Hírek gyógyítás címkével

Életének 80. évében, 2022. január 13-án elhunyt Molnár Péter orvos, egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, a Debreceni Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, professor emeritus.

Két vezetői kinevezést adott át szilveszterkor a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke. 2022. január 1-jétől a DE KK Fürdőgyógyászati Centrum irányítását Cserháti Györgyi, a DE KK Egyetemi Gyógyszertár intézetvezető főgyógyszerészi feladatait pedig Buchholcz Gyula látja el.

Projektzáró keretében mutatták be azt az új cukorbetegség elleni készítményt, amelyet a Debreceni Egyetem kutatói ipari partnerekkel konzorciumban fejlesztettek. Az étrendkiegészítő a tervek szerint már a jövő évben forgalomba kerülhet.

A Debreceni Egyetem a dolgozói és hallgatói átoltottságban, valamint a fertőzöttségi mutatók arányában is kiemelkedően jó helyzetben van egy november végi belső felmérés szerint. A dolgozók több mint 92 százaléka rendelkezik a koronavírus elleni oltással, sokan már a harmadik vakcinát is megkapták.

Gerontológiai Napok 2021 Nemzetközi Tudományos Konferencia címmel rendeztek szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán. Az eseményen időseket érintő regionális kihívásokra hívták fel a figyelmet a szakemberek, akik megvitatták a tudományterület legújabb eredményeit is.

Meghosszabbították az oltási akcióhetet, így december 5-ig időpontfoglalás nélkül is kérhető a koronavírus elleni vakcina. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Járóbeteg Szakellátási Központjában az oltási akció első hetében több mint 21 ezren kapták meg a vakcinát, a legtöbben a harmadik dózist.

Vezetői megbízásokat adtak át a Debreceni Egyetemen. A két új klinikaigazgató, illetve az új központvezető a kinevezését az intézmény rektorától és a Klinikai Központ elnökétől vette át.

A hozzátartozók visszajelzései alapján módosították a betegeknek küldött csomagok átvételi időpontját a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán. Munkanapokon reggel 7-től délután 5 óráig veszik át a csomagokat az intézményben.

A tapasztalatok szerint a járvány 4. hullámában sokkal több a koronavírusos gyerek, mint korábban. A gyermektüdőgyógyászok debreceni három napos konferenciájának is kiemelt témája a COVID-19, emellett a gyermekkori tüdőbetegségek legújabb kezelési lehetőségeiről tanácskoznak a szakemberek.

November 11-től több új oltóhely működik a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bethlen utcai Járóbeteg Szakellátási Központjában. Az oltóhelyek kialakítására azért volt szükség, mert egyre többen kérik a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető védőoltást.

November 8-tól a területi ellátási elv helyett a betegek panaszai, tünetei alapján határozzák meg a betegellátás és a gyógykezelés helyét a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A sürgősségi betegellátás rendjének módosítását a romló járványhelyzet tette szükségessé.

A romló járványhelyzet miatt október 26-tól látogatási tilalmat rendeltek el a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A gyerekek, a szülő nők és a súlyos állapotú betegek azonban továbbra is fogadhatnak látogatót, a szigorú szabályok betartásával.

A leggyakoribb hasmenést okozó kórokozók elleni vakcinafejlesztésben vett részt a Debreceni Egyetem. Az intézmény egy magyar szakemberek által alapított biotechnológiai cég megbízásából egészséges önkénteseken végezte el a klinikai vizsgálatokat.

Egyedülálló mobiltelefonos alkalmazás készült a Debreceni Egyetem KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának közreműködésével. Az INCOXIL nevű applikáció segíti az inkontinenciával, vizelettartási zavarokkal küzdőknél a minél pontosabb diagnózis felállítását és a terápia kiválasztását.

A Debreceni Egyetemen tartja kongresszusát a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes-szekciója. A megnyitón Novák Katalin miniszter hangsúlyozta: a kormány igyekszik minden támogatást megadni a diabeteses gyerekek családjának, hogy teljes életet élhessenek.

A koronavírus-járvány tapasztalatait vitatják meg a szakemberek a Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság csütörtökön kezdődött debreceni kongresszusán. A DE Klinikai Központ elnöke a konferencián jelentette be, hogy hamarosan Járványügyi Koordinációs Központot hoznak létre.

A COVID-19 és a reumatológiai-immunológiai betegségek kapcsolatával kiemelten foglalkozott idei vándorgyűlésén a Magyar Reumatológusok Egyesülete Debrecenben. A négynapos kongresszuson mintegy 500 szakorvos és 80 szakdolgozó vett részt a Kölcsey Központban.

A familiáris hiperkoleszterinémia már fiatalon szívinfarktust, agyvérzést okozhat. Az öröklődő genetikai rendellenesség korai felismerése és kezelése azonban jelentősen csökkentheti a szövődmények kialakulását. Erre hívják fel a figyelmet a szakemberek a betegség világnapján, szeptember 24-én.

A gyógyítás és a diagnosztika területén is születtek új eredmények a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem most lezárult közös projektjében. A több mint 4 évig tartó kutatássorozat 1,3 milliárd forint európai uniós támogatásból valósult meg.

Új gyógyszereket is fejleszthetnek a Debreceni Egyetem most zárult négyéves kutatásának eredményei alapján. A PHARMPROT kutatóhálózatban mintegy 100 szakember vizsgálta a fehérje-kölcsönhatásokat. A 900 millió forintos projekt eredményeiről eddig 61 nemzetközi közlemény jelent meg.

Az onkoreumatológia és a COVID-19 lesz a kiemelt téma a Magyar Reumatológusok Egyesületének szeptember 23-án kezdődő debreceni vándorgyűlésén. A kongresszuson a Debreceni Egyetem és több hazai intézmény szakemberei vitatják meg az új terápiás lehetőségeket, a legfrissebb kutatási eredményeket.

Többéves fejlesztés eredményeként, egyedülálló technológiát alkalmazó széklet-transzplantációs betegellátó egység és baktériumsejt-bank jött létre a Debreceni Egyetemen a Clostridioides difficile baktérium által okozott vastagbélgyulladás kezelésére. A terápiára a COVID miatt nő az igény.

A Debreceni Egyetem több kutatója, oktatója, szakembere vehetett át állami kitüntetést augusztus 20-án a nemzeti ünnep és államalapító Szent István király napja alkalmából. A város napján odaítélt kitüntető címeket is most adta át Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Asszisztált Reprodukciós Centrumát a jövőben Tándor Zoltán vezeti. Az új igazgató megbízását csütörtökön vette át Szabó Zoltántól, a Klinikai Központ elnökétől.

Augusztus elsejétől az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) felügyelete mellett, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában biztosítják az alapellátási ügyeletet. Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke mérföldkőnek nevezte az új rendszer bevezetését.