Egyetemi hallgatók alkotásai a BMW gyárban

Jó esély van arra, hogy a Debreceni Egyetem Műszaki Kar építészmérnök hallgatói által készített néhány művészeti alkotás helyet kapjon a BMW épülő debreceni autógyárában. A német autógyár felkérésére készült festmények, grafikák, szobrok, plasztikák, animációk vasárnapig még láthatók a debreceni Modemben.

Másfél évvel ezelőtt a BMW arra kérte három hazai egyetem hallgatóit, hogy készítsenek műalkotásokat, melyek közül a legjobbakat előbb egy kiállításon mutatják be, majd az arra érdemeseket elhelyezik a német cég debreceni üzemében.

A felhívásra a Debreceni Egyetem Műszaki Karáról, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemről és a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemről összesen harmincan jelentkeztek, akik egyéniben és csoportban is dolgoztak. Végül 25 műalkotás, festmények, grafikák, szobrok, plasztikák, animációk születtek a legkülönfélébb anyagokból, a legtöbbet, 15-öt a DE MK építészmérnök hallgatói készítették.

A művekből összeállított tárlat a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ harmadik emeletén kapott helyet. A helyszínen kedden tartott sajtótájékoztatón a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy a művészettámogató projektek négy évtizede fontos részét képezik a vállalat globális kulturális szerepvállalásának. Eddig világszerte csaknem 30 művészeti projekt keretében több mint 500 tehetséget támogattak művészi karrierjük elindításában.

- A művészet fontos hidat képez a bajor és a magyar kultúra között. Arra kértük az egyetemi hallgatókat, hogy műveik ihletője a Debrecenben megvalósuló iFACTORY koncepciónk, vagyis a digitalizáció, a fenntarthatóság és hatékonyság legyen. Ahogy körbejártam ebben a teremben, úgy láttam, hogy ezt sikerült megvalósítani, csodálatos művek születtek – méltatta a munkákat Hans-Peter Kemser.


Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Média és Design Intézet igazgatója az eseményen kiemelte: ilyen, három neves hazai egyetem összefogásával létrejött művészeti projekt Magyarországon még nem volt.

- Az, hogy itt nem egy iskolai feladatot kellett megoldani, hanem valós szituációban lehetett megmutatkozni, páratlan inspirációt adott a hallgatóknak. Így az egészen nagy léptékű, például nyolc méter magas dolgoktól a miniatűr alkotásig sok minden létrejött – fogalmazott Szolnoki József.

A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék vezetője, Szentirmai Tamás is úgy vélte, hogy ez egy nagyon izgalmas kihívásnak bizonyult és meggyőző alkotások jöttek létre.

- Egy néhány éve végzett építész általában nem kerül olyan helyzetbe, hogy ilyen léptékű projektben részt vegyen, valószínűleg eszébe sem jut ennyire nyitottan hozzáállni ezekhez a kérdésekhez, mert a mindennapi rutin, a szakmai élet leköti. A BMW-nél jól ráéreztek arra, hogy a hallgatói szabad gondolkodás, a megszokásoktól mentes alkotás viszont friss, figyelemre méltó eredményekkel járhat – jelentette ki Szentirmai Tamás.

Hozzátette: rendkívül fontosnak tartják az oktatásban, hogy a hallgatóknak minél inkább valós feladatokat adjanak. Ne csak tervezzenek egy házat valahová, hanem találkozzanak a megrendelővel, a konkrét helyzettel és éljék át a tervezési folyamatot, a megvalósítást.

- Az építészet sokkal több annál, hogy házakat tervezünk, az tulajdonképpen az épített környezet alakítása, melybe ugyanúgy beletartoznak az apró, mint az óriási épületek, legyen az akár egy BMW gyár, illetve az oda kerülő kültéri installáció. Egy apró beavatkozás is nagyon pozitív hatással lehet a környezetre – magyarázta a DE MK Építészmérnöki Tanszék vezetője.

Süli-Zakar Szabolcs, a Modem művészeti vezetője arról beszélt, hogy nagy örömmel vesznek részt közös projektekben a DE MK Építészmérnöki Tanszékével, mert megpróbálnak a kortárs képzőművészet határterületein is mozogni. Olyan projekteket is szívesen bemutatnak, amelyek a korlátokat feszegetik.

Vizi Kata, a Modem ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: azért adtak helyet ennek a tárlatnak, mert a legmagasabb minőséget képviseli. Arra is emlékeztetett, hogy a DE Bölcsészettudományi Karán Modem kurzust tartanak, amelynek keretében fiatal hallgatóknak segítenek a kortárs művészetben eligazodni. 

Arról, hogy a most bemutatottak közül végül mely alkotások kerülnek majd a BMW gyárába, később döntenek. A kiállítás vasárnapig látható a Modemben.

 
Sajtóközpont - OCs