Hírek informatika címkével

Dupla jubileumot tartott hagyományos tudományos napján, a Gyires Béla Informatikai Napon a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, ugyanis az IK két tanszéke jeles évfordulókat ünnepel idén. A hallgatói tanulmányi, valamint tudományos elismerések mellett az eseményen adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjakat is.

A régió legjobb egyetemista és középiskolás programozói versenyeztek a Debreceni Egyetem Informatikai Kar Regionális Programozói Csapatversenyén. A megmérettetés célja az volt, hogy a résztvevők számot adjanak naprakész informatikai ismereteikről és a verseny segítse a kar beiskolázási tevékenységét.

A Microsoft Learn for Educators Program tagjaként a Debreceni Egyetem Informatikai Kara is részt vett a világcég által szervezett varsói szakmai csúcstalálkozón. Az IK a nemzetközi nagyvállalat egyik kiemelkedő partnereként mutatta be a Microsoft támogatásával elért tudományos és oktatási eredményeit.

Száztíz jelölt vette át a PhD-fokozat megszerzését igazoló oklevelét a Debreceni Egyetem őszi doktoravató ünnepségén. A Főépület Aulájában szombaton tartott eseményen emellett habilitált doktori és professor emeritus címeket adtak át, és felavatták az intézmény új díszdoktorait is.

Már a szoftvereket telepítik az 5 petaflops teljesítményű, Komondor nevet viselő szuperszámítógépre a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán lévő Szuperszámítógép Központban. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) új gépe megtízszerezi az itthon elérhető jelenlegi HPC-kapacitást.

Átadták a Debreceni Egyetem E-Sport Központját, amely hazánk egyedülálló, legnagyobb és kifejezetten oktatási célokat szolgáló e-sport sportlétesítménye. A mintegy 330 négyzetméteres központ a Nagyerdei Stadionban kapott helyet, és 300 millió forintból valósult meg.

A régió legnagyobb információbiztonsági konferenciájának adott otthont a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A tanácskozáson a kiberbiztonság és az információbiztonság fontosságára, az online tevékenységek közben megjelenő fenyegetések, visszaélések, manipulációs technikák, digitális csalási módszerek veszélyeire hívták fel a figyelmet a szakemberek.

Miként lehet a térinformatikában használatos adatokat korszerű eszközökkel, hatékonyan kinyerni és azokat milyen módszerekkel tudják feldolgozni? Ezek a kérdések álltak a középpontban a Debreceni Egyetemen csütörtökön kezdődött 13. Térinformatikai Konferencián és Szakkiállításon.

Mintegy 20 cég, köztük 12 kiemelt egyetemi partner várta a hallgatókat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán megrendezett 26. Informatikai Szakmai Napokon. Bemutatkoztak a szakmai gyakorlati helyek, az egyetemisták álláslehetőségek között válogathattak, megismerkedhettek a legújabb informatikai technológiákkal, valamint a vállalatok elvárásaival.

Hallgatóknak és oktatóknak, cégvezetőknek, informatikai szakembereknek, a számítógépet és az internetet rendszeresen használóknak kínál különleges információszerzési lehetőséget a Debreceni Egyetem Informatika Kara, mely először ad otthont a információbiztonsági szakmai napnak november elején.

Elsőként egy rangos brit tudományos lapban jelent meg cikk arról a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán kifejlesztett számítógépes szoftverről, amely könnyebbé tesz egyes evolúciós genomikai kutatásokat.

Adattudományi Nyári Tábort és Adattudományi Nyári Iskolát szervezett középiskolásoknak és egyetemistáknak a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A fiatalok az adattudomány, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az e-sport és a digitális művészetek újdonságairól hallhatnak előadásokat július 13. és 19. között.

Informatikai szakemberek vették át oklevelüket az Informatikai Kar diplomaosztó ünnepségén a Debreceni Egyetem Díszudvarán. A karon nappali és levelező tagozaton több mint kétszáz végzős hallgató kapta meg az oklevelét.

Debrecenben üléseztek a visegrádi országok vezérkari főnökei. Az eseményhez kapcsolódóan az innovációt támogató, az autonóm járművek fejlesztését segítő versenyt rendeztek a Debreceni Egyetem Innovációs Központjában, ahol a V4-országokból érkezett szakemberek tapasztalatokat cserélhettek, és kijelölték a jövőbeni együttműködési irányokat.

Ötnapos nyári táborokat rendez júliusban a középiskolás és az általános iskolás diákoknak a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az informatika iránt érdeklődők az adattudomány és a programozás témakörben szerezhetnek naprakész tudást.

A Debreceni Egyetem, a Delta Services, valamint a Sightspot Network közös fejlesztésének köszönhetően gyorsabban, megbízhatóbban lehet diagnosztizálni a méhnyakrákot, így a betegség kezelése is időben elkezdhető. A mélytanulási technológiára épülő képdiagnosztikai rendszer azonosítja a rákos sejteket.

Könyvtárosoknak és információs szakembereknek rendeznek aktuális témákkal foglalkozó nemzetközi szimpóziumot online és személyes formában a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A résztvevők az adat- és információtudomány legújabb eredményeiről értekeznek.

Speciális oktatási-kutatási szervezeti egységet hoz létre az NI Hungary a Debreceni Egyetem Informatikai Karán, hogy segítse a gazdaságinformatikus, a mérnökinformatikus és a programtervező informatikus Bsc- és Msc-szakos hallgatók képzését. Az amerikai vállalat emellett egy új számítógépes tanterem kialakítását is támogatta több mint 4 millió forint értékű adományával.

A világ egyik leggyorsabban növekvő szoftverfejlesztő cégének hazai leányvállalatával, az EPAM-mal hozott létre speciális oktatási-kutatási szervezeti egységet a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A megállapodás célja a nemzetközi piaci tudás és a naprakész technológiai ismeretek integrálása az oktatásba.

A számítógép-hálózatok és alkalmazásaik, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia területén elért fejlesztésekről és a magyarországi IT-ipar legújabb eredményeiről adtak átfogó képet a hazai felsőoktatás, a közgyűjteményi közösségek, valamint az informatikai szektor szereplői a Debreceni Egyetem Informatikai Karán (IK) tartott Networkshop országos informatikai konferencián.

A legújabb informatikai technológiákkal, aktualitásokkal ismerkedhetnek meg a Debreceni Egyetem Informatikai Karának hallgatói a 25. Informatikai Szakmai Napokon. A kedden reggel megnyitott rendezvényen minden eddiginél több szakmai előadáson vehetnek részt a látogatók.

Minden eddiginél több szakmai előadást hallhatnak az érdeklődők a 25. Informatikai Szakmai Napokon. Az eseményen bemutatkoznak a Debreceni Egyetem Informatikai Karának (IK) vállalati partnerei, a látogatók a legújabb technológiák mellett aktuális témákkal, karrierlehetőségekkel is megismerkedhetnek.

Vizsgafelkészítőket tart a Microsoft felhőalapú mesterséges intelligencia és Azure nemzetközi ipari tanúsítványainak megszerzéséhez a Debreceni Egyetem Informatikai Kara (IK). Az angol és magyar nyelvű képzések a versenyképes nemzetközi vizsgák teljesítését segítik.

Az autonóm járművekkel és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatás-fejlesztésekben alkalmazzák azt az új fejlesztésű szervert, mellyel a Debreceni Egyetem Informatikai Karának eszközparkja bővült. A csütörtökön bemutatott speciális berendezés az intézmény stratégiai jelentőségű járműipari kutatásait segíti.

A fiatal kutatók támogatási rendszerének megerősítéséről állapodott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Doktoranduszok Országos Szövetségével a Debreceni Egyetemen. Az eseményen bemutatták az elmúlt 5 évben mintegy 8 milliárd forintból megvalósult infrastruktura-fejlesztéseket, és a jövőbeni lehetőségekről is beszélt Hankó Balázs helyettes államtitkár.