Egyetemi továbbképzésen a kosárlabdaedzők

Az ország legjobb utánpótláskosárlabda-edzőinek tartottak nemzetközi elméleti és gyakorlati továbbképzést a Debreceni Egyetemen. A szakemberek az utánpótlás-kosárlabdázás oktatásmódszertani, didaktikai területével, valamint az eredményes edzői kommunikáció részleteivel ismerkedhettek meg.

A Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete, valamint a DEAC Kosárlabda Akadémia, együttműködésében kedden rendezett nemzetközi szakmai továbbképzésen arra hívták fel a figyelmet, hogy az edzőképzésben és a testnevelőtanár-képzésben is nagyobb hangsúlyt kell kapjon a pedagógiai, a pszichológiai, a didaktikai, a sportág- és életkorspecifikus kommunikációs technikák alkalmazása.

- Míg a testnevelőtanár-képzésnek nagyjából egyharmada pedagógiai és pszichológiai terület, addig a szakedzők képzése során ez a teljes képzés nagyjából tíz százalékát teszi ki. Miközben az utánpótlásedzői munkának ez a terület adja a jelentősebb hányadát. Ezt az ellentmondást igyekeztünk a továbbképzéssel kissé feloldani, segíteni, támogatni az edzők munkáját. A módszertan alapvetően nem változik sokat, viszont a generációk annál inkább, amihez alkalmazkodni kell – fogalmazott Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója.  

Nagy Norbert, a DEAC Kosárlabda Akadémia gazdasági igazgatója kiemelte: nagyon szoros a kapcsolat a Debreceni Egyetem és az akadémia között, ezáltal a tudomány is segíti a debreceni kosárlabda fejlődését. 

- A Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ igyekszik összefogni azokat az egyesületeket, amelyek folyamatosan és magas szinten foglalkoznak a fiatalok fejlesztésével és a tehetségek gondozásával. Az egyetem szerepe garanciát jelenthet arra, hogy az együttműködés a jövőben is eredményes legyen – tette hozzá. 

A konferencia első felében szakmai előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők a Learning Centerben többek között arról, hogy miért az értékteremtés eszköze a sport, emellett szó volt az edzői szerep holisztikus jellegéről, a gyerekek pszichés fejlesztéséről, az oktatási folyamat eredményességét befolyásoló tényezőkről, valamint a tanulási szempontok szerepéről az utánpótlás-kosárlabdában, melyek személyre szabottan segíthetnek a tudatos és hatékony játék elsajátításában.  


A tanácskozás második felében a gyakorlati képzésen volt a hangsúly, a résztvevő edzők, sportszakemberek a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában ismerkedhettek meg egyebek mellett a mozgásformák fejlesztését segítő legújabb hazai és nemzetközi módszertanokkal, a szülői együttműködési lehetőségekkel és a leghatékonyabb kommunikációs, pedagógiai eszközökkel. 

Sajtóközpont - BZ