Hírek

A Debreceni Egyetemre látogatott a Dél-Dakotai Állami Egyetem nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettese és a washingtoni magyar nagykövetség mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomatája. Az amerikai vendégek az egyetem teljes mezőgazdasági képzési és kutatási struktúráját megismerték annak apropóján, hogy a két felsőoktatási intézmény együttműködésében kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök alapképzés indul most szeptemberben Debrecenben.

A jogelőd Debreceni Agrártudományi Főiskolán ötven és hatvan évvel ezelőtt végzett agrármérnökök vehették át jubileumi diplomájukat pénteken a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán. Az ünnepségen 62-en kaptak arany, 19-en pedig gyémánt díszoklevelet.

Megnyerte a 2023/2024-es szezon első bajnoki mérkőzését a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata. Három pontot szereztek a labdarúgók, a férfi futsalosok ugyanakkor kikaptak.

A Debreceni Egyetem adott otthont a Doktoranduszok Országos Szövetsége DOSZFESZT Szabadegyetemének a hétvégén. A résztvevő doktoranduszok, PhD- és DLA-hallgatók egyebek mellett a doktoranduszképzés helyzetéről, a mesterséges intelligencia doktori kutatásokra gyakorolt hatásairól, a fenntarthatóságról, a felsőoktatási minőségbiztosításról, valamint a Neumann János Programról hallgattak előadásokat.

A kihívásokra a tudásban rejlik a válasz, a Debreceni Egyetemen elérhető legszéleskörűbb tudományokban találhatók meg azok a lehetőségek, amelyek nélkülözhetetlenek a nemzet fennmaradásához – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az intézmény tanévnyitó ünnepségén a Főnix Arénában. A 2023/24-es tanévben összesen csaknem tizenkétezer elsőéves kezdi meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen.

Un siècle de dialogues címmel nemzetközi szakmai konferenciával folytatódott a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszékének centenáriumi programsorozata. Az augusztus 31-szeptember 1-je között rendezett tanácskozásnak az intézmény Főépülete adott otthont.

A Debreceni Egyetem futsalcsapata a Kecskemétet látja vendégül pénteken a DESOK-ban. Szintén itthon játszanak a hétvégén a labdarúgók, akik a sereghajtó Gyöngyöst fogadják. A DEAC kézilabdázói is megkezdik a küzdelmeket a bajnokságban.

Címzetes egyetem tanári címet adományozott a Debreceni Egyetem Béres János altábornagy, a hadtudományok doktora számára. Az oklevelet szerdán, a Főépület Karácsony Sándor termében rendezett ünnepségen vehette át a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója.

Három új, középiskolásoknak szóló programmal nyitja az őszi szemesztert a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. Az ingyenes rendezvényeken akár felvételi pontokat is gyűjthetnek a pályaválasztás előtt álló fiatalok, akik a gazdaság-, az agrár- vagy a sporttudományok iránt érdeklődnek.

Mind mennyiségben, mind minőségben jó termést takaríthatnak be kukoricából, napraforgóból és szójából a gazdák a Tiszántúlon. Ugyanakkor bőven lenne javítanivaló ezek hazai termesztési technológiáján – derült ki a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara által szervezett XXVI. Kukorica-, Napraforgó- és Szójatanácskozáson.

A Debreceni Egyetem munkatársai is részt vettek abban a nemzetközi urbán-ökológiai projektben, amelynek eredményeit nemrég publikálták a neves tudományos folyóiratban, a Nature Communications-ben. A kutatás azért is jelentős, mert az urbanizáció hatására globálisan jelentkező változásokat megismerve a jövőben olyan hatékony intézkedéseket dolgozhatnak ki, amelyek segítségével mérsékelhető az urbanizáció ökológiai rendszerekre gyakorolt hatása.

Több mint kétmillió forint értékben kapott orvosi eszközöket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gróf Tisza István Campus Gyermekosztálya a K&H Gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázatának köszönhetően. Az új berendezések tovább növelik a berettyóújfalui campus betegellátásának színvonalát.

Igazgatókat, részlegvezetőt, szakmai és szakdolgozói koordinátort, valamit vezető asszisztenst neveztek ki a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában a patológia, a fül-orr-gégészet, az ápolási szakmaterület, valamint a gyógyszerészet vonatkozásában. A megbízóleveleket Szabó Zoltán professzor, a Klinikai Központ elnöke adta át kedden az Elnöki Hivatal Tanácstermében.

Valmar, Dzsúdló, Korda György és Balázs Klári – idén is a hazai zenei élet sztárjai lépnek fel a Debreceni Egyetem stadionshow-ján szeptember 13-án, szerdán. Az Európában egyedülálló tanévnyitóra páros VIP-belépőket lehet nyerni a yoUDay Instagram-oldalán.

DEAC hírek

Péntek délután a vármegyei U19-es bajnokságban szereplő csapataink egymás ellen léptek pályára. A szezon egyik legjobban várt párharcára került sor a 3. forduló pénteki játéknapján,

The post A DEAC nyerte a házi derbit appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulata 3–0-s győzelemmel lépett túl a Monostorpályin. Szép számú és lelkes szurkolósereg előtt, nagy hőségben kezdődött el a DEAC Monostorpályiban esedékes kupamérkőzése

The post Jöhet a következő kör a kupában appeared first on DEAC.

Az előző bajnokságot dobogón záró korosztályos csapataink pénteken átvehették megérdemelt érmeiket, de díjaztuk legjobbjainkat is. Az ünnepi programot örömfoci előzte meg, tehetségközpontunk focistapalántái a műfüves

The post Érem-és díjátadó, örömfoci appeared first on DEAC.

Képgalériák