem a város első nagyszabású sportnapján.

A Debreceni Egyetem Főépülete a város egyik jelképe. Naponta több ezer hallgató, oktató, valamint turisták százai keresik fel.

Az egyetemi férfi kézilabdacsapata is csatlakozott a Movember kezdeményezéshez. Szakálluk megnövesztésével hívják fel a figyelmet a prosztatarák veszélyére.

A természettudományi képzést és tehetséggondozást elősegítő megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziummal.

A jelenségek okait vizsgáló tudomány kerül fókuszba az idei programsorozaton. November 30-ig tucatnyi előadást hallhatnak az érdeklődők, és a hagyományoknak megfelelően az idei programsorozat is doktor- és díszdoktoravató ünnepséggel zárul a Debreceni Egyetemen.

A daganatos betegségek kialakulásáért is felelős emésztőrendszeri baktériumokról, új biotechnológiai terápiákról is szó volt a Magyar Belgyógyász Társaság regionális kongresszusán. A DE Belgyógyászati Intézet társszervezője volt a november 4-5-ei eseménynek.

Öt játék, tizenkét óra versenyidő, mintegy kétszáz gamer, két kilométernyi UTP-kábel – ez volt a DE IK LAN Partyja. Világszerte egyre népszerűbb az esport, melyet többféle megközelítésben is vizsgálnak majd a Debreceni Egyetemen.

Az ismerőseinknek gyakrabban hangoztatjuk, ha nem értünk velük egyet – derült ki a Debreceni Egyetem kutatójának, Koczogh Helgának udvariassági vizsgálataiból.

A női kosarasok Miskolcon, a futsalosok pedig Gyulán küzdöttek a hétvégén. A megye I-ben érdekelt DEAC labdarúgó csapata eközben az Oláh Gábor utcai stadionban játszotta az őszi csúcsrangadót.

Az orvosnő kategóriában Aranyanyu-díjra jelölt Molnár Csilla nyilatkozott az FM90 Campus Rádiónak.

A jövőben kiépíthető kapcsolatokról tájékozódott a Debreceni Egyetemen tett november 4-i látogatása során a kínai Huzhou University hat fős delegációja.

A szerves kémia területén végzett kiemelkedő munkásságáért Bruckner Győző-díjat kapott Bokor Éva, a Debreceni Egyetem Szerves Kémiai Tanszékének adjunktusa.