A 2018-as Mátyás király-emlékév programjaihoz kapcsolódva rendez kétnapos tudományos konferenciát a legendás reneszánsz uralkodóról szeptember 20-21-én az MTA-DE Lendület Kutatócsoportja.
Hírek
Több mint 30 sportág 30 ezer négyzetméteren. Ketrecfoci és pétanque-pályák, valamint teqball-asztalok is várják a sportolni vágyó hallgatókat és oktatókat a Debreceni Egyetem Dóczy József utcai sporttelepén.
A Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi kara száz évvel ezelőtt, 1918-ban alakult meg. Az egyetem első épületét, a klinikatelep felvételi épületét IV. Károly és felesége Zita királyné avatta fel. A centenárium alkalmából felidéztük a jeles napot.
Az ülőhelyekre szóló jegyek szinte mind elfogytak, már csak a küzdőtérre lehet belépőt venni a Debreceni Egyetem tanévnyitó stadionshow-jára. A küzdőtéren idén először lesznek nézők, akik testközelből élvezhetik a látványos, monumentális műsort.
Saját forrásból, mintegy 125 millió forintból újul meg a Debreceni Egyetem impozáns Főépületének előcsarnoka és árkádos folyosórendszere. A 2019 júliusáig tartó munkálatok során 9500 négyzetméternyi felületet festenek le a szakemberek.
Egyre több 20-30 éves nőnél mutatnak ki emlődaganatot. A fiatalok azonban sokszor későn fordulnak orvoshoz, mert nem tudják, hogy már az ő korukban is kialakulhat ez a betegség. A Debreceni Emlő Napok egyik célja a figyelemfelhívás.
Már gyermekkorban szívinfarktust okozhat a veleszületett magas koleszterinszint, de a korai felismerés életmentő lehet. Az örökletes betegség gyógyításában élen jár a Debreceni Egyetem. Szeptember 19-24. között rendezik a Familiáris Hiperkoleszterinémia Hetét.
Négy napos konferenciát tart a Debreceni Egyetem a határon túli, magyar nyelven oktató intézmények számára szeptember 17-20. között. Az eseményen a magyarországi oktatási rendszer bemutatása mellett napirenden lesznek a tanárképzés és a tanártovábbképzés kérdései is.
Mintegy 34 millió forint értékben adományozott műszereket a Debreceni Egyetemnek a National Instruments. A speciális mérőeszközöket és laptopokat a Természettudományi és Technológiai Kar villamosmérnök képzésében hasznosítják.
Mindkét meccsükön nyertek a jégkorongozók, meglepetésrajtot vett a férfi kézicsapat, és megszerezte első győzelmét a futsalegyüttes is. Ponttal gazdagodtak az NB III-as labdarúgók és az élvonalban rajtoló floorballos fiúk is.
Tradicionális magyar ételekkel, italokkal és néptánccal köszöntötték az őszi félévre érkezett külföldi hallgatókat pénteken a Debreceni Egyetemen.
Újabb hazai meccset játszik a DEAC jégkorongcsapata, ezúttal a Fehérvár érkezik a Jégcsarnokba. Elkezdi az élvonalbeli küzdelmeket a floorballcsapat, és indul az NB I/B-s kézilabda bajnokság is.
Új koncertsorozatot indít a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara: a Steinway Zongoraesték az intézmény világszínvonalú hangszerének adottságait bemutatva kínálnak különleges élményt. Ezzel együtt már 6 hangversenysorozattal várják a zeneszerető közönséget.
A hétvégén induló bajnoki évadban újra a hazai élvonalnak számító Salming OB I-ben indul a DEAC floorball együttese. Az előző évinél előrébb lépne az NB I-es röpicsapat is, amely nagyágyúkat szerződtetett.
DEAC hírek
A DEAC Huszárok együttese nem tudta megakadályozni az esztergomiak sikerét a hétvégén. A téglási sporttelepen indította a szezont a férfi rögbi NB I-ben a Debreceni
The post A bajnok nyerte a téglási nyitányt appeared first on DEAC.
A vezetőedző szerint a cserejátékosok is kivették a részüket a Debreceni Egyetem alakulatának hétvégi diadalából. Nem bánnánk, ha rendhagyó módon két fordulót követően lezárnák a
The post Mándi Norbert: Megint léptünk egyet előre appeared first on DEAC.
Tehetségközpontunk három korosztálya Nyíregyházán kezdte meg szereplését vasárnap a Kiemelt Bozsik-tornán. Szabó János, Molnár Bálint és Mester Norbert tanítványai kupagyőzelemmel hangolódtak a hétvégén rajtolt kiemelt
The post Elrajtolt az idei Bozsik-sorozat appeared first on DEAC.