A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara rendszeresen részt vesz az egyetem rendezvényein, a ZK hallgatói tehetségükkel színesítik a DE szakmai eseményeit, legyen szó tanévnyitóról, diplomaosztó ünnepségekről, tudományos és szakmai tanácskozásokról, megemlékezésekről. Hagyományteremtő szándékkal a zene világnapján különleges flashmob-sorozatba kezdett a ZK. A Debreceni Egyetem több karán és intézetében, valamint a Főépületben is színvonalas és különleges zenei előadásokkal lepték meg a hallgatókat. Elsőként a Külügyi Börze megnyitóján a Magánének Tanszék növendékei adták elő Carl Orff Carmina Burana című kantátáját.
Váradi Judit professzor, a DE ZK művészeti igazgatója elmondta, hogy a karon minden nap a zenét ünneplik, hiszen számunkra a zene és annak megszólaltatása az elsődleges cél. A mostani alkalom során a melódia egy olyan eszköz volt, mely révén a ZK-s hallgatók az egyetemen belül a lehető legtöbb emberhez eljuttathatták az általuk előadott szerzemények üzenetét.
- Ezek ugyan csak néhány perces performanszok voltak, de azt gondolom akár hat perc is elegendő ahhoz, hogy elérje a kívánt hatást. Ilyenkor néhány pillanatra megállíthatjuk a hétköznapot, meglepetést szerezhetünk, mosolyt csalhatunk az arcokra. Nem titkolt vágyam az is, hogy felébresszük a hallgatókban a vágyat, így a néhány perces ízelítők után esetleg hosszabban is meghallgassák ezeket műveket. A mi növendékeinknek ez most nem megmérettetés volt, hihetetlen lelkesedéssel jelentkeztek ezekre az alkalmakra, mivel fontos számukra, hogy örömöt szerezzenek, ők is megtapasztalják, mekkora ereje van a zenének. Volt már többféle kezdeményezésünk a zenei világnap kapcsán, tulajdonképpen mindaz, amit a mai napra összesűrítettünk, az részleteiben korábban már megvalósult. Minden koncertünkkel szeretnénk megmutatni, hogy mi az, amit csinálunk, a zene ugyanis sosem önmagáért való. Szerintem minden egyes pillanata ennek a napnak kuriózum volt, különös tekintettel arra, hogy igyekeztünk olyan helyszíneket keresni, ahol ilyenkor a legnagyobb a forgalom, ahol a legtöbb hallgató megfordul - tette hozzá a művészeti igazgató.
A tizenhat egyetemi helyszín között például a Főépület, az Állam és Jogtudományi Kar, a Kémia Épület, az Informatikai Kar, a Gazdaságtudományi Kar, a Műszaki Kar, a Mezőgazdaság-,Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az Egészségtudományi Kar TEOK épülete, sőt még az 1-es villamos utastere is tökéletes színtere volt a zenei performanszoknak. A ZK-ról csaknem száz hallgató vett részt a különleges zenei flashmobokban. Az egésznapos alkalmakon zongoristák, fuvolisták, kórusok, trombita duó, kürt kvartett, harsona és hegedű duó, valamint ütősök és rezesek játszottak.
DE Sajtóközpont - BZ