Hírek intézményi címkével

A Debreceni Egyetem Főépülete és hallgatói is szerepet kaptak a 2020-as Csodás Magyarország kampányfilmben. A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készült alkotás már elérhető a youtube-on.

Szabó Gábor, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának iskolateremtő egyetemi tanára, a jogelőd Debreceni Orvostudományi Egyetem egykori rektora emlékére állítottak szobrot. Juha Richárd Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását a Belgyógyászati Intézet parkjában leplezték le kedden.

Száz helyet javított tavalyi eredményén a Debreceni Egyetem a Times Higher Education orvos- és egészségtudományi tematikus rangsorában. A társadalomtudományok területén ugyancsak az 500 legjobb között van az intézmény, míg az élettudományok területén az 501-600-as kategóriában.

Már a Debreceni Egyetemen is tesztelnek koronavírus elleni szert. Milyen döntéseket hozott a Debreceni Egyetem Szenátusa, kik az egyetemi PolgáRock, illetve hogyan vélekedik a rajongókról és a példaképekről Ördög Nóra és Nánási Pál – egyebek mellett ezekről ír az Egyetemi Élet októberi száma.

A tudomány, a művészet, az egészségügy, a sport területén maradandót alkotó polgárait köszöntötte október 23. alkalmából a városi önkormányzat. Az ünnepi eseményen a Debreceni Egyetem több szakembere is elismerést vehetett át.

Jelentős segítséget kapott a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika Csecsemő Osztálya. Az intézmény a gyermekek és szüleik kényelemérzetének javítása érdekében fotelágyakat, ágymatracot, ágyneműket vehetett át cégek és magánszemélyek felajánlásából.

Hatalmas közönségsikert aratott az Egyetemi PolgáRock társulata az oDEon Egyetemi Színházban. A DE dolgozóiból álló színészgárda meghódította a színpadot, és az oDEon diplomája mellett örök élménnyel távozott a világot jelentő deszkákról, ahova bármikor szívesen visszatérnének.

Leleplezték Kozma András szobrát a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán kedden. Az egy éve elhunyt egyetemi tanár a DE Gazdaságtudományi Karának iskolateremtő professor emeritusa volt, a jogelőd Debreceni Agrártudományi Egyetem egykori rektora.

Nyíregyházán 1990-ben indult egészségügyi főiskolai képzés. Története során a kar több olyan szakot hozott létre, melyek a város és a régió számára stratégiai jelentőségűek. Az EK olyan intézménnyé vált, ahol dolgozni és tanulni is presztízsértékű

Megtízszerezi a hazánkban jelenleg elérhető HPC-kapacitást az a szuperszámítógép-fejlesztés, amelyet a Debreceni Egyetem Szuperszámítógép Központjában hajtanak végre 2022-ig. A beruházás időkapszuláját pénteken helyezték el a létesítménynek otthont adó Kassai úti campuson.