A Debreceni Egyetem Klinikai Központ tizenöt munkatársa vehetett át kitüntetést kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként csütörtökön, a magyar ápolók napja alkalmából rendezett ünnepségen. A rendezvényen kiváló dolgozó kitüntetéseket, klinikai főorvosi címeket és elnöki díszokleveleket adott át Szabó Zoltán professzor, a Klinikai Központ elnöke. Február 19-e, Kossuth Zsuzsanna, hazánk első női főápolója születésének évfordulója 2014 óta a magyar ápolók napja.
Egy idén negyedszázados hagyomány jegyében látványos, fáklyás felvonuláson búcsúzott az alma matertől a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának 83 végzőse. A fekete talárba öltözött hallgatók a belvárosból, a Déri térről az egyetem Főépületéig sétáltak szerda este.
Profi módon debütáltak a debreceni középiskolások a TeenBusiness záróeseményén, ahol tíz hét intenzív munka után fenntartható energiaközösség, tudatos vásárlást segítő applikáció és iskolai streetfood-busz terve is az asztalra került. A Debreceni Egyetem két gyakorlóiskolájának csapatai bebizonyították: a vállalkozói szemlélet és az innovatív gondolkodás nem az egyetemi évekkel kezdődik, hanem a bátorsággal és a kreativitással.
A tanulmányi versenyeken kimagasló eredményeket elért hallgatókat köszöntötték a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében. A másodéves hallgatók a Huzella Tivadar Anatómia, illetve a Krompecher István Szövettan Tanulmányi Verseny mellett a Trisha és Gary Kish által felajánlott díjért rendezett megmérettetésen vettek részt.
Idén második alkalommal rendezte meg közös német nyelvi versenyét általános iskolák felső tagozatos diákjai számára a Deutsche Telekom IT Solutions és a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Germanisztikai Intézete. A megmérettetés első, írásbeli fordulójának az intézmény Főépülete adott otthont február 18-án.
Fiatalok mutatták be díjnyertes ötleteiket a debreceni Csokonai Fórumban szerdán. A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány pályázati felhívására érkezett alkotások és projektek készítői között 10 millió forintot osztottak szét. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora közös kutatási lehetőséget és tanulmányutakat ajánlott fel három nyertesnek.
Elstartolt a pályázati időszak a Debreceni Egyetemen: a hallgatók március 10-ig nyújthatják be jelentkezésüket a 2026/2027-es tanév külföldi tanulmányi mobilitásaira. A Pannónia Ösztöndíjprogram keretében a világ szinte bármely pontja elérhetővé válik, legyen szó egy európai szemeszterről vagy távoli országok top egyetemeiről.
Tudás és a cselekvéshez nélkülözhetetlen jó gyakorlatok. Mindezeket megkapták azok az általános és középiskolás diákok, akik részt vettek az UNICEF Magyarország Egyetemi Klímavédelmi Roadshow-jának debreceni programján. A február 17-én, a Debreceni Egyetem Főépületében tartott rendezvény célja a korosztály aktív részvételre bátorítása és párbeszéd indítása volt.
Egészséges kislányt helyeztek el kedden a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán működő babamentő inkubátorban. Az újszülött a Kenézy Janka nevet kapta az intézmény munkatársaitól.
Színházért sorban álló hallgatók? A Debreceni Egyetemen ez sem lehetetlen. Rekordsebességgel teltek be az oDEon és a Könnyűzenei Intézet közös kurzusai. A nagy sikerű Könnyű(?)Zenész Életutak mellett idén két új színházi kurzus is debütál, amelyek célja, hogy a minőségi szórakozást és a kultúrát közelebb hozzák az egyetemistákhoz.
Folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) speciális képzési programja, a Szenior Egyetem. A kurzus a tavaszi félévben több tudományterület újdonságait, érdekességeit bemutatva várja az érdeklődőket. Elsőként február 20-án, pénteken 16 órai kezdettel Páll Dénes, a DE Általános Orvostudományi Kar professzora, a DE Klinikai Központ elnökhelyettese tart előadást A néma gyilkos: a magasvérnyomás-betegség címmel.
Vannak kérdések, amelyeket egy általános iskolás is megért, de a megválaszolásukhoz a világ legjobb elméinek is évtizedekre vagy akár évszázadokra van szükségük. Pink István, a Debreceni Egyetem kutatója és japán kollégája, Miyazaki Takafumi egy ilyen, 30-40 éve nyitott kérdés végére tett pontot. Eredményüket a világ egyik legrangosabb szaklapja, az American Journal of Mathematics közölte.