Hírek GTK címkével

Megkezdődtek a nyári diplomaosztók a Debreceni Egyetemen. Pénteken a Gazdaságtudományi Kar 530 végzős hallgatója vehette át oklevelét a Főépület Díszudvarán. Az alapképzésben 223, a mesterképzésben 150, míg a felsőoktatási szakképzésben 157 hallgató fejezte be tanulmányait.

Tanulmánykötettel tisztelgett a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara Berde Csaba professor emeritus előtt 70. születésnapja alkalmából. Az iskolateremtő professzort pályatársai és kollégái köszöntötték csütörtökön a DE Böszörményi úti Campusán.

Hétvégén megkezdődnek a nyári diplomaosztó ünnepségek a Debreceni Egyetemen, csaknem négyezer végzős veheti át oklevelét a következő hetekben. Elsőként, június 17-én, pénteken 10 és 13 órai kezdettel a Gazdaságtudományi Kar végzett hallgatói veszik át oklevelüket a Főépület Díszudvarán.

A doktorandusz képzés fejlesztése és az alumni közösség kötődésének erősítése volt a fő témája a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar és az Ihrig Károly Doktori Iskola keddi konferenciájának. A szakmai tanácskozáson bemutatták annak a tehetséges fiatal kutatókat támogató 5 éves projektnek az eredményeit, amely most zárult le a Debreceni Egyetemen.

Doktor- és díszdoktoravató ünnepséget tartott a Debreceni Egyetem szombaton a Főépület Aulájában. Az eseményen öt tudományterület 96 új doktora vehette át oklevelét, átadták a habilitált doktori, a Professor Emeritus, valamint a Civis honoris causa és a Doctor honoris causa címeket.

Sikerrel szerepeltek a Nemzeti Tehetség Program pályázatain a Debreceni Egyetem tudományos műhelyei és szakkollégiumai, amelyek összesen csaknem 26 millió forintot nyertek az intézmény hallgatóinak tehetséggondozására.

A Debreceni Egyetem több oktatója és munkatársa is elismerésben részesült a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) éves közgyűlésén, melyet a MEFOB Fesztivál keretében a Miskolci Egyetemen tartottak pénteken. Az eseményen bejelentették, hogy jövőre Debrecen lesz a MEFOB Feszt házigazdája.

A Debreceni Egyetem új agrárképzéséről és kutatóközpontjáról is szó volt „Az EU klíma- és környezetvédelmi céljaiból adódó kihívások és ezek hatásai a magyar agrárgazdaságra - Európai Zöld Megállapodás” címmel pénteken a Gazdaságtudományi Karon rendezett konferencián.

A Nagyerdei Stadionban ülésezett a Magyar Rektori Konferencia Sporttudományi Bizottsága szerdán és csütörtökön. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a testnevelőtanár-képzés, a gyógytestnevelőtanár-képzés megújítása időszerű és elengedhetetlen.

Kimagasló eredménnyel szerepelt a Debreceni Egyetem a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) pályázatain. Az intézmény 17 egysége viselheti az MTA Kiváló Kutatóhely címet, illetve 20 kutatócsoportja nyert összesen több mint 650 millió forint ELKH támogatást. A tervezett tudományos munka részleteit szerdán a Főépületben tartott tájékoztatón ismerhették meg az érdeklődők.

A Debreceni Egyetem kilenc hallgatója vehetett át sportösztöndíjat kedden a Megyeházán. A díjazottak között vannak labdarúgók, kézilabdázók, vízilabdázók, egy atléta, egy íjász és egy karatéka is. Többségük a Gazdaságtudományi Kar hallgatója, de vannak ösztöndíjasok a jogi, illetve a népegészségügyi karról is.

Második helyen végzett a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának csapata az online rendezett II. Ács Antal Esettanulmány Megoldó Versenyen, amelyet a DE GTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete szervezett.

Tradicionális rendezvényükkel, a sárgulással búcsúztak a Debreceni Egyetemtől a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási, valamint a Gazdaságtudományi Kar hallgatói. Pénteken mintegy 500 végzős fiatal vonult végig hagyományos népviseletben hintókon és lovasfogatokon Debrecen utcáin.

Öt tagozatban mutatta be tudományos kutatásainak eredményeit a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának 27 hallgatója, a kar Tudományos Diákköri Konferenciáján a múlt héten. A verseny után egy új, amerikai elismerést is átadtak a stratégia menedzsment területén elért kutatási eredményekért.

A térségben végzett elsősorban humán- és társadalomtudományokkal, valamint gazdaság- és jogtudományokkal összefüggő kutatásaik eredményeit mutatták be szakemberek pénteken a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán.

Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, világkupagyőztes és sokszoros magyar bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaolin Sándor tartott élménybeszámolót csütörtök délután a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.

Nagyszerű szereplés után összesen négy éremmel tértek haza a Debreceni Egyetem hallgatói az idei Sportlövő MEFOB-ról. Fleischer Bernadett egy egyéni arany és egy egyéni ezüst mellett csapatban is érmesként zárt, míg Polgár János szintén aranymedálnak örülhetett.

Ezúttal is sikeres debreceni nők voltak a vendégek a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tartott NŐ a siker! – A Nő és a változás örök című rendezvénysorozat második, kedden tartott eseményén.

Több mint két év elteltével újra nyilvános esemény keretében, családtagok, rokonok, ismerősök jelenlétében avathatta új doktorait a Debreceni Egyetem. A szombaton rendezett ünnepségen adták át a habilitált doktori és Professzor Emeritus címeket is.

Négy aranyérmet szerzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának sportszervező szakos hallgatója, Liu Shaoang. A Ferencváros 24 éves gyorskorcsolyázója 500, 1500 és 1000 méteren is győzött, így mindhárom egyéni távon aranyérmes lett, és megvédte címét összetettben is.

Puskás Ferenc születésének 95. évfordulója alkalmából tartott előadást a Böszörményi úti campuson Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a magyar futballhagyomány és a Puskás-ügyek nagykövete.

Példaértékűnek nevezte a Debreceni Egyetem kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke Az egyetemek szerepe az innovációs ökoszisztémában című konferencián, melyet kedden rendezett az intézmény, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége, valamint a Debreceni Szakképzési Centrum.

A Debreceni Egyetemnek, az intézménnyel együttműködő cégeknek és a DE hallgatóinak egyaránt kedvező tapasztalatai vannak a folyamatosan bővülő gyakornoki- és duális képzési programokról – derült ki a témában rendezett csütörtöki fórumon.

Több mint tízezer ember egészségügyi állapotát vizsgálták a Debreceni Egyetem szakemberei a most záruló öt éves kutatás-fejlesztési programban. A projekt célja a Kelet-Magyarországon élők életminőségének javítása volt a kutatási eredmények hasznosításával.

Liu Shaoang olimpiai bajnok gyorskorcsolyázót, az egyetem sportszervező szakos diákját kedden az intézmény és a fenntartó alapítvány vezetői, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, a HÖK elnöke és a hallgatók fogadták. A köszöntést követően a sportoló élménybeszámolót tartott az egyetem Aulájában rendezett ünnepségen.