Szilágyi Áron és Kovács „Koko” István olimpiai bajnokok kampányoltak a Debreceni Egyetemen a 2024-es ötkarikás játékok hazai rendezése mellett. A sportolók a nemzet olimpiájára készülnek.
Hírek sport címkével
Mostantól valóban a Debreceni Egyetem a legerősebb felsőoktatási intézmény - fekvenyomásban mindenképp. A kosarasok mérkőzését a rektor indította, a futsalosok rangadót nyertek, a bridzs csapat pedig országos döntőbe jutott.
Sportsikereket hozott november utolsó hétvégéje a Debreceni Egyetem hallgatóinak: Berki Krisztián újra mesterfokú tornász lett, Mihály Kata bronzérmet szerzett a vívó OB-n, és a DEAC kézisei is nyertek.
Nehéz küzdelmek várnak az egyetemi sportegyesület futsalosaira, kosarasaira, kézilabdázóira és röplabdásaira a következő napokban. A focisták számára közben már véget ért az őszi bajnoki szezon.
A Debreceni Egyetem két hallgatója, Senánszky Petra és Kosina Gergő is megkapta az Év Egyetemi Sportolója-díjat. Az intézmény második lett a különdíjasok versenyében.
Minden idők legeredményesebb magyar aerobik versenyzője, Hegyi Dóra látogatott el csütörtökön a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központjába.
Győzelemmel zárta a szezont az egyetem mindkét megyei labdarúgócsapata, nyertek a kézisek is, ikszeltek a férfi futsalosok, de kikaptak a röplabdázók, illetve a futsalos és a kosaras lányok.
A Debreceni Egyetem több hallgatója is fontos győzelmet aratott a hétvégén. Berki Krisztián, tornász világkupát nyert, Senánszky Petra és Papp Márk az úszó MEFOB-on diadalmaskodtak.
Leigazolta Velkey Jánost az első osztályú Zalakerámia ZTE KK csapatától a DEAC Kamilla Gyógyfürdő. A 192 centiméter magas kosaras a hét második felében csatlakozik az egyetemi alakulathoz.
Két világhírű kézilabda szakember Mats Olsson és Dejan Peric is előadást tart azon a konferencián, melyen Európa és hazánk legjobb kézilabda kapusai és edzői vitatják meg a szakág újdonságait a Debreceni Egyetemen.
Újabb győzelmet könyvelhettek el a Debreceni Egyetem női kosarasai, 20 ponttal nyerték vasárnapi bajnokijukat. A női futsalosok is kitettek magukért, a csapat az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a hétvégi fordulóban.
Rendhagyó megyei rangadóra készülnek a Debreceni Egyetem női futsalosai és a férfiakra is kemény küzdelem vár. A megye I-es labdarúgók idegenben játszanak a hétvégén, a megye II-es csapat számára közben már véget ért az őszi bajnoki szezon.
A futballhoz mindenki ért, már csak ambíció és profi mentalitás kell – ezt vallja az olimpiai bajnok labdarúgó Dunai Antal. A Halhatatlanok Klubjának tagja az Olimpiai Akadémia programsorozat keretében tartott előadást a Debreceni Egyetemen.
Az egyetemi férfi kézilabdacsapata is csatlakozott a Movember kezdeményezéshez. Szakálluk megnövesztésével hívják fel a figyelmet a prosztatarák veszélyére.
Ingyenes diagnosztikai - és szűrővizsgálatokkal, életmód tanácsadással, valamint ismeretterjesztő előadásokkal vesz részt a Debreceni Egyetem a város első nagyszabású sportnapján.
A női kosarasok Miskolcon, a futsalosok pedig Gyulán küzdöttek a hétvégén. A megye I-ben érdekelt DEAC labdarúgó csapata eközben az Oláh Gábor utcai stadionban játszotta az őszi csúcsrangadót.
Az őszi szezon csúcsrangadója lesz a DEAC - Nyíradony VVTK összecsapás, amelyet rendhagyó módon az Oláh Gábor utcai stadionban rendeznek szombaton. Az egyetemi csapatokra sorsdöntő mérkőzések várnak a hétvégén.
Rióból egyenesen a Debreceni Egyetem katedrájára érkezett Tatár András, a Magyar Paralimpiai Bizottság sportigazgatója, az első hazai gyógylovas alapítvány megálmodója.
Kiütéses győzelmet aratott a DEAC II és férfi futsalcsapat is, győzött a DASE. A kosaras fiúk a listavezető Vásárhelyi Kosársulit verték, a lányok a Szolnokot.
Több számban is tenisz világbajnok lett az egyetem docense az Andok lábánál, a DEAC élsportolói pedig itthon bizonyíthatnak a hétvégi bajnoki fordulókon.
A Debreceni Egyetem egykori testnevelői tiszteletére ültettek fát és állítottak emléktáblát a DEAC pálya melletti zöld szigeten.
Kiütéses győzelmet aratott az egyetem női kosárlabda csapata az ünnepi hétvégén, a férfi kosarasoknál öt percen múlt a győzelem. A labdarúgók szombati mérlege egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség.
Az eddigi legnehezebb erőpróba vár a DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosarasaira, a nyáron megerősített Miskolchoz látogatnak péntek este. Az egyetem labdarúgó csapatai és a kosaras lányok szombaton játszanak, a férfi futsalosok pedig hétfőn lépnek pályára.
Kedvezményekkel és szolgáltatásokkal várja a Debreceni Egyetem polgárait a DVSC. Külön egyetemi szektor lesz a stadionban.