A jövő gyógyszereiről tanácskoznak

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának több oktatója és kutatója is előad a gyógyszerésztudomány legnagyobb hazai konferenciáján, amit május 23-a és 25-e között Debrecenben tartanak. A Congressus Pharmaceuticus Hungaricuson elsősorban a gyógyszerészet jövőjét és a gyógyszerészeti tudományok legújabb eredményeit vitatják meg a szakemberek.

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának közreműködésével (DE GYTK) a Magyar- és az Európai Gyógyszerésztudományi Társaságok által rendezett háromnapos kongresszusra összesen 650 hazai és külföldi szakembert várnak a Kölcsey Központba. A rendezvény rangját az is jelzi, hogy szinte az összes magyarországi gyógyszergyár kiállít majd a konferencia helyszínén.

Az alapvetően angol nyelvű program célja, hogy teret biztosítson a gyógyszerészeknek, a gyógyszerészeti tudományokkal foglalkozó kutatóknak eredményeik bemutatására, megvitatására, regionális és globális együttműködések kialakítására.

- A rendezvény platformot kínál a tudományos élet, a gyógyszeripar, a szabályozó testületek, valamint a klinikai gyógyszerészet tudósai számára, hogy barátságos légkörben vitassák meg a gyógyszerkutatás, -fejlesztés, -szabályozás és a terápiás felhasználás fontos kérdéseit – fogalmazott a DE GYTK dékánja, Bácskay Ildikó.

- A konferencia szlogenje: Hagyomány és innováció a gyógyszerésztudományban. Ezen keresztül reflektálunk a gyógyszerészeti tudományok fejlődésére, foglalkozunk a kihívásokkal, feltárjuk a jövő irányait – tette hozzá a száz éves fennállását a debreceni rendezvényen ünneplő Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) elnöke, Szökő Éva professzor.

Az Európai Gyógyszerésztudományi Társaság képviselői szerdán ExCo, csütörtökön Council meetinget tartanak a kongresszushoz kapcsolódóan a Debreceni Egyetem Learning Centerében.

 - Ez egy jelentős mérföldkő a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának életében, igazi siker, hogy ide tudtuk hozni a rendezvényeket – jelentette ki a kar dékánja, Bácskay Ildikó.

A konferencia programfüzete az alábbi linken keresztül érhető el.

 
Sajtóközpont - OCs