Az év legjobb debreceni rendezvényei között a Debreceni Egyetem gigantikus tanévnyitó stadionshow-jára, az öt jelölt sportoló között pedig az intézmény három hallgatójára is lehet voksolni Dehir.hu szokásos évi szavazásán.

Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal. Hét éves kollégiumfejlesztési program indul a Debreceni Egyetemen, egy új kollégium és több mint 200 új szoba is épül 2023-ig.

A középmezőnyben végzett a Debreceni Egyetem azon a nemzetközi listán, amely a világ leginkább környezettudatos felsőoktatási intézményeit rangsorolta 2016-ban.

Az ország legjobb vidéki gyakorlóiskolája egyetemi háttérrel. Új kisfilmmel toborozza a leendő általános és középiskolásokat a Kossuth Gyakorló.

Új játékost igazolt a DEAC férfi kosárlabda csapata, Szabó Miklós a hétvégi mérkőzésen már pályára léphet. Szombaton minden a sportról szól majd, az egyetem is készül a város első sportnapjára.

Elektronikus szavazásra kérte az egyetemi polgárokat az intézmény vezetése. Arról mondhattak véleményt, hogy milyen színű környezetet képzelnének el a Nagyerdei Stadionban kialakított fitneszteremben.

Megújult külsővel, de a megszokott rovatokkal jelent meg a DEjavu, a Debreceni Egyetem Alumni Központjának magazinja.

A jótékony hatások mellett, milyen veszélyei vannak a téli sportoknak? Fussunk-e hóban, fagyban? Hogyan kerüljük el a sérüléseket? A havas sportok előnyeire és az okos felkészülésre hívják fel a figyelmet a Debreceni Egyetem szakemberei.

Szakága legjobbjává választotta az MTI a Debreceni Egyetem négy sportolóját: Senánszky Petrát, Kosina Gergőt, Szentes-Bíró Tamást és Puskás Lászlót.

Ingyenes diagnosztikai - és szűrővizsgálatokkal, életmód tanácsadással, valamint ismeretterjesztő előadásokkal készül a Debreceni Egyetem SET Központja a város első nagyszabású sportnapjára.

Megújult külsővel, felújított és újonnan beszerzett bútorokkal várja az ünnepi eseményekre látogatókat a Debreceni Egyetem Főépületének Aulája.