Hírek

A Francia Köztársaság Akadémiai Pálmarend lovagi fokozatával tüntette ki Bay Pétert, a Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének docensét Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete.

Szabó József, a hazai földrajztudomány kiválósága, a Debreceni Egyetem professor emeritusa kapta idén a „A Debreceni Egyetem Tanárképzéséért Díjat”.

A hagyományokhoz hűen, idén is kétmillió forintot adományozott a Tranzit-Ker Kereskedelmi Zrt. a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézetének. A támogatásból gyermekújraélesztő készüléket vásárol a klinika.

Kutatásaikat és tudományos eredményeiket hat új kötetben publikálták a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatói.

A magyarországi büntetés-végrehajtás legrégibb még használt törzsszámával rendelkező, jelenleg is börtönbüntetését töltő Gégény Jánossal készítette el Kis Tamás, a Debreceni Egyetem nyelvésze az eddigi legrészletesebb hazai börtönszlengszótárt. A Sittesduma már kapható a könyvesboltokban.

Két rangsorban is kiválóan szerepelt a közelmúltban az egyetem jogi kara. Szikora Veronika dékán július óta vezeti a kart, célja, hogy a munkaerőpiac igényeit figyelembe véve nyújtsanak gyakorlatorientált képzést a hallgatóknak.

Újabb győzelmet zsebelt be a Debreceni Egyetem olimpiai bajnok tornásza, Berki Krisztián. Remekeltek a Kossuth Gyakorló kis tornászai is, a gimnazisták pedig kosárlabda kupát rendeztek.

A kutatói pálya kimagasló állomásaként negyvennégyen, köztük a Debreceni Egyetem 11 oktatója-kutatója vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.

Pro Partium Díjjal tüntette ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumát. Az elismerést pénteken adták át az egyházkerület ünnepi közgyűlésén.

Hetvenegy leendő orvos tette le az esküt szombaton a Debreceni Egyetemen rendezett diplomaosztó ünnepségen. Két magyar és két külföldi tanuló végezett summa cum laude minősítéssel.

A német Senckenberg Biodiversity and Climate Research Centre klímakutató intézet szimpóziumán mutatták be kutatásukat a Debreceni Egyetem ökológusai.

Felfedező applikáció, vagy egy síparadicsom biztonságának fejlesztését szolgáló alkalmazás – izgalmas feladatok vártak a résztvevőkre idén is a Debreceni Egyetem középiskolásoknak szervezett országos tanulmányi versenyén.

A hajdúnánási Körösi Csoma Sándor Református Gimnázium kutatódiákjai kiránduláson ismerkedhettek a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karával.

Az archívumok, gyűjtemények jövője volt a témája annak a december 9-i konferenciának, melyet a centenáriumát ünneplő egyetemi könyvtár idei programsorozatának zárásaként rendeztek a Főépületben.

DEAC hírek

U14-es lányaink kezéből az utolsó percekben csúszott ki a győzelem a DVTK elleni mérkőzésen. Ahogy az NB I-ben egy DVTK – DVSC összecsapás keleti rangadónak

The post Egy pontot hoztunk el Miskolcról appeared first on DEAC.

U16-os lányaink hét góljára csak hárommal tudott válaszolni a Tehetség SE. Balogh József lányai két hét után léptek ismét bajnoki mérkőzésen pályára, mégpedig idegenben. Vasárnap

The post Vasárnapi Homovics Zita parádé appeared first on DEAC.

A DASE U16-os csapata hátrányból fordítva nyerte meg a vasárnapi rangadót idegenben. Sáfár Péter legényei annak tudatában készültek a hétvégi rangadóra, ha legyőzik a Hajdúsámsont,

The post Elléptünk a riválisoktól appeared first on DEAC.

Képgalériák