A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának floorballosai és a férfi kézilabdázói is rangadót játszanak a hétvégén. A labdarúgócsapatok közül már csak az NB III-as csapat lép pályára, a DEAC a sereghajtó otthonába utazik.
Hírek
A virtuális és a kiterjesztett valóságra épülő számítógépes alkalmazásokat is használnak a jövőben a patológiai diagnosztikában. A technológiai újdonságokat az Általános Orvostudományi Kar szerdai előadásán mutatták be a szakembereknek.
Muzeológusok és néprajztudósok ismertették kutatásaik legfrissebb eredményeit azon a konferencián, amelyet a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezett – ezúttal a Magyar Tudomány Ünnepéhez csatlakozva – a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke.
Két év és hatezer ember kemény munkája – a FINA vizes világbajnokság speciális kihívásait, eredményeit, nehézségeit mutatták be a Debreceni Egyetem hallgatóinak csütörtökön egy rendhagyó előadáson a szervezők.
A Debreceni Egyetem öt hallgatója és három oktatója részesült az Országos Tudományos Diákköri Tanács legmagasabb elismerésében. A Pro Scientia Aranyérmeket és a felkészítők Mestertanár Aranyérmét a Magyar Tudományos Akadémián adták át.
Újabb önkéntesek vették át tanúsítványukat, és kezdhetik el munkájukat a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Hospice-Palliatív Terápiás Osztályán. A speciális részlegen ápolják a végső stádiumban lévő daganatos betegeket.
A Természettudományi és Technológiai Kar legújabb duális képzéseit is megismerhették azok a középiskolások, akik ellátogattak szerdán a kar iTT Kutathatsz című Természettudományi és Mérnöki Fesztiváljára.
Szociális munka alapszakon indít duális képzést a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A várhatóan 2018/19-es tanévben induló képzésben a hallgatók a Start Rehabilitációs Nonprofit Kft-nél szerezhetnek gyakorlatot, de további partnereket bevonását is tervezik.
Zsúfolásig megtelt a Debreceni Egyetem Díszudvara szerdán délelőtt: a DExpóra érkező vidám középiskolások, aggódó szülők és gondos pedagógusok vették birtokba a nyílt napon a Főépületet.
Sikeres üzletemberek, elismert oktatók és kutatók, illetve kiváló sportolók árulták el a Balásházy diákjainak, hogyan építették fel karrierjüket, és milyen alapot adott mindehhez a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája.
Doktori és habilitált doktori, professor emeritus címeket, egyetemi kitüntetéseket is átadnak november 25-én, a hagyományos őszi doktoravató ünnepségen, amelyet most is élőben, online közvetít a Debreceni Egyetem Multimédia E-learning Technikai Központja.
Az idegen- és magyar nyelvi képzési lehetőségekről, a kutatási együttműködésekről és a hallgatói, oktatói mobilitás módjairól tájékozódott az a kínai delegáció, amelyik a Bölcsészettudományi Karon tett látogatást.
Hamburgban írta alá azt a megállapodást Bartha Elek oktatási rektorhelyettes, amely alapján a Debreceni Egyetem a CARPE konzorcium teljes jogú tagjává vált. Az együttműködés célja, hogy a partnerek közösen vegyenek részt európai uniós projektekben.
„Mindenben telitalálat!” mottóval rendezi meg a Debreceni Egyetem idei nyílt napjait. A november 22-ei és 23-ai programra az intézmény iránt érdeklődő középiskolásokat várják.
DEAC hírek
A szurkolói igényeket figyelembe véve továbbra is követhetők stream-en a találkozók, már a szombati MOL Magyar Kupa-mérkőzés is. Bár korábban volt arról szó, hogy a
The post Továbbra is nézhetők online a DEAC-meccsek appeared first on DEAC.
Boros Tamás szerint a Debreceni Egyetem alakulatának ugyanolyan mentalitással kell játszania a Százhalombatta ellen, mint a múlt héten. A DEAC kézilabdacsapata a Rákosmente elleni 28-24-es
The post Komolyan kell venni az újoncot appeared first on DEAC.
A vármegyei bajnokság 6. fordulójában a Létavértest fogadja második számú labdarúgócsapatunk. Öt forduló telt el úgy, hogy fiókcsapatunk még nem nyert párharcot a vármegyei bajnokság
The post Begyűjtenénk első győzelmünket appeared first on DEAC.