Hírek

A tervek szerint szeptemberben már birtokba vehetik a hallgatók az új egyetemi teniszközpontot a Böszörményi úti campuson. Debreceni látogatása során bejárta a csarnokot az első magyar világbajnok teniszező, Babos Tímea is.

Boszorkánykonyha, tűzfészek, észélező - különleges programokon mutatkoztak be a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának tehetséges diákjai hétfőn.

Kipróbálták a 3D-s nyomtatást, a rendszergazdák munkájával és a virtuális valósággal ismerkedtek a diákok a Lányok napján a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A keddi rendezvény célja, hogy a lányok számára is vonzóvá tegyék az informatikai pályát.

Ismét különleges felvonulással búcsúztak a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolájának és Kollégiumának végzős diákjai. Csaknem százötven fiatal gördült be énekelve, feldíszített traktorokon és pótkocsikon a Böszörményi úti campusra.

Új egyetemi díj alapításáról és újabb képzések indításáról is tárgyalt a Szenátus áprilisi ülésén. A testület támogatta az egyetemi szerepvállalást a Nyírbátorba tervezett új közösségi központban is.

Tíz fiatal sportoló, köztük a Debreceni Egyetem nyolc hallgatója kapott ösztöndíjat a megyei önkormányzattól. A diákok nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is kiemelkedő teljesítmény nyújtanak.

Huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Less Nándor Országos Földrajzversenyt. A Debreceni Egyetemen tartott döntőn több mint 30 intézmény 90 általános- és középiskolás diákja vett részt április 26-án és 27-én.

Idegenben aratott értékes győzelmet a DEAC NB III-as labdarúgócsapata. Nehezen, de begyűjtötték a három bajnoki pontot a női futsalosok is a fővárosban. Nem tudott nyerni a hétvégén a röpi és a kézilabdacsapat sem.

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese és Forisek Péter, a Történelmi Intézet docense kapta a „Gyomaendrőd Tudományos Életének Fejlesztéséért” díjat. Az elismerést a XVI. Gyomaendrődi Néprajzi Tudományos Konferencián adták át.

Az energiaitalok és a hirtelen szívmegállás összefüggéseiről is szó volt azon a tudományos tanácskozáson, amelyet a Debreceni Egyetem szakembereinek részvételével tartottak április 26-án a DAB Székházban.

Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egészségügyért felelős államtitkára is részt vett a Debreceni Egyetem Egészségügyi Irányító Testületének (EIT) április 25-ei ülésén.

Eredményesen szerepeltek, több mint 60 díjat nyertek a Debreceni Egyetem hallgatói a 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekcióján. Az intézményben rendezett versenyen több mint 700 diáktudós vett részt.

Húsz korszerű számítógéppel és gyermekjátékokkal támogatta az FAG Magyarország Ipari Kft. a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját. A pénteken átadott adományok a Gyermeksebészeti Osztályon folyó gyógyító tevékenységhez járulnak hozzá.

Az ELTE-BEAC ellen szerezné meg harmadik győzelmét a felsőházban a DEAC listavezető női futsalcsapata. Tovább küzdenek a rájátszásért a kosarasok és nem hibázhat már a kézilabdacsapat a bennmaradásért vívott küzdelemben.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák