Ünnepélyes keretek között mutatták be kedden a lódzi-i Európai Egyetemi Játékokra (EUG) készülő debreceni csapat tagjait. A Debreceni Egyetemet ötven fős küldöttség: sportolók, sportvezetők, kísérők, szervezők, egyetemi vezetők képviselik majd Lengyelországban.
A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának 199 végzőse kapta meg oklevelét a pénteken megtartott diplomaosztón. Többek között népegészségügyi ellenőrök, gyógytornászok, dietetikusok, népegészségügyi, egészségügyi menedzserek tettek esküt a Díszudvaron rendezett ünnepségen.
Magasabb vezetői pályázatokat rangsorolt, címek és kitüntetések adományozásáról szavazott, valamint döntött a kari struktúra módosításáról a Debreceni Egyetem Szenátusa. A testület júniusi ülésén határozott a karok következő tanévre vonatkozó képzési programjairól is.
A szeptemberben induló gyermek- és ifjúsági irodalmi szakember szakirányú továbbképzésről tartott könyvbemutatóval egybekötött tájékoztatót csütörtökön a Pagony Könyvesboltban a Debreceni Egyetem (DE) Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Kommunikáció, Irodalom, Dráma (KID) Tanszéke a Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetével közösen.
Debrecenben üléseztek a visegrádi országok vezérkari főnökei. Az eseményhez kapcsolódóan az innovációt támogató, az autonóm járművek fejlesztését segítő versenyt rendeztek a Debreceni Egyetem Innovációs Központjában, ahol a V4-országokból érkezett szakemberek tapasztalatokat cserélhettek, és kijelölték a jövőbeni együttműködési irányokat.
Az elmúlt három év felvételi eredményei alapján speciális középiskolai rangsorokat készített a Debreceni Egyetem (DE), emellett egy olyan honlapot is fejlesztett az intézmény, amely országosan egyedülálló módon segítheti az egyetemre jelentkezők szak- és tantárgyválasztását.
Az ország legjobb utánpótláskosárlabda-edzőinek tartottak nemzetközi elméleti és gyakorlati továbbképzést a Debreceni Egyetemen. A szakemberek az utánpótlás-kosárlabdázás oktatásmódszertani, didaktikai területével, valamint az eredményes edzői kommunikáció részleteivel ismerkedhettek meg.
Ötnapos nyári táborokat rendez júliusban a középiskolás és az általános iskolás diákoknak a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az informatika iránt érdeklődők az adattudomány és a programozás témakörben szerezhetnek naprakész tudást.
Pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepséget a Debreceni Egyetem az Aulában. Az eseményen Klebelsberg Kunó-díjjal, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjjal, valamint Jausz Béla-díjjal ismerték el a DE gyakorlóiskoláiban és partnerintézményeiben oktató pedagógusok munkáját
A Bartók Rádió ArTRIUM koncertsorozatának részeként adtak koncertet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatói és hallgatói a Liszt teremben. A hangversenyt a rádió rögzítette és hamarosan felvételről sugározza.
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem általános orvosképzése kapta meg az Orvosképzési Világszövetség (WFME) szempontrendszere szerinti akkreditációt. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság minősítése jelentősen növeli az itt szerzett diploma értékét. Az akkreditáció 8 évig érvényes.
Folyamatban van az intézményakkreditációs eljárás a Debreceni Egyetemen, amelynek keretében az intézménybe látogatott a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) delegációja. A küldöttség a DE minőségirányítási tevékenységéről tájékozódott.