Hírek

A Science Café szeptembertől újra várja kéthetente a tudomány iránt fogékony közönséget. A tanév első előadása „Marketing és innováció - Hogyan járul hozzá a sikeres fejlesztésekhez a marketing az egészség-gazdaságban?” címmel kalauzolja el az érdeklődőket.

Nyelvvizsga-előkészítő kurzusokat, karrier tréning-tanácsadást tartottak és tananyagokat fejlesztettek a Gazdaságtudományi Karon az elmúlt másfél évben egy pályázat keretében. Az eddigi és a további fejlesztésekkel a hallgatók lemorzsolódását szeretnék csökkenteni.

Könnyebb a beteg altathatósága és kisebb a húgyúti fertőzés kockázata – egyebek mellett ezek az előnyei a háton fekvő vesekőműtétnek, melyet az országban elsők között a Debreceni Egyetem Urológiai Klinikáján szeretnének rutinszerűen bevezetni.

Szép sikereket tudhatnak maguk mögött a Debreceni Egyetem Atlétikai Club sportcsapatai az elmúlt hétvégéről. Bravúrral nyertek a jégkorongozók, a futsalosok és a focisták, emellett győztesen hagyták el a pályát a kosarasok, a floorballozók valamint a kézisek is.

Jubileumi ünnepséggel kezdte meg évfordulós rendezvénysorozatát a fennállásának 70. évfordulójára emlékező Természettudományi és Technológiai Kar. A pénteki eseményen a kezdetekről és az innovatív jövőről, új szak létesítéséről is beszéltek az egyetemi és kari vezetők.

Neves rivális ellen vág neki az élvonalbeli bajnoki küzdelmeknek a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata szombaton a DESOK-ban. Hazai pályán játszanak a floorballosok és a kézilabdázók is, mindenki más vendégként igyekszik gyarapítani pontjai számát.

Idén is megrendezi hagyományos Fogászati Szűrőnapját a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara. Minden korosztályt ingyenes vizsgálatokkal és tanácsadással várnak október 8-án, kedden 17 és 19 óra között.

Hosszan tartó betegség után 2019. szeptember 29-én, életének 80. évében elhunyt Kovács László akadémikus, egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem ÁOK Élettani Intézetének volt igazgatója, az orvosi egyetem korábbi tudományos rektorhelyettese, a hazai és nemzetközi tudományos élet kiemelkedő alakja.

Robotika, mesterséges intelligencia, 3D technológia – egyre korszerűbb a rehabilitációs ellátás. A szakma legnagyobb hazai seregszemléjét a Debreceni Egyetem szakembereinek részvételével október 3-5. között tartják a Kölcsey Központban.

Bekapcsolták a hallásjavító implantátumokat, így már hallja a hangokat az a két gyermek, akiket még augusztusban műtöttek meg a Debreceni Egyetemen. Hazánkban elsőként ők kapták meg a különleges, beszédfejlődést is jelentősen segítő hallókészülékeket.

A Debreceni Egyetem a meglévő gazdaságtudományi szakok mellett egészségügyi és műszaki képzések indítását tervezi a Szolnok Campusán, a helyi kórházak pedig a DE orvosképzésébe kapcsolódnának be. Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár a helyszínen beszélt a tervekről.

A Debreceni Egyetem és a GE Healthcare budapesti központja kapott lehetőséget Magyarországon, hogy részt vegyen a világ vezető műszaki egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology Catalyst módszertanának európai meghonosításában. Az MIT egy képzési pontot is létrehoz Debrecenben.

Neves kutatók előadásaival, jubileumi ünnepséggel és tudományos műhelyeinek seregszemléjével ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara.

Új rektorhelyettest választottak, tudományos főigazgatói megbízást adtak át, valamint új klinikák létrehozását támogatta a Debreceni Egyetem Szenátusa szeptember 26-ai ülésén. Több szabályzatot is módosítottak a Szolnok Campus integrációja miatt.

DEAC hírek

Hétvégén három korosztályos leánycsapatunk közül kettő idegenbe látogat, egy pedig hazai környezetben lép pályára. Nem sikerült a jó rajt, Laczkovszki Ágnes együttese háromgólos vereséggel indította

The post Pályán lányaink appeared first on DEAC.

Korosztályos vármegyei csapataink pénteken kezdik és vasárnap zárják a következő fordulót. Zsinórban két mérkőzést húzott be Sáfár Péter alakulata, amely gárda legutóbb a Hajdúnánást győzte

The post Három nap, öt meccs appeared first on DEAC.

A DEAC kerekesszékes vívója hazatért Párizsból, és értékelte a teljesítményét. Szóba került a jövőbeni terv és a család is. Interjú! Érmekért utazott a paralimpiára, ám

The post Osváth Richárd megcélozza a Los Angeles-i paralimpiát appeared first on DEAC.

Képgalériák