Műfordítói pályázatot hirdet „egy sima – egy fordított” címmel a Debreceni Egyetem Színháza, a DESzínház együttműködve a Csokonai Színházzal és a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiummal. Magyarul eddig még meg nem jelent, az utóbbi 30 évből származó dráma, drámarészlet fordítását várják.
Hírek
Hatalmas közönségsikert aratott az Egyetemi PolgáRock társulata az oDEon Egyetemi Színházban. A DE dolgozóiból álló színészgárda meghódította a színpadot, és az oDEon diplomája mellett örök élménnyel távozott a világot jelentő deszkákról, ahova bármikor szívesen visszatérnének.
A Debreceni Egyetem Népegészség- és Járványtani Intézet egyetemi tanárának ítélték oda idén a Népegészségügyi Társaságok Világszövetségének legmagasabb kitüntetését. A Hugh R. Leavell díjjal a professzor nemzetközi szinten is kimagasló szakmai teljesítményét ismerték el.
Leleplezték Kozma András szobrát a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán kedden. Az egy éve elhunyt egyetemi tanár a DE Gazdaságtudományi Karának iskolateremtő professor emeritusa volt, a jogelőd Debreceni Agrártudományi Egyetem egykori rektora.
Tizenhét hallgató részvételével indult el a Magyarországon egyedülálló, de világviszonylatban is hiánypótlónak számító új szakirányú továbbképzési szak a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Az első előadást a témakör nemzetközileg is elismert szakemberei tartották.
A Debreceni Egyetem több szakembere is előadást tartott a Magyar Reumatológusok Egyesületének éves vándorgyűlésén október 15. és 17. között. Az online konferencián a klasszikus reumatológiai betegségek, a legmodernebb terápiák mellett a mozgásszervi képalkotásról is szó esett.
Nyíregyházán 1990-ben indult egészségügyi főiskolai képzés. Története során a kar több olyan szakot hozott létre, melyek a város és a régió számára stratégiai jelentőségűek. Az EK olyan intézménnyé vált, ahol dolgozni és tanulni is presztízsértékű
Megtízszerezi a hazánkban jelenleg elérhető HPC-kapacitást az a szuperszámítógép-fejlesztés, amelyet a Debreceni Egyetem Szuperszámítógép Központjában hajtanak végre 2022-ig. A beruházás időkapszuláját pénteken helyezték el a létesítménynek otthont adó Kassai úti campuson.
Online figyelemfelkeltő kampányt indított az egészségügyi veszélyhelyzetre való tekintettel a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kara. Az újraélesztés nemzetközi világnapjához kapcsolódó akció célja a hallgatók ismereteinek bővítése.
A 2021-es keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem hat kara kínál továbbtanulási lehetőséget.
Oroszország vezető műszaki felsőoktatási intézményével, a Tomszki Műszaki Egyetemmel kötött megállapodást a Debreceni Egyetem – a járványveszély miatt rendkívüli videokonferencia keretében. Az oktatási és kutatási együttműködés a kutatás-fejlesztés és a közös publikálás területére is kiterjed.
Több mint száz gazdaságtudománnyal foglalkozó könyvet és friss gazdasági folyóiratokat adott ajándékba a Magyar Nemzeti Bank a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának. A szakirodalom a Böszörményi úti campus könyvtárának olvasótermébe került.
A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének Elnöksége a Pro Hortis Díj Richter Aladár tagozatát adományozta Papp László részére. A Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének igazgatója október elején, a szervezet idei közgyűlésén vette át a kitüntetést.
Új szemlélet és gyakorlati tapasztalatcsere a célja a Debreceni Egyetem MÉK Hallgatói Önkormányzata és a MAGOSZ Hajdú-Bihar megyei ifjú gazda tagozatának szerdai megállapodásának. A gazdaszervezet elsőként a DE hallgatóit tömörítő testülettel írt alá ilyen együttműködést.
DEAC hírek
A lila-fehérek a DESOK-ban is nyertek, ennek köszönhetően hat forduló után is veretlenek maradtak. Az NB I hatodik fordulójában nehéz feladat várt a DEAC férfi
The post Nem tudtuk megszakítani az Újpest jó sorozatát appeared first on DEAC.
A Debreceni Egyetem alakulatai Szombathelyen javítottak a mérlegükön a hétvégén. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapata az Aramis elleni vereséggel indította ezt a szezont
The post Értékes pontokkal gazdagodtunk appeared first on DEAC.
Papp G. Benedek elmondta, mindent beleadtak a BVSC ellen, sajnos a továbbjutás nem jött össze. Hősiesen küzdött ellenfelével és az időjárási elemekkel a DEAC labdarúgócsapata
The post Egyenrangú partnerek voltak appeared first on DEAC.