Hírek zeneművészet címkével

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán két hallgató nyerte el az egyik legrangosabb felsőoktatási elismerést, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A fiatal zenészek kedden vehették át okleveleiket a Zeneművészeti Kar dékánjától.

Rendhagyó hangversenyen hangzanak el id. Ábrányi Kornél zeneszerző művei a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar docensének és zenésztársainak előadásában. A koncertet a debreceni hangversenyt követően a fővárosban, a Régi Zeneakadémia kamaratermében is bemutatják.

A SONUS ütőegyüttes lesz az első fellépője a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar újrakeresztelt és bővített koncertsorozatának. A Zene-matiné vasárnap délután a Liszt teremben azzal a céllal várja a családokat, hogy megismertesse a gyerekekkel, szüleikkel és nagyszüleikkel a klasszikus zene szépségét.

Az egyetem kötelessége az értékteremtés. A zeneművészet pedig mint az egyik meghatározó művészeti ág lényeges alkotóeleme az egyetemes kultúrának, így intézményünk számára is fontos terület – fogalmazott Kossa György, a DE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke a Zeneművészeti Karon tartott kihelyezett kuratóriumi ülésen.

Több mint húsz koncertet kínál a klasszikus zenét szerető közönség számára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar idén jubiláló Universitas-Debrecen, valamint Konzervatóriumi esték és Steinway hangversenysorozata. A 2022/23-as évadban neves hazai és nemzetközi szólisták, valamint kamaraegyüttesek lépnek színpadra a Liszt teremben, köztük az egyetem oktatói is.

A Debreceni Egyetemet fenntartó GTIDEA által indított Professzori Teaház csütörtöki rendezvényén az Általános Orvostudományi Kar, valamint a Zeneművészeti Kar ifjú kutatói mutatták be legfrissebb eredményeiket. Kossa György elnök bevezetőjében az intézményre váró új kihívásokról beszélt.

A Debreceni Egyetemhez kötődő Android együttes lesz az előzenekara a Genesis gitárosának, Steve Hackettnek a Zeneművészeti Kar Liszt termében. A debreceni formáció saját dalokkal készül a koncertre.

Hatalmas sikert aratott Vásáry Tamás vezényletével az újjáalakult Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar szombat este a Kölcsey Központban, a koncerttel ért véget a 21. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája. A Zeneművészeti Kar idei rendezvényén tizenkilenc országból mintegy kétszáz fiatal vett részt.

Tizenkilenc országból mintegy kétszáz tehetséges fiatal zenész érkezett a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára, hogy részt vegyen az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján. A mesterkurzusokat követően újra megalakul a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, melyet ezúttal is Vásáry Tamás vezényel.

Negyvennégy végzős hallgató vehette át diplomáját szombaton délután a Zeneművészeti Karon, ahol köszöntőt mondott a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára is. A Liszt teremben tartott ünnepi oklevélátadón kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóit és oktatóit is elismerte a ZK.

A Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nyitókoncertjének adott otthont pénteken a Debreceni Egyetem Főépület Aulája. A komolyzenei megmérettetésen a világ legjobb fiatal vonósai mérik össze tudásukat, rangos nemzetközi zsűri előtt.

A DE Zeneművészeti Kar is lehetőséget kapott a bemutatkozásra a Magyar Zene Házában. A ZK hallgatói és oktatói négy formációban léptek színpadra, és Zombola Péter zeneszerző, a kar egyetemi docense által írt műveket adták elő a közönségnek.

Amerikai helyszíneken mutatták be a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar oktatójának, valamint két alkotótársának az „...és Echo” című kamaraoperáját. Az előadás rangos színpadokon debütált, mindegyiken nagy sikert aratott a magyar és az amerikai közönség előtt.

A Bartók Rádió ArTRIUM koncertsorozatának részeként adtak koncertet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatói és hallgatói a Liszt teremben. A hangversenyt a rádió rögzítette és hamarosan felvételről sugározza.

A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának munkáját segíti az idei Zenélő Medikusok Jótékonysági Koncerttel a MediChoir Hallgatói Kórus. A befolyó összegből új eszközökkel, kórtermi fejlesztésekkel támogatnák a klinika gyógyászati tevékenységét.

„Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” elismerésben részesült a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense. Romos Zsolt a tehetséggondozásban végzett kiemelkedő munkájáért vehette át a kitüntetést, országosan összesen ötvennyolc pedagógust díjaztak.

Kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának két hallgatója az Országos Vándor-Révész Karvezető Versenyen. Egyikük első helyezett lett, a másik tehetség pedig a zsűri különdíját vehette át.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar szakembereinek közreműködésével készült, a koronavírus-járvány zenei oktatásra gyakorolt hatásairól szóló kutatás eredményeit összefoglaló tanulmánykötetet mutattak be. A most megjelent tanulmány többek között a zenetanárok és oktatók alkalmazkodásából eredő új módszertanokat veszi sorra.

Ismert és népszerű Bach, Händel és Saint-Saëns-művek is felcsendülnek a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, az egyetem, a történelmi egyházak és Debrecen összefogásában szervezett május 6-i békekoncerten – hangzott el a DTV Esti Közelkép című műsorában, ahol Kossa György kuratóriumi elnök és Fekete Károly református püspök volt a vendég.

Eredményesen szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (ZK) hallgatói a Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón és Versenyen. Összesen hat debreceni egyetemista ért el helyezést a Liszt teremben rendezett negyvenharmadik zenei megmérettetésen.

Kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói a XVIII. Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen. A ZK három induló zenei csoportjából kettő szakmai elismerésben részesült.

A kortárs magyar művek népszerűsítése, illetve Dohnányi Ernő és Weiner Leó kamarazenéjének bemutatása a célja a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán hamarosan kezdődő hagyományos zenei versenysorozatnak.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának két szakembere is megkapta idén az Artisjus Zenetanári Díját. Az elismeréssel Váradi Judit és Romos Zsolt egyetemi docensek szakmai munkáját ismerték el.

A legszélesebb hangszerkínálat, elismert mesteroktatók, folyamatos fejlődési és kiváló karrierlehetőség, valamint családias, személyre szabott képzési program várja azokat a felvételizőket, akik a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán folytatnák a tanulmányaikat.

A zeneművészeti felsőoktatás elméleti oldalának erősítésére, az oktatáskorszerűsítési lehetőségek bővítésére 17 oktató közreműködésével 9, hiánypótló e-learning tananyagot készített pályázati támogatásból a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara.