Hírek

Többek között az alapítványt érintő működési szabályzatok, valamint az Egyetem alapító okiratának módosításait is jóváhagyták a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagjai február 25-i ülésükön.

Három szekcióban huszonnégy előadást mutattak be a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (EK), valamint több partnerintézmény hallgatói, diákjai a Tudományos Diákköri Konferencián. Az eseményen rangsorolták a legjobb tudományos munkákat, amik képviselhetik majd a kart az országos megmérettetésen.

Kétnapos futballünnepet tartott a Debreceni Egyetem február 22-én és 23-án. A kapitányi kerekasztal-beszélgetésen a magyar futball jövőjéről tanácskoztak, míg a pályán eldőlt a Buzánszky Kupa és Kozma Mihály Futsal Kupa aranyérmeinek sorsa.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének, Kossa Györgynek ítélte oda a Dehir.hu által indított Év embere szavazás szakmai zsűrije a fődíjat. A kategóriák győztesei, köztük több egyetemi polgár a Kölcsey Központban rendezett díjátadó ünnepségen vehette át az elismerést.

A Debreceni Egyetem női futsalcsapata vasárnap Magyar Kupa-mérkőzést játszik a DESOK-ban. Ugyanitt férfi röplabdázóinkra Extraliga-találkozó vár, kézilabdázóink pedig az NB I/B-ben a két pont reményében lépnek pályára. A DEAC focistái is hazai bajnoki előtt állnak, míg női röplabdázóink Szegedre utaznak.

Megtartotta hagyományos közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Debreceni Akadémiai Bizottsága (DAB). A szerdai rendezvényen beszámoló hangzott el a testület előző évben végzett munkájáról, és átadták a DAB elismeréseit is.

Több tucat madár kapott azonosítót csütörtökön a Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán tartott madárgyűrűzésen. A Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága az agrárkar oktatóival együttműködve kilencedik alkalommal szervezte meg a zöldprogramot.

Tananyagot fejlesztettek, új szakok akkreditációs anyagát dolgozták ki, lemorzsolódást csökkentő programokat indítottak és képezték a képzőket a Népegészségügyi Karon. Mindezt az oktatás minőségének fejlesztése érdekében, egy többéves uniós pályázat keretében valósították meg.

„Az együttérzés reprezentációi” címmel folytatódott a Debreceni Egyetem Kulturális Archeológia Csoportjának interdiszciplináris érzelemkutatás workshop-sorozata, amelynek a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adott otthont.

Idén is közös korizásra hívja dolgozóit a Debreceni Egyetem a Derék utcai Jégcsarnokba. A csúszós délelőttöt március 6-án, vasárnap rendezik meg az intézmény Családbarát Egyetem programjaként.

Elkezdődött a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Konferencia (TDK). A háromnapos online rendezvényen több mint 300 előadás hangzik el. A legjobbak a jövő évi országos versenyen képviselhetik az intézményt.

Oktatási és kutatási területen tervez további együttműködéseket a Debreceni Egyetem (DE) több erdélyi magyar felsőoktatási intézménnyel. A létrejövő tudástranszfer hozzájárulhat az Erdélyi Református Egyházkerület, a régió tudományos és gazdasági fejlődéséhez, valamint a DE számára is új lehetőségeket kínálhat a tapasztalatszerzésben.

Öt előadással folytatódik a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programja. Több mint százhúszan vettek részt pénteken a Szenior Egyetem 2021/2022. tanév tavaszi félévének első rendezvényén.

A lovaglás, a lovassport régóta része a Debreceni Egyetem életének, a jövőben viszont a DEAC égisze alatt is működik majd egy szakosztály ennek a szép sportágnak a kedvelői számára. Több kiváló díjugrató igazolt az egyesülethez, köztük az ország jelenlegi legeredményesebb versenyzője, ifjabb Szabó Gábor.

DEAC hírek

Ábrán Szabolcs vezetőedző óvatos célt fogalmazott meg a szezon előtt, aztán az élén végzett csapata. Mindegyik meccsét, köztük az elődöntőt és a finálét is sikerrel

The post Nem csak két meccset, hanem bajnokságot nyertek appeared first on DEAC.

A győztes gólt szerző Sándor Tamás elmondta, fontos volt a sikeres bajnoki rajt. Győzelemmel kezdte a 2024/2025-ös szezont az NB III-ban a DEAC labdarúgócsapata. Az

The post Hamarabb eldőlhetett volna a pontok sorsa appeared first on DEAC.

A DEAC egy találattal legyőzte a Sényőt az NB III nyitó fordulójában. A nemrég véget ért Európai Egyetemi Játékok után ismét meccset játszottak az egyetemi

The post Kapitányunk szerezte az első gólunkat a szezonban appeared first on DEAC.

Képgalériák