Hetvenegy leendő orvos tette le az esküt szombaton a Debreceni Egyetemen rendezett diplomaosztó ünnepségen. Két magyar és két külföldi tanuló végezett summa cum laude minősítéssel.
Hírek
A német Senckenberg Biodiversity and Climate Research Centre klímakutató intézet szimpóziumán mutatták be kutatásukat a Debreceni Egyetem ökológusai.
Felfedező applikáció, vagy egy síparadicsom biztonságának fejlesztését szolgáló alkalmazás – izgalmas feladatok vártak a résztvevőkre idén is a Debreceni Egyetem középiskolásoknak szervezett országos tanulmányi versenyén.
A hajdúnánási Körösi Csoma Sándor Református Gimnázium kutatódiákjai kiránduláson ismerkedhettek a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karával.
Az archívumok, gyűjtemények jövője volt a témája annak a december 9-i konferenciának, melyet a centenáriumát ünneplő egyetemi könyvtár idei programsorozatának zárásaként rendeztek a Főépületben.
A migráció történelmi előzményeiről és jelenkori hatásáról szól a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete által gondozott Speculum Historiæ Debreceniense könyvsorozat huszonötödik kötete.
A jövő a szuperszámítógépek használatában és a párhuzamos programozás elsajátításában van – hangzott el a Debreceni Egyetemen működő szuperszámítógépes szolgáltatásokat ismertető céges tájékoztatón.
A DEAC férfi kosarasai és futsalosai is győzni tudtak a hétközi fordulóban. A kézilabdázók, valamint a női futsalosok és kosarasok a hétvégén játszanak.
A Debreceni Egyetem kutatása szerint a vaddisznók megjelenése miatt egyre kevesebb a fácán hazánban - részletek a Campus Rációban.
Valamennyi, mind a 17 választási körzetben érvényes volt a december 8-i voksolás, sikerült megválasztani mind a 36 tagot és a 36 póttagot is a 2017. január 1-én felálló új szenátusi testületbe.
Yossi Amrani segíteni kívánja a Debreceni Egyetem és izraeli kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények közötti még jobb együttműködést. A nagykövet a közös programokba a Debrecenben tanuló izraeli hallgatókat is bevonná.
A műszaki képzést és tehetséggondozást elősegítő megállapodást kötött a közelmúltban a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Csiha Győző Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája hajdúnánási tagintézménye.
A tudásközpontok kiemelt szerepéről is szó volt a TOP 100 kiadványt bemutató gálán csütörtökön. Előadásában Szilvássy Zoltán rektor az intézményi oktatásfejlesztési és kutatási törekvések mellett a Debrecen-Nagyvárad-Kassa innovációs-gazdasági együttműködési folyosóról beszélt.
A klinikai gyógyszervizsgálatok központjának számító Debreceni Egyetem kutatói is előadást tartanak azon a kongresszuson, ahol többek közt a biológiai terápiákról és a vizsgálatok szigorodó uniós szabályairól tanácskoznak.
DEAC hírek
A Debreceni Egyetem alakulata jobb helyzetkihasználással még simább győzelmet is arathatott volna. A DEAC női futsalcsapata csütörtök este a Diósgyőrt látta vendégül a DESOK-ban. A
The post Hamar eldöntöttük a Diósgyőr elleni bajnokit appeared first on DEAC.
Vármegyei csapataink közül egyedül a DASE U19-es alakulata nem lép pályára az előttünk álló hétvégén. A 7. fordulóban hullajtott először pontokat Kozma László együttese, amely
The post Folytatódhat a pazar sorozat appeared first on DEAC.
Fodor Antal vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata mutatott biztató dolgokat a Kazincbarcika elleni felkészülési összecsapáson. Bő egy héttel az Extraliga rajtja előtt a DEAC
The post A főpróba után jöhet az első bajnoki appeared first on DEAC.