Hírek

A Debreceni Egyetem külföldi hallgatói közül kizárólag a tünetmentesen érkezők léphetnek be az országba, de két negatív PCR-teszt bemutatásáig valamennyiük számára kötelező a 14 napos járványügyi megfigyelés. A diákok egyetemi matricával is jelezhetik a karantént szomszédaik megnyugtatására.

Ötven éve érettségizett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának egykori 4. B osztálya. A hajdani diákok most újra találkoztak, és felelevenítették az 1966 óta eltelt mintegy félévszázad emlékeit.

A Debreceni Egyetem volt a pótfelvételi eljárásban a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az országban. Közel ezren adták be jelentkezésüket, közülük a DE több mint hatszáz hallgatót vett fel az eljárásban. A legtöbb elsőéves a gazdaságtudományi képzéseken kezdheti meg tanulmányait szeptembertől.

Életének 93. évében, 2020. augusztus 18-án elhunyt Klenczner Imre, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Debreceni Egyetem Nyírségi Mezőgazdasági Kutató Intézet egykori igazgatója. Klenczner Imrét az egyetem és az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság saját halottjának tekinti.

Négy különálló botanikai összeállítását digitalizálta és integrálta egy, a távoktatásban is jól használható speciális adatbázissá a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszéke. Egy-egy növénynek a struktúrája, morfológiai metszete és mikroszkópikus fotója is elérhető a virtuális gyűjteményben.

Mad Run címmel szervez futóversenyt a Debreceni Egyetem Mádi Borakadémiája szeptember 12-én, szombaton. A 4, 8 és 16 km-es versenytávok a Borsay kastélytól indulva járják be a Tokaji Hegyvidék legszebb tájait.

A primer immunhiány kezelési lehetőségeiről, illetve a járványhelyzet miatt megváltozott ellátási rendszerről is szó volt egy szombati előadás-sorozaton, a Gyermekgyógyászati Klinikán. A programot a fertőzésveszély miatt online követhették az érdeklődők.

Korszerű betegőrző monitort kapott a Debreceni Egyetem Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszéke. A betegek megfigyelését könnyítő berendezést a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány nagykövete, Örvendi Cintia sikeres adománygyűjtő akciója révén vehette át a tanszék vezetője, Kiss Csongor professzor.

A Debreceni Egyetem tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakembere, Varga Katalin, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának testnevelő tanára díjat vehetett át a „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjátadó gálán Budapesten.

A Debreceni Egyetemen tett látogatást a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (International Basketball Federation - FIBA) főtitkára, Andreas Zagklis, aki a 3x3-as kosárlabda Youth Festival tornára és a World Tourra érkezett Debrecenbe. A főtitkárt Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár fogadta.

A koronavírus-fertőzéssel, illetve az éghajlatváltozás miatt kialakuló új betegségekkel kapcsolatos ellátási feladatokat is megvitatják a sürgősségi szakemberek a szeptember 4-én kezdődő kétnapos tanácskozáson. A Sürgősségi Orvostani Fórum egyik szervezője a Debreceni Egyetem.

Tanítsunk Magyarországért tábort szervezett a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központja. A programban részt vevő gyerekek az őket segítő egyetemista mentorok mellett a Debreceni Egyetemmel és a Böszörményi úti campusszal is megismerkedhettek.

A helyi multinacionális vállalatokról, a céges munkakörnyezetről kaphattak átfogó képet a Debreceni Egyetem és a Debrecen BSC Kerekasztal által szervezett workshopon a középiskolai pedagógusok. A megszerzett tudás átadásával hozzájárulhatnak a diákok, hallgatók térségben maradásához.

Steril mikroalga biomassza létrehozására alkalmas zárt rendszerű fotofermentációs berendezés kifejlesztésére hozott létre konzorciumot a Debreceni Egyetem ipari partnereivel, a Zolend Kft-vel és az Albitech Kft-vel.

DEAC hírek

Bali Emese eddig még nem bizonyíthatott az élvonalban, a bemutatkozásra a Debreceni Egyetem alakulatában lesz lehetősége. Urai Bianka és Bálint Regina szerződtetése után Bali Emese

The post Fiatal játékossal erősítettünk appeared first on DEAC.

A hajráig jól tartotta magát a Lőrinci, azonban érvényesült a papírforma. Ezen a hétvégén nem a bajnokságban, hanem a MOL Magyar Kupában játszott mérkőzést a

The post Végül sima lett appeared first on DEAC.

A magyar női kardcsapat befejezte szereplését az olimpián. A japánok elleni vereség és a sikeresen megvívott olaszok elleni összecsapás után már csak az volt a

The post Battai Sugárék a hatodik helyen zártak appeared first on DEAC.

Képgalériák