Hírek

Kukoricából és napraforgóból is az utóbbi évek legjobb termésére számítanak a gazdák. Erről is szó volt a Kukorica- és Napraforgó Tanácskozáson.

A Természettudományi és Technológiai Kar két szakján is indul duális képzés. A cégek kedden kötöttek szerződést a hallgatókkal.

Jubileumát ünnepli az ország legnagyobb gólyatábora, mely idén jelentkezési rekordot is döntött 2800 fős résztvevői számával.

Leendő orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek a magyar nyelv elsajátításával vágnak neki a Debreceni Egyetemen induló képzéseiknek.

Hátáron túli gyerekeknek és pedagógusaiknak szervezett népmesetábor és továbbképzést a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi kara.

Tutoraik előtt számoltak be kutatásaikról a Sántha Kálmán Szakkollégium nyári táborában részt vett középiskolások a program zárásaként.

A DEAC valamennyi felnőtt nagypályás labdarúgó csapata játszott augusztus utolsó hétvégéjén. A férfi kosarasok - az új stábbal - még készülnek.

A prevenció, a diagnosztika és a rehabilitáció újdonságait is megismerhették a résztvevők a VI. Juhász Zsuzsa Szakdolgozói Konferencián.

Miért szúr a kaktusz? Mik azok a pozsgásnövények? – szakértő választ ad a laikusok leggyakoribb kérdéseire a Botanikus Kert igazgatója a Campus Rádióban.

Új vezetők, korszerűbb létesítmények, új sportpályák és változatlanul magas színvonalú oktatás várja a diákokat a Debreceni Egyetem gyakorlóiban.

Táncoló „kenguruk”, bringások sárga pólóban, szurkolók elektromos virágkocsin – egyedi ötletekkel indult a Debreceni Egyetem a karneválon.

Két este gyönyörködhettek az érdeklődők öt művész egyedülálló 3D-s vetítésében a Debreceni Egyetem Főépületén. Aki lemaradt róla, most pótolhatja!

Az államalapítás évfordulóján rangos kitüntetéseket vehettek át idén is a Debreceni Egyetem oktatói és dolgozói.

A fekete mangalica megmentésére indít ötéves kutatási programot a Debreceni Egyetem a tenyésztőkkel.

DEAC hírek

Nagyot küzdött Sopronban, de így is a nyolcadik helyen zárta a 2023-24-es bajnoki szezont a DEAC kosárlabdacsapata, miután kétpontos vereséget szenvedett a hűség városában. Andjelko

The post Nyolcadik helyen zárta a szezont a Mandics-csapat appeared first on DEAC.

Szombaton 17 órától fogadjuk a Loki második csapatát. Eredetileg május 12-én délután öt órakor rendezték volna meg az NB III Északkeleti csoport 28. fordulójában a

The post Egy nappal korábban játszunk appeared first on DEAC.

U14-es lányaink domináns, szép focival győzték le a hét utolsó napján a várdai hölgykoszorút. Már csak két csapat harcol a bajnoki címért, Harcsa Csaba alakulata

The post Anyák napi gólgála appeared first on DEAC.

Képgalériák