Bevezessék-e a magyar iskolákban a lövészet tantárgyat? Tiltsák-e ki a mobiltelefonokat az osztálytermekből? – aktuális témákról vitatkoztak, ráadásul német nyelven a régió középiskolásai a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorlójában.
Hírek
Háromoldalú stratégiai keretszerződést írt alá a Debreceni Egyetem, a város és az ITK Holding Zrt. A megállapodás keretében új kihelyezett tanszék létrehozását tervezik, és duális képzést is indítanának.
Az ortopédia, a traumatológia, a sportorvoslás és a geriátria lesznek a központi témái a 7. Debreceni Reumatológiai Oktatási Programnak. A Debreceni Egyetem országos hírű kongresszusát március 22-24. között tartják a Kölcsey Központban.
A Debreceni Egyetem fogorvostan-hallgatói is csatlakoznak ahhoz a kezdeményezéshez, amely a szájhigiéné és a rendszeres fogászati ellenőrzés fontosságára hívja fel a figyelmet március 20-án, kedden az Egészséges Száj Napján.
Négy arany- és egy ezüstérmet zsebeltek be a Debreceni Egyetem gyakorlóiskoláinak tornászai és dobogóra álltak kosaras fiúk is az országos döntőn. Remekeltek a finálén a futsalos fiúk és első helyen jutottak a megyei fordulóba a röplabdás lányok.
A közelmúltban mutatták be Glant Tibor, az Angol-Amerikai Intézet docensének a Szent Korona amerikai kalandjairól, 40 évvel ezelőtti hazatéréséről szóló kötetét. Szerdán a Science Café közönsége is megismerheti a könyv kulisszatitkait.
Az influenza figyelőszolgálat legfrissebb jelentései alapján Hajdú-Bihar megyében tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma, ezért megszűnt a látogatási tilalom a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban.
A Debreceni Egyetem több professzora és oktatója vehetett át rangos kitüntetést az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából.
Speciális, úgynevezett kenguruzó széket kapott ajándékba a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika koraszülött intenzív osztálya a British Telecom debreceni irodájától. Az adomány a babáknak és mamáknak is komfortosabbá teszi a közvetlen érintkezést.
Hétpontos győzelmet arattak a DEAC férfi kosárlabdázói Pécsett, három focicsapatunk pedig összesen hét pontot gyűjtött a hétvégén. Nem sikerült viszont a bravúr a futsalosoknak, a röpis lányoknak és a férfi kézilabdázóknak sem.
Az intézmény csaknem 100 dolgozója vehetett át elismerést a Debreceni Egyetemen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen.
A friss kupagyőztes Swietelsky Haladást látják vendégül a DEAC férfi futsalosai az NB I-ben pénteken. Emellett a DSZC vendégeként Debrecenben pattogtatnak röpis lányaink is. A többi DEAC-csapat idegenben küzd a bajnoki pontokért a hosszú hétvégén.
A Debreceni Egyetem színtársulata is színpadra lép a XII. DESZKA Fesztiválon. A kortárs magyar drámák seregszemléjét április 6. és 14. között rendezik Debrecenben. Az egyetemi színjátszók az Übü FC – A Döntő című darabját mutatják be április 10-én a Csokonai Színházban.
Az aranylabdás olasz labdarúgó, Roberto Baggio és szakmai stábja tart továbbképzést a Debreceni Futballegyetemen. A Horst Wein által kidolgozott FuNino-edzésmódszert bemutató kétnapos programon több mint 300 edző vesz részt.
DEAC hírek
U17-es csapatunk magabiztos játékkal hozta a kötelezőt, és őrizte meg makulátlan mérlegét. Dobos Attila tanítványai előző héten sikerrel vették az első kupaakadályt, a Tarpát ütötték
The post A sikersztori folytatódott appeared first on DEAC.
A Budapest Jégkorong Akadémia jobban sáfárkodott a lehetőségeivel. A BJAHC látogatott a Debreceni Jégcsarnokba vasárnap este, a remekül teljesítő DEAC rangadóval zárta tehát a hetet.
The post Elvitték a pontokat a fővárosiak appeared first on DEAC.
A DASE U14-es csapata lendületes, tetszetős játékkal, tizenkét alkalommal vette be ellenfele kapuját. Egy olyan mérkőzés várt Molnár Máté tanítványaira hazai pályán, amely találkozó a
The post Egy tucat vasárnapra appeared first on DEAC.