Hírek

A térség sikeres vállalatainak vezetővel találkozhattak és köthettek mentori együttműködést a Debreceni Egyetem hallgatói kedd este a DEViK évadzáró eseményén. A vállalkozószellemű fiatalok az Innovációs Ökoszisztéma Központ támogató programjai közül is válogathattak a Kazánházban tartott rendezvényen.

A magyar nyelv napja alkalmából szépkiejtési versenyt hirdetett magyar nyelv és irodalom szakos kínai diákok számára a Debreceni Nyári Egyetem és a Tiencsini Idegen Nyelvek Egyeteme által 2018-ban alapított Arany János Központ.

Hat szekcióban összesen negyven tudományos előadás hangzott el a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar idei Tudományos Diákköri Konferenciáján. A szakmai megmérettetésen a kar magyar és külföldi hallgatói mellett a Kassai Állatorvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjai is bemutatták kutatási eredményeiket.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán november 25-én, szombaton ismét műszaki korszerűsítést végeznek. Emiatt a sürgősségi ellátást igénylő betegeket és a baleseti sérülteket a Nagyerdei Campuson látják el.

A Debreceni Egyetem Főépülete mellett elhelyezett, Hatvani Istvánnak emléket állító szobornál tartott koszorúzással vette kezdetét a Hatvani-hét. A megemlékezést a polihisztor születésének 305. évfordulója alkalmából kedden tartotta a Hatvani István Szakkollégium.

Az egyik legrangosabb felsőoktatási ösztöndíjat, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja kedden. Az ünnepségen 12-en vehették át a támogatásról szóló oklevelet.

Elnöki kitüntetést adott át kedden Novák Katalin köztársasági elnök a Debreceni Egyetem doktorjelöltjének, Arnóczki Tímeának, aki tanulmányait a középiskolától egészen a doktori fokozatszerzésig végig kitűnő teljesítménnyel végezte. A fiatal matematikust Novák Katalin jelenlétében avatta kitüntetéses doktorrá Szilvássy Zoltán rektor.

Összesen 15 hallgató nyerte el a 2023/24-es tanévben a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. Az elismerést kedden vehették át a díjazottak a Böszörményi úti campuson.

A Debreceni Egyetem Informatikai Karának két szakemberét díjazta a Neumann Társaság és a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet. A Kalmár-díjat idén Gál Zoltán, a Szuperszámítógép Központ vezetője, az IK egyetemi tanára, a Kemény János-díjat pedig Tiba Attila, az Adattudomány és Vizualizáció Tanszék egyetemi adjunktusa vehette át szakmai tevékenysége elismeréseként.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkoradiológiai Klinika Magyarországon elsőként és egyedüliként nyerte el a Kiválósági Központ címet a felületvezérelt sugárterápiás technika bevezetéséért és magas szintű alkalmazásáért. A klinika ezen a területen is a régió kiemelkedő centrumává vált.

Egyetlen magyar felsőoktatási intézményként, rögtön hét jó gyakorlattal került be a Debreceni Egyetem a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség Healthy Campus programjának legújabb kiadványába, mely az egyetemi jóllélet szolgáló legjobb példákat gyűjtötte össze a világ minden tájáról.

Hadszervezés a 14. századi Itáliában és azon túl címmel rendezett konferenciát a Magyar Tudomány Ünnepe keretében a HUN-REN – DE Középkori Magyarország és Közép-Európa Hadtörténete Kutatócsoport.

Sikerről, buktatókról, a jövőről szóló elképzeléseikről beszélgethetnek kötetlenül és tehetik fel kérdéseiket a Debreceni Egyetem Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet mesteroktatóinak a kurzus egykori és jelenlegi hallgatói a MÜZLI Alumni Party-n, november 23-án a Kazánházban. Az idei rendezvény egyik központi témája lesz a mesterséges intelligencia, az AI potenciális hatása és jövőbeli felhasználhatóság iránya.

Az év végéig elkészül a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzem és Gyógyszerésztudományi Kar új épülete a Debreceni Egyetem ipari parkjában, mely új szintre emeli az intézmény gyógyszerészképzését. A beruházás illeszkedik abba az egyetemi koncepcióba, mely egy összetett egészségipari ökoszisztéma létrehozását tűzte ki célul – olvasható egy az index.hu hírportálon megjelent cikkben.

DEAC hírek

A soproni hosszabbításos vereséget követően pénteken 18 óra 30 perctől saját közönsége előtt lép pályára a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 2.

The post A Honvédot fogadja első hazai bajnokiján a DEAC appeared first on DEAC.

Az újdonsült magyar bajnok ifj. Szabó Gábor a világkupadöntőre készül. A jó formában lévő Chabalával nagy esélye van kijutni a bázeli viadalra. Hétvégén ifj. Szabó

The post Mezőhegyes Chabalával lehet nagyokat álmodni appeared first on DEAC.

A fiatal futsalos abban bízik, hogy a magabiztos győzelem után visszatér a helyes útra a Debreceni Egyetem alakulata. Végre megtört a jég: a DEAC férfi

The post Tóth Barnabás: Ez volt életem egyik legszebb napja appeared first on DEAC.

Képgalériák