Teltház az egyetemi állásbörzén

Csaknem 60 kiállító, kis- közepes és nagy cégek több száz állásajánlattal várták a munkát keresőket a Debreceni Egyetem Őszi Állásbörzéjén, mely az egyik legnagyobb ilyen típusú rendezvény az országban. Érdeklődőkből sem volt hiány, sokezren keresték fel a standokat.

A Debreceni Egyetem (DE) Főépületének Díszudvarán és első emeleti kerengőjén szerdán tartott Őszi Állásbörze és Karriernap megnyitóján Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: itt könnyedén egymásra találhatnak a munkaerőpiac szereplői, a munkaadók és a leendő munkavállalók, az egyetem hallgatói, hiszen hazai és külföldi, magán- és állami, kis-, közepes, valamint nagyvállalatok egyaránt képviseltetik magukat. Kijelentette: a munkaadóknak érdemes ide eljönni, mivel a Debreceni Egyetem mint regionális tudásközpont, az egész országban kiemelkedő szerepet játszik a felsőfokú szakember-utánpótlás biztosításában.

A megnyitón Molnár Dániel, a DE Doktorandusz Önkormányzatának (DEDÖK) elnöke arról beszélt: a DEHÖK és a DEDÖK kiemelt célja, hogy segítse a hallgatókat a tudatos karrierépítésben, melyhez ez a színvonalas rendezvény nagymértékben hozzájárul. Elmondta: bár az állásbörze a végzős hallgatókra fókuszált, de nemcsak őket várták, hiszen bárki számára nyitott volt. A mostani állásbörzén is jelentős szerepet töltöttek be a kísérőprogramok, ugyanis a szervezők fontosnak tartják, hogy a látogatók gyakorlati tapasztalatok birtokában távozzanak a rendezvényről.

A kiállítók a több száz betölthető pozíció mellett hazai és külföldi ösztöndíj-lehetőségeket, szakmai gyakorlatokat és önkéntes munkalehetőségeket is bemutattak. Pszichológiai tanácsadásra, próba-állásinterjúra is lehetett jelentkezni, melyek során kiderült, hogy az illetőnek esetleg miben szükséges még fejlődni, milyen képességekkel kell rendelkeznie egy adott munkakör betöltéséhez.

A munkaadók között megjelent a kormányhivatal, a rendőrség és a honvédség is. Több ezren érdeklődtek a lehetőségek iránt, különösen sokan voltak például a nagyjából egy év múlva megnyíló debreceni oltóanyaggyár pultjánál.

Az Őszi Állásbörze és Karriernap kísérőrendezvényeinek keretében például grafológus elemezte a kézírásokat, lehetett próbanyelvvizsgát tenni, és szakember segített elkészíteni a jó önéletrajzot.

 

Asztalos-Zsuppányi Noémi, a DEHÖK Karrierirodájának a vezetője, az állásbörze főszervezője kiemelte: a Debreceni Egyetem munkatársai fontosnak tartják, hogy a hallgatók már az egyetemi tanulmányaik alatt fel tudjanak készülni a munkába állásra, hogy már ekkor elkezdjék a karrierépítést. Ezért a hallgatók ezzel kapcsolatos előadásokon, tréningeken vehetnek részt, és már az elsőéveseket is arra buzdítják, hogy nézzenek szét az egyetemi állásbörzéken.


Sajtóiroda - OCs