Pedagógusaink elismerése

Pedagógusnap alkalmából elismeréseket adott át a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központja. A Főépület Aulájában június 8-án rendezett ünnepségen heten vehettek át kitüntetést példamutató tevékenységükért, kimagasló eredményeikért.

Az ünnepi eseményen a Debreceni Egyetemen, valamint gyakorlóiskoláiban és partnerintézményeiben oktató pedagógusok munkáját ismerték el, akik különböző színtereken sokat tettek a színvonalas debreceni tanárképzésért.

– Hosszú idő elteltével első alkalommal köszönthetünk az egyetemen vendégeket. Pedagógusainkat köszöntjük, akik tudást és tartást adnak nekünk. A tudás átadása számukra természetes folyamat, a tartás pedig, amit tőlük tanulhatunk, kitart a legrosszabb időkben is, ahogyan az elmúlt három hónapban is a koronavírus-járvány idején – fogalmazott köszöntőjében Pintér Ákos. A Debreceni Egyetem (DE) általános rektorhelyettese beszédében felidézte diákkorának egyik kiemelkedő tanáregyéniségét, aki több évtized elteltével is meghatározó számára az oktatás terén végzett munkájával. 

- Pedagógusnak lenni nem egyszerűen egy szakma, hanem egy hivatás, amely nagy felelősséggel jár. A pedagógus ugyanis nem a múltnak, hanem a jelennek és még inkább a jövőnek dolgozik. A rábízott gyermekeket és fiatalokat kell azokra az alapértékekre, kulturális és tudományos örökségre megtanítania, amelyek elsajátításával a gyermekből önmaga és a közösség egésze számára hasznos személyiség lesz – hangsúlyozta Forisek Péter. A DE Tanárképzési Központjának főigazgatója kiemelte: ma olyan tanárkollégákat köszöntünk a különféle tanárképzési díjakkal, akik különböző színtereken nagyon sokat tettek a színvonalas debreceni tanárképzésért.

A Klebelsberg Kunó-díjat a Debreceni Egyetem 2018-ban alapította. A díj az egyetem fenntartásában működő gyakorlóiskolák pedagógusai részére adományozható az oktatás-nevelés, a tehetséggondozás és a továbbtanulásra felkészítés terén elért magas színvonalú, példaértékű eredményért. A díjat ebben az évben a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája tanítónője, Ilku Miklósné vehette át.

Az ünnepségen adták át a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díj előző évi és idei elismeréseit, amelyeket Gaál István egyetemi tanárnak, a Tudományegyetemi Karok korábbi elnökének, valamint Pankotai Lászlónak, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája vezetőtanárának adományozott az egyetem szenátusa.

A Debreceni Egyetem Tanárképzési Kollégiuma 2019-ben alapította a Jausz Béla-díjat a tanárképzés, valamint az oktatás-nevelés terén elért, kimagasló eredmények elismerésére.

A díjat ebben az évben Erdei András, a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium intézményvezető-helyettese, Kunkli Erzsébet, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma intézményvezető-helyettese, vezetőtanára, Miklós Júlia, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája vezetőtanára és Szabóné Kiss Ildikó, a Tóth Árpád Gimnázium intézményvezető-helyettese vehette át.

Sajtóiroda - BZs