A Debreceni Egyetem öt munkatársa vehetett át elismerést a Tudományos Diákköri Konferenciák (TDK) szervezésében végzett kimagasló munkájáért. A Kiváló TDK Szervező Díj ünnepélyes átadóját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Felolvasótermében rendezte az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT).
Hírek MK címkével
Májusban lesz négy éve, hogy a DEAC szabadidősport szakosztálya útjára indította a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramot (DEDM). A közösségépítő, mozgásra ösztönző játékos versengésben minden hónapban elismerik a legtöbbet mozgó egyetemi szervezeti egységeket, az év zárásaként pedig összesített győzteseket is hirdetnek.
Tudta, hogy Magyarország ipari termelésének 70 százaléka ma már high-tech technológiával készül? Sőt a közeljövőben a humanoid robotok gyártásába is képes lesz bekapcsolódni hazánk. Ehhez pedig a Debreceni Egyetem tudásbázisára is számítanak. Hogyan? Kiderül a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjából.
A végzettek nagy száma miatt két diplomaosztó ünnepséget is tartott a Debreceni Egyetem Műszaki Kara csütörtökön. Az első rendezvényen a magyar, a másodikon a külföldi hallgatók, összesen 536-an vették át oklevelüket a Főépület Díszudvarán. Kitüntetéseket és elismeréseket is átadtak az ünnepi eseményeken.
Robotokkal találkozhattak, betekinthettek virtuális világokba és repülőgép-szimulátort is kipróbálhattak speciális nevelési igényű gyermekek kedden a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Az Ótemető utcai campuson tartott programon a Különleges Akadémia csaknem negyven fiatalját látták vendégül.
A Debreceni Egyetem Műszaki Karának Járműlaborjában tett látogatást a Debreceni Szakképzési Centrum Beregszászi Pál Technikum és Kollégium csaknem 80 diákja a középiskola karrierhetének keretében. A hétfői rendezvényen a továbbtanulás iránt érdeklődő tanulóknak bemutatták a legmodernebb járműipari technológiákkal felszerelt létesítményt, a gyakorlati helyeket, a tantermeket és az egyetem képzéseiről, kutatásairól is szó esett.
Emelkedett a Debreceni Egyetem hallgatóinak létszáma köszönhetően annak, hogy a most véget ért keresztféléves felvételi eljárásban összesen csaknem négyszázan nyertek felvételt az intézmény valamelyik meghirdetett képzésére. Az elsősorban mesterképzések iránt érdeklődők számára fontos keresztféléves felvételin a legtöbben ezúttal is a Gazdaságtudományi Kar szakjait választották.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kar 15 hallgatójának 34 fotója látható péntekig, január 30-ig a Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara Sarló utcai székházában. A Kelet-Magyarország Kortárs Építészete című hallgatói fotópályázat jelentkezői 60, régiónkban található kortárs épület közül választhattak témát maguknak.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kara tökéletes választás azok számára, akik fantáziát látnak a technikában, az alkotásban és biztos jövőt szeretnének. A karra jelentkezők 7 alap- és 11 mesterszak közül választhatnak, ezt követően pedig doktori képzésre is lehetőségük nyílik. A Műszaki Karon végzett mérnököket versenyképes fizetéssel várják a vállalatok.
Magyarország ipari termelésének 70 százaléka ma már high-tech technológiával készül, mely segítségével például világszínvonalú autókat, elektronikai egységeket, mechanikai megoldásokat, akkumulátorokat állítanak elő. A közeljövőben a humanoid robotok gyártásába is képesek leszünk bekapcsolódni, amihez a Debreceni Egyetem megfelelő tudásbázist biztosít – derült ki a DE-n működő Autonóm Gépek Munkacsoport szerdai workshopján.