A Debreceni Egyetemről utaztak a legtöbben a Pannónia Ösztöndíjprogram első évében – hangzott el a hazai mobilitási program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, Bács Zoltánnal, a Debreceni Egyetem kancellárjával és Bodrogi Richárddal, a Tempus Közalapítvány főigazgatójával számolt be a részletekről a budapesti Nyugati pályaudvaron.
Hírek mobilitási program címkével
Szicília geológiai sokszínűségével, a vulkánok működésével, több millió éve betemetett fosszíliákkal, metamorf kőzetekkel, valamint Palermo gazdag épített örökségével is megismerkedhettek a Debreceni Egyetem geográfus, geológus és földrajztanár szakos hallgatói. A Pannónia Ösztöndíjprogram rövidtávú csoportos mobilitása keretében a Természettudományi és Technológiai Kar 15 hallgatója és 2 oktatója látogatott a Palermói Egyetem Earth and Marine Science Tanszékére.
A Debreceni Egyetem öt doktorandusza folytathatja tanulmányait a világ legjobb egyetemein a Pannónia Ösztöndíjprogram keretében meghirdetett Kiválósági Program révén. A doktori képzésben részt vevő hallgatók hétfőn vehették át támogatói szerződéseiket Csernoch László tudományos rektorhelyettestől és Jánosy Orsolyától, a Nemzetközi Iroda vezetőjétől.
Ösztöndíjak, hallgatói csereprogramok és mobilitási lehetőségek – a Debreceni Egyetem különösen kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik minden tudományterületen. Milyen előnyökhöz juthat az intézmény és annak polgársága ezáltal? Kiderül a Debrecen Televízió legfrissebb egyetemi magazinműsorából.
A Debreceni Egyetem Informatikai Kar hallgatói a Pannónia Ösztöndíjprogram keretében látogattak a cseh fővárosba. Az oktatók és diákok által egyaránt pályázható rövidtávú csoportos, háromnapos tanulmányúton egyebek mellett a cseh műszaki egyetemen és a National Library of Technology különleges épületében is jártak.
Az amerikai Southern Utah University-re is utazhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói a Pannónia Ösztöndíjprogram keretében. A DE és az egyesült államokbeli egyetem egy éve megkötött partnersége kiterjesztéseként született megállapodás a hallgatói mobilitási lehetőségekről, amelyekre elsőként a Bölcsészettudományi Kar hallgatói pályázhatnak.
A Debreceni Egyetemen elsőként a Gazdaságtudományi Kar turizmus-vendéglátás szakos hallgatói vettek részt a Pannónia Ösztöndíjprogram rövid távú csoportos tanulmányútján a nemzetközi turisztikai kapcsolatok tantárgy keretében. A három napos úton a hallgatók ellátogattak a bécsi városházára, az Európai Parlament bécsi oktató- és élményközpontjába, valamint a Zene Háza interaktív múzeumba is.
A kutatási és tudományos együttműködés előmozdítása érdekében látogatott a United Arab Emirates University (UAEU) campusára a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar delegációja. A DE küldöttsége megismerhette az UAEU világszínvonalú kutatási létesítményeit, élvonalbeli infrastruktúráját is.
Hagyományosan magyaros ízekkel és táncházzal fogadták a tavaszi félévre érkezett külföldi hallgatókat a Debreceni Egyetemen. Idén Francia- és Törökországból érkeztek a legtöbben. A nemzetközi mobilitási programokban részt vevő fiatalok a magyar gasztronómia és folklór mellett megismerkedtek azokkal a partnerhallgatókkal is, akik segítik majd egyetemi beilleszkedésüket. A DEHDK PR- és Sajtóiroda beszámolója.
A Pannónia Ösztöndíjprogram részképzésekre vonatkozó pályázata keretében 2024 szeptemberétől Farkas Richárd, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar ellátásilánc-menedzsment mesterszakos hallhatója a hollandiai Wageningen Egyetemen (WUR) folytatta fél évig tanulmányait. A WUR a mezőgazdaság- és környezettudományok területén a világ vezető felsőoktatási intézménye. Meghirdették a Pannónia Ösztöndíjprogram részképzéseire vonatkozó pályázatát a Debreceni Egyetemen.