Hírek

Jótékonysági céllal mutatja be újra a nagysikerű Anconai szerelmesek című komédiát az egyetemi dolgozókból álló színházi társulat az oDEonban. A bevételből ezúttal a fénytechnikát szeretnék korszerűsíteni a Böszörményi úti egyetemi színházban.

Nagyszabású hangversenyt rendez Claude Achille Debussy születésének 160. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara november 13-án, vasárnap. A világhírű zeneszerző műveit a kar hallgatói, valamint oktatói adják majd elő. A jubileumhoz kapcsolódóan országos zongoraversenyt is hirdetett az intézmény a hétvégére.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is indít jótékonysági csokigyűjtő akciót az UniFit. A Debreceni Egyetem fitneszcentruma a vendégekkel összefogva szeretne mosolyt csalni gyermekek arcára. Arra kérnek minden edzeni érkezőt, hogy aki tud, egy-egy csokoládéval járuljon hozzá a kicsik boldogságához.

Nemzetközi szinten is egyedülálló adatgyűjtő és- elemző egységet fejleszt a buszok üzemeltetéséhez és gyártásához a Debreceni Egyetem Informatikai Kara és az INTER TAN-KER Zrt. A most induló, három éves program részleteit hétfőn mutatták be a kar és a vállalat vezetői az egyetem Kassai úti campusán.

Az ország legjobb vidéki gyakorlógimnáziumában interaktív előadásokon, tanítási órákon és tudományos kísérleteken vehetnek részt kedden és szerdán a középiskolába jelentkező fiatalok. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a Csengő utcai gimnázium után két általános iskolájában is nyílt napokra várja az érdeklődő diákokat és szüleiket.

Klasszikusokat és új alkotásokat egyaránt láthat a közönség a hamarosan induló egyetemi Filmklubban, amelyet közösen szervez a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Művészeti Központja és a Nemzeti Filmintézet.

A régió legnagyobb információbiztonsági konferenciájának adott otthont a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A tanácskozáson a kiberbiztonság és az információbiztonság fontosságára, az online tevékenységek közben megjelenő fenyegetések, visszaélések, manipulációs technikák, digitális csalási módszerek veszélyeire hívták fel a figyelmet a szakemberek.

A Ferencváros otthonában diadalmaskodott a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. Labdarúgóink is megszerezték a három pontot, míg női futsalosaink döntetlent játszottak. Kikaptak viszont a röplabdázók és a kézisek.

A Debreceni Egyetem ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében pénteken emlékeztek meg azokról, akik testüket oktatási célra, az orvostudománynak ajánlották fel. Az oktatók és a hallgatók közösen fejezték ki köszönetüket és tiszteletüket az elhunytaknak.

A gasztroenterológia, a kardiológia, az anyagcsere-betegségek, a nefrológia, a hematológia és a neurológia terápiás újdonságai is szóba kerülnek a Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportjának debreceni kongresszusán. A pénteken kezdődött kétnapos rendezvény a belgyógyászat nagy részét igyekszik felölelni. A korábbi évek hagyományainak megfelelően a szakdolgozók az idei kongresszuson is külön szekcióban cserélik ki tapasztalataikat.

Miként lehet a térinformatikában használatos adatokat korszerű eszközökkel, hatékonyan kinyerni és azokat milyen módszerekkel tudják feldolgozni? Ezek a kérdések álltak a középpontban a Debreceni Egyetemen csütörtökön kezdődött 13. Térinformatikai Konferencián és Szakkiállításon.

Az ipari kapcsolatok, valamint az oktatói és kutatói utánpótlás biztosításának fontosságát hangsúlyozta a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán tartott kihelyezett kuratóriumi ülésen Kossa György. A kuratóriumi elnök bejelentette: a PhD-hallgatókat támogató pilot program indul a TTK-n.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának oktatási kínálatáról, iparági kapcsolatairól és nemzetközi megítéléséről is szó volt a Műszaki Karon tartott kihelyezett kuratóriumi ülésen. Az eseményen elhangzott, hogy a SCImago kelet-európai egyetemek műszaki képzéseit rangsoroló összesítésében az előkelő, 43. helyen áll a Műszaki Kar számos rangos intézményt maga mögé utasítva.

Továbbra is a Debreceni Egyetem gimnáziuma a legjobb vidéki gyakorlóközépiskola a HVG legfrissebb rangsora szerint. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája legjobb vidéki intézményként az 5. helyet szerezte meg a gyakorlógimnáziumok rangsorában.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák