Kiváló hallgatóit köszöntötte az ÁOK

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának tizenkét hallgatója nyerte el a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat ebben a tanévben. A legtehetségesebb hallgatók oklevelüket Mátyus Lászlótól, a kar dékánjától vették át a kedden a Kenézy Villában rendezett ünnepségen.

-    Önök sokkal tehetségesebbek az átlagnál, ez azonban nagy felelősség is – hangsúlyozta köszöntőjében az Általános Orvostudományi Kar dékánja. 

Mátyus László hozzátette: szorgalomra és folyamatos önképzésre is szükség van ahhoz, hogy a hallgatók a legkiválóbb szakemberekké váljanak. 

-    Az önképzésben nagy hangsúlyt kell fektetniük a tudományos ismeretek bővítésére, fejlesztésére is. Legyenek jó orvosok, de végezzenek tudományos munkát is, mert kitűnő szakember csak az lehet, aki a szakma tudományos részét is műveli. Önök lehetnek azok a jövőbeli kollégák, akik követik a világban zajló szakmai változásokat, innovációkat és azokat értő gondolkodással át tudják ültetni a hazai gyakorlatba – emelte ki a kari vezető.  

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a 2024/25-ös tanévben az Általános Orvostudományi Kar tizenkét hallgatója nyerte el (Kurtán Kitti, Váróczy Csongor Attila, Barta Zalán Kornél, Székely Mihály, Kothalawala Rosemary Chandrakanthi, Adorján Dávid Martin, Czina Péter, Kisgyörgy Máté, Várkonyi Beáta, Magyar Eszter, Gáspár Dorottya, Kovács Dániel). 


A pályázatok elbírálásánál értékelték többek között a pályázók tanulmányi eredményét, tudományos tevékenységét és közösségi munkáját is. Az ösztöndíj egy tanévre, tíz hónapra szól, összege havonta negyvenezer forint.  

Sajtóközpont - CzA