Egész nap várta a végzés előtt álló hallgatókat és friss diplomásokat szerdán a Debreceni Egyetemen (DE) a hagyományos tavaszi Állásbörze és karriernap, amelyen csaknem hetven kiállító cég képviselői, fejvadászok, karriertanácsadók, munkaközvetítők, HR-szakemberek, grafológusok és pszichológusok fogadták az érdeklődőket a Főépületben a DE Karrierközpont szervezésében.
Hírek
Fájdalommal és megdöbbenéssel értesültünk a hírről, hogy a mindannyiunk által nagyra becsült és szeretett E. Kövér Katalin akadémikus a húsvéti ünnepeket követően, 2023. április 15-én, súlyos betegsége következtében eltávozott közülünk.
Napjaink környezetvédelmi kihívásairól, a fenntarthatóságról tartott előadást Némethy Sándor professzor a Debreceni Egyetemen. A nemzetközi hírű biológus szerint a jövő kulcsa az ökoszisztéma-központú gondolkodás és a multifunkcionális szakember.
Csaknem ötven debreceni egyetemista vállalkozott arra, hogy megtisztítja a Nagyerdő egy részét. A DEHÖK Környezetvédelmi Bizottsága által szervezett akció során alig találtak azonban szemetet, de a kezdeményezéssel így is felhívták a figyelmet a környezetvédelem fontosságára - számolt be az eseményről a DEHDK PR és Sajtóiroda.
Példaértékűnek nevezte a Debreceni Egyetem vállalati kapcsolatrendszerét és kutatás-fejlesztési tevékenységét Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter az intézményben tett látogatásán. A tárcavezető kiemelte, hogy az intézmény az élen jár a jövőbeni gazdaságfejlesztésben meghatározó kutatási területeken az adattudománytól a vízgazdálkodásig.
Idei első saját bemutatójára készül az oDEon Egyetemi Színház. Ezúttal a The Lion King (Oroszlánkirály) című musicalt dolgozzák fel. A nagysikerű Hairhez hasonlóan ezt a produkciót is a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóiból álló autentikus társulat viszi színre.
Csaknem 300 résztvevővel idén újra megrendezték a Debreceni Fogászati Napok szakmai rendezvényt. A pandémia után ebben az évben ismét a régi helyszínen, de megújultan tért vissza a régió egyik kiemelt szakmai eseménye.
Klinikai vizsgálatokra irányuló stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem (DE) és az MSD Pharma Hungary Kft. (MSD). A felsőoktatási intézmény és a globális gyógyszeripari cég magyarországi leányvállalatának kutatás-fejlesztési kooperációja elősegíti a vizsgálatok gyorsabb elindítását és az innovatív terápiákhoz való korai hozzáférést a betegek számára.
Nívódíjat kapott a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatóiból álló trió a hagyományos XIX. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen. A szervező DE ZK célja ezúttal is a kortárs kamarazenei művek népszerűsítése volt.
Véget ért a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekció megmérettetése a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar rendezésében. A Főépület Aulájában pénteken tartott záróünnepségen összesen 84 versenyző vehette át I., II. és III. helyezéséért járó oklevelét, 31-en pedig különdíjban részesültek.
Tizennégy ország több mint hetven szakembere osztotta meg a különleges bánásmódot igénylő gyerekek oktatásával, nevelésével kapcsolatos legújabb kutatási eredményeit a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán szervezett konferencián.
Győztesen vívta meg hétvégi mérkőzését a Debreceni Egyetem labdarúgó-, valamint női futsal- és röplabdacsapata. A kosárlabdázók, a floorballosok és a kézisek kikaptak.
A Debreceni Egyetemen több mint kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból fejlesztették az onkoradiológiai ellátást. Pénteken ünnepélyesen átadták az Onkoradiológiai Klinika három új berendezését és a világ egyik legfejlettebb besugárzástervező-rendszerét. Az eseményen Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár példaértékűnek nevezte a beruházást, amely a vezető hazai intézetek közé emeli a klinikát, mely így már közel a teljes kezelési spektrum hiánytalan és magas színvonalú lefedésére képes.
Április 14-től, péntektől ismét lehet látogatni a betegeket a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A kormányhivatal azért vonta vissza a februárban elrendelt látogatási tilalmat, mert a vármegyében folyamatosan csökken az influenzaszerű, illetve az akut légúti megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma.
DEAC hírek
A DEAC 3–3-ra feljött, majd négy góllal kikapott Gyergyóban. A mindig erős csapattal rendelkező Gyergyói HK otthonában lépett fel a Debreceni Egyetem a jégkorong Erste
The post Tartottuk magunkat, de vereség lett a vége appeared first on DEAC.
A Debreceni Egyetem alakulata ebben az idényben második alkalommal diadalmaskodott az élvonalban. DEAC-Rubeola meccset rendeztek péntek este a férfi futsal NB I-ben. Mindkét gárdának kellett
The post Önbizalomnövelő győzelmet arattunk appeared first on DEAC.
Mikó Vince szerint is erős csapathoz utaznak a három pontért. A Karcag otthonában vár a feladat az a DEAC-ra, hogy hibátlan mérlegét megóvja, hiszen az
The post Rangadót játszik Karcagon a DEAC appeared first on DEAC.