Szakkörök várják a jövő informatikusait

A tavaszi félévben is meghirdeti középiskolásoknak szóló szakköreit a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az érdeklődő tanulók a foglalkozásokon felkészülhetnek leendő egyetemi tanulmányaikra és megismerkedhetnek a kar tevékenységével.

Barkács szakkört (hardverprogramozás), emelt szintű érettségire felkészítő szakkört, középszintű érettségire felkészítő/alkalmazói szakkört, valamint nulladik évfolyam – matematika előkészítő szakkört indít a 2022/2023-as tanév második félévében a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. 

A foglalkozások célja, hogy a középiskolások magasabb szintű tudást szerezzenek az őket érdeklő informatikai témákban, megismerhessék azokat a karrierlehetőségeket, melyeket az Informatikai Kar nyújthat számukra, illetve hasznos információkkal gazdagodhatnak az egyetemi tanulmányaikhoz szükséges követelményekkel kapcsolatban is.  

A szakkörökre jelentkező, technikai beállítottságú fiatalok gyakorlati foglalkozásokon vehetnek részt, ezáltal fejleszthetik problémamegoldási készségeiket, technikai tudásukat és az eszközhasználatot. Megismerkedhetnek a 3D-modellezéssel, a weboldalszerkesztéssel, a számítógépes játéktervezéssel, beleláthatnak a mai számítógépek, okostelefonok működésébe. A nulladik évfolyam – matematika előkészítő révén a kar oktatói számítógépes problémamegoldással próbálják elérni a szintre hozást, vagy szinten tartást, amire a későbbiekben nagy szükségük lehet a tanulóknak.

- A szakörökkel egyrészt azokat a fiatalokat szeretnénk megszólítani, akik már egy ideje foglalkoznak a programozással, másrészt pedig azoknak kínálunk hasznos tapasztalatszerzési lehetőséget, akik még csak most ismerkednek ezzel a területtel, viszont érdeklődők és a jövőben az informatika világában képzelik el magukat. A szakkörök abban is segítséget nyújthatnak nekik, hogy testközelből ismerjék meg az Informatikai Kar piacképes tudást kínáló képzési és infrastrukturális kínálatát. Abban bízunk, hogy a szakkörökön keresztül sikerül felkelteni a középiskolások érdeklődését, a szakmai előmenetelük és a sikeres karrierépítés érdekében a kart fogják választani a továbbtanulás során – mondta a tavaszi félévben folytatódó szakörökkel kapcsolatban Hajdu András, a DE Informatikai Kar dékánja. 

A szakköröket péntek délutánonként tartják a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán, az Informatikai Kar épületében. Jelentkezni március 13-ig, hétfőig lehet, az első foglalkozásokat várhatóan március 17-én, pénteken tartják.

Az érdeklődők további információkat ezen a linken találhatnak és ugyanitt jelentkezhetnek a szakkörökre.

Sajtóközpont - BZ