Hírek

Sikeresen szerepelt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar három hallgatója a K&H Csoport ösztöndíjpályázatán. A program célja a fenntartható mezőgazdaság hosszú távú fejlődését célzó hallgatói kutatómunka támogatása volt.

A koronavírus-oltással, a modellváltással és az egyetemi kutatásokkal, valamint az intézményi beruházásokkal – az Oltóanyaggyárral és a Learning Centerrel kapcsolatosan – jelent meg a sajtóhírekben legtöbbször a Debreceni Egyetem neve 2021-ben a médiában. Az országos és a helyi sajtóban több mint 31 ezer alkalommal említették a cikkek és híranyagok az egyetemet.

Természettudományos versenyt hirdetett a kémiát és a biológiát kedvelő középiskolás diákoknak a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara. A jelentkezők megismerkedhetnek a gyógyszerészi feladatkörökkel és betekinthetnek az ilyen egyetemi képzésbe.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 164 végzős hallgatója tett mérnöki esküt szombaton. A diplomaosztót szigorú járványügyi intézkedések mellett rendezték meg a Főépület Díszudvarán.

Modellváltás, jubileum, hazai és külföldi tehetségek a hallgatók között, sport, egyetemtörténet, kultúra és kikapcsolódás – mindezekről bővebben számol be a legfrissebb, most megjelent DEja vu, a Debreceni Egyetem alumni magazinja.

Magas szintű szakmai ismereteket, folyamatos fejlődési, továbbképzési, valamint gyakorlatorientált képzési lehetőséget kínál a felvételizőknek a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kara (NK). Az itt szerzett diplomával biztos álláslehetőséghez juthatnak a hallgatók.

Két héten át tartó jótékonysági akciót szervezett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség segítésére a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Verzár Frigyes Szakkollégiuma. A kari összefogásnak köszönhetően 172 ezer forint gyűlt össze.

Kiemelkedő eredményt értek el a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar csapatai az idei Agrovirtus országos agrárversenyen. A MÉK hallgatói a második és a harmadik helyet szerezték meg a digitális farm menedzsment megmérettetésen.

A Debreceni Egyetem kosárlabdázói vasárnap a bombaformában lévő Falcót látják vendégül az NB I-es bajnokságban. Idei utolsó mérkőzésére készül női röplabdacsapatunk.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának alapítványait két vállalkozó összesen 10 millió forinttal támogatta az elmúlt napokban. Az adományt a klinika műszerparkjának fejlesztésére fordítják.

A Debreceni Egyetem és az intézmény Tanárképzési Központjának oktatási és kutatási kínálatával ismerkedett szerdai látogatása során a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának delegációja.

Széleskörű képzési portfóliót, angol nyelvű szakokat, mesterképzéseket, azonnali elhelyezkedési lehetőséget kínál a továbbtanuló fiataloknak a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az egészségügyi képzések mellett a társadalomtudományhoz kapcsolódó segítő szakmák is várják a felvételi előtt álló diákokat Nyíregyházán.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának két oktatója, Bányai István egyetemi tanár és Kalmár József egyetemi docens vett át Polányi Mihály-díjat a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Felolvasótermében tartott ünnepi ülésen.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hét hallgatója részesül a 2021/2022. tanévben Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban. Az elismerést igazoló okleveleket Stündl László dékántól vették át az elismert diákok.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem futballklubja szerződést kötött Mikó Vincével és Kereszti Mátyással. Mint azt szurkolóink tapasztalhatták, egy igen frissen igazolt ifjú játékost is bevetett Urbin Péter

The post Két új fiatal a fedélzeten appeared first on DEAC.

A DEAC jégkorongcsapatának tagjai ma a SET-ben indították a felkészülést a következő szezonra. Megkezdődött az egyetemi klub jégkorongozóinak hangolódása a következő bajnokságra, az ilyenkor szokásos

The post Orvosi vizsgálatokkal és fizikai tesztekkel kezdtek appeared first on DEAC.

Ábrán Szabolcs vezetőedző óvatos célt fogalmazott meg a szezon előtt, aztán az élén végzett csapata. Mindegyik meccsét, köztük az elődöntőt és a finálét is sikerrel

The post Nem csak két meccset, hanem bajnokságot nyertek appeared first on DEAC.

Képgalériák