Már a decemberben kezdődő felvételi eljárásban lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Kelet-Magyarországon egyedülálló képzésére, mely az intézmény orvostudományi hátterére épül.

- A siketek és nagyothallók mikulásünnepségén láttuk, hogy milyen kiváló pedagógiai munkát végeznek a kollégák nagyon nehéz körülmények között súlyosan sérült gyerekeken. Legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy ezeknek a halláskárosodáshoz vezető betegségeknek a hátterét pedagógiai szempontból nem vizsgálja senki. Ekkor merült fel az, hogy a Debreceni Egyetem kiaknázva azt a lehetőségét, hogy az orvos- és egészségtudományok területén a legszélesebb spektrumú háttérrel rendelkezik az országban, és ebben a diszciplínában indítson egy olyan képzést, ami máshol nincs – idézte fel a szakindításhoz kapcsolódó kulcsélményét Szilvássy Zoltán rektor a gyógypedagógiai szakot beharangozó sajtótájékoztatón.

Az eddigi gyógypedagógiai képzésektől eltérően a Debreceni Egyetemen indulónál az Általános Orvostudományi Kar oktatói is szerepet vállalnak a tanításban. Ezzel nemcsak a szakhoz szükséges orvos- és egészségtudományok oktatása valósul meg magas színvonalon, hanem a tudományos háttér is erősödik.
A nyolcféléves képzés nappali és levelező tagozaton indul 2017 szeptemberében a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karon. Másoddiplomás képzésként pedig a jelentkező oklevelétől függően 6 vagy 8 félév lesz az oktatás időtartama. A végzett szakemberek azonnal el tudnak majd helyezkedni.

- Kelet-Magyarországon óriási a munkaerőhiány ezen a szakterületen, jelenleg 1600 logopédus állás betöltetlen. Pedig az országnak éppen ezen a részén él a legtöbb hátrányos, és halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, mind pedagógiai, mind gyógyászati szempontból ellátatlanul. Ez egy olyan szak, amely a leendő szakembereknek több szakirányon nyújt egyedülálló képzést, a már aktív pedagógusoknak pedig továbbképzési lehetőséget – részletezte Bálint Péter dékán.

A gyógypedagógiai szak két szakiránnyal – logopédia, tanulásban akadályozottak pedagógiája – indul, de a Szenátus a legutóbbi ülésén további két szakirány – autizmus, pszichopedagógia – kérelmének a benyújtását is támogatta. Mivel a hallgatóknak a második tanév után kell szakosodniuk, így addigra várhatóan már mind a négy lehetőség közül választhatnak majd. Első körben 40-40 hallgatót tudnak fogadni nappali és levelező tagozaton, de a keret a jelentkezéseknek és az igényeknek megfelelően várhatóan bővíthető lesz.

- Nekünk olyan fontos a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar, mint Debrecennek maga az egyetem. A kar révén Hajdúböszörményben 45 éves múltja van a felsőoktatásnak, és remélem, hogy ezzel az új szakkal újra évtizedekre megerősödik a kar működése. A képzés miatt új színtereket kell megnyitnunk, hiszen várhatóan akkora érdeklődés lesz az új szak iránt, amelyet a mostani intézményi háttér már nem fog elbírni – emelte ki Kiss Attila polgármester.

A 2016-os felvételi eljárásban az Oktatási Hivatal által meghatározott minimum pontok száma 350 volt a Gyógypedagógia BA szakon. Az előzetes érdeklődés alapján, de a jelentkezők számától és tanulmányi eredményeiktől függően várhatóan ennél magasabb lesz a 2017-es felvételi évben.

- Az óriási érdeklődés miatt várhatóan a kar infrastrukturális hátterén is javítani kell, melyet a Debreceni Egyetem mindenképpen biztosít. Hajdúböszörmény városa már felajánlott két ingatlant az előkészületek során a campushoz közel, és most felmerült egy újabb lehetőség, melyet szintén meg fogunk vizsgálni. Emellett várhatóan a kar költségvetési kerete is növekedni fog – hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár.

2017 szeptemberében a gyógypedagógia mellett több új szakot indít, illetve akkreditáltat a Debreceni Egyetem.

- A Szenátus támogatta a szociálpedagógia mesterszak indítását, amely sikeres akkreditáció esetén az országban először a Debreceni Egyetemen valósulhat meg. Szintén regionális szerepet tölt be az intézmény az újonnan választható testnevelőtanár szakkal, a sporttudományi képzések erősítésére pedig jövőre bevezetjük a sportközgazdász mesterszakot. Az andragógia alapszakot felváltja a közösségszervező szak, az ápolás-betegellátás szakhoz kapcsolódóan pedig bevezetjük a dietetika szakirányt. Emellett négy szakot – a mérnök- és gazdaságinformatikai mérnök, a szociálpedagógia, illetve az ápoló szakirány az ápolás-betegellátás szakon – indítunk el Beregszászban. Valamint benyújtottuk a szakindítási kérelmet az angol nyelvű pilótaképzéshez is – tájékoztatott Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.


A Debreceni Egyetem teljes kínálata részletesen elérhető lesz a decemberben megjelenő felvételi tájékoztatóban.

- Az Oktatási Hivatal nagyon rugalmasan kezelte a gyógypedagógiai szak felvételét, így ez az új szak is szerepelni fog a 2017 szeptemberében induló képzésekről szóló felvételi tájékoztatóban a felvi.hu weboldalon. A felvételizők innen részletes információkat kaphatnak a gyógypedagógiai alapszakról, illetve a Debreceni Egyetem valamennyi képzéséről – összegezte Pósánné Rácz Annamária oktatási igazgató.

Sajtóiroda-TB