A Debreceni Egyetem Siófok Campus adott otthont az intézmény és a Balatoni Polgári Klub hagyományos nyári egyetemének, ahol az intézmény siófoki oktatási és kutatási terveit ismertették. Az egyetemi, városi és vállalati vezetők részvételével szervezett tanácskozáson bejelentették, hogy már idén szeptemberben megkezdődik az oktatás a Balaton-parti városban, az Egészségtudományi Kar egy féléves óvodai és iskolai szociális segítő továbbképzést indít.

A Debreceni Egyetem (DE) és Siófok városa májusban kötött együttműködési megállapodást a korábban már szállodaként és felsőoktatási képzőhelyként is működő Balaton-parti épület 15 éves hasznosítására. A Debreceni Egyetem Siófok Campus létrehozása a helyi felsőoktatás újjáélesztése mellett a gazdaságfejlesztést is szolgálja az egyetem és a város szándékai szerint.

- A Siófok önkormányzatával kötött megállapodás nemcsak az oktatási területekre fókuszál, hanem arról is szól, hogy a Debreceni Egyetem tudásbázisára építve itt kutatásfejlesztés, innováció történjen és olyan projektek valósuljanak meg, amik hozzájárulhatnak a balatoni régió gazdasági életének fejlődéséhez – jelentette ki a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese.

Pető Károly a Siófoki Nyári Egyetemről szólva elmondta: a rendezvényen a DE azon nyolc kara ismerteti terveit, amelyek potenciálisan képzéseket tudnak kínálni a településen.

Bács Zoltán, a DE kancellárja arról beszélt, az intézmény Gazdaságtudományi Kara másfél éve állapodott meg a településvezetői képzés elindításáról, mivel ezeket a feladatokat a legtöbb érintett korábban autodidakta módon sajátította el. A DE vezetése megkereste Siófok polgármesterét, aki igent mondott erre, ezzel kezdődött az együttműködés.  

- Most egy olyan lehetőség tárult elénk, amelyet alaposan meg kell fontolni a karoknak. A Debreceni Egyetem képzési kapacitásait, keretszámait is figyelembe véve tudunk Siófokon  képzéseket indítani egyeztetve a környékbeli önkormányzatokkal. Már látszik, hogy a szokásos turizmuson és vendéglátáson kívül egészségtudományi képzésekre is jelentős igény mutatkozik, és úgy tűnik, hogy a helyi vállalatok műszaki, informatikai szakemberekre is igényt tartanak – emelte ki Bács Zoltán.

Hangsúlyozta: a Debreceni Egyetem egymilliárd forint plusz áfa értékben újítja fel a 130 éves épületegyüttest, amelyhez egyebek mellett konyha és kollégium is tartozik. A következő egy évet elsősorban tervezésre, közbeszerzésre szánják, de közben már egyes képzések is elindulnak.

Az egyetemi vezető bejelentette, hogy október 1-től a Siófok Campus igazgatója Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Tab leköszönő polgármestere lesz. A leendő campusvezető szerint mind a DE, mind Siófok jó üzletet kötött a megállapodással. A Dunántúl közepén található egyetem versenyképes lehet a győri, a pécsi és a veszprémi felsőoktatással.

Belinszky Katalin, a Balatoni Polgári Klub igazgatója, alapító elnöke arról beszélt, hogy sokat lobbiztak azért, hogy a Balatonnál egyetemi képzőhely jöjjön létre. Annak a reményének adott hangot, hogy a partneri együttműködés sikeres lesz.

- Ma végre útjára indul az a fajta egyetemi élet, amire én és a siófoki polgárok is régóta várnak. Nagy köszönet ezért a Debreceni Egyetemnek – fogalmazott Lengyel Róbert, Siófok polgármestere.

Witzmann Mihály országgyűlési képviselő hangsúlyozta: sokat fáradozott azon, hogy Siófok felkerüljön a hazai felsőoktatás térképére. Bíznak benne, hogy olyan képzések indulhatnak, amelyek a környéknek képzett munkaerőt biztosíthatnak, illetve annak helyben maradását segíthetik elő. 
 

A nyári egyetem programja Kovács Árpád mérnök, közgazdász, a miniszterelnök stratégia tanácsadó testületének tagjának előadásával kezdődött. A Balatoni Polgári Klub alapító tagja a Globális világ és a magyar gazdaság című prezentációjában arra mutatott rá, hogy manapság egyszerre jelenik meg a dezintegráció és a globalizáció, egyes államok pedig a szétesés jeleit mutatják.
 
- Ebben a pillanatban több mint 60 fegyveres konfliktus zajlik a Földön, amelyből 2-3 a világháború veszélyével fenyeget. A magyar gazdaság lényegében nem tud eltérni a világgazdasági folyamatoktól, ezért itthon idén 2 százalék körüli növekedés várható – vélte a szakértő.  
 

A Siófok Szakképzési Centrum kancellárja arról számolt be, hogy a Balaton közvetlen környékén csak elvétve fordulnak elő nagy multicégek. Kevés fiatal értelmiségi tud ott gyökeret ereszteni, emelkedik a helyi lakosság átlagéletkora.

- A Balaton régió esetében a kitörési pont a tudás, az innováció. Ebben lesz majd jó partner a Debreceni Egyetem – osztotta meg gondolatait Szamosi Lóránt.

A folytatásban a DE jelen lévő kari vezetői mutatták be oktatási és kutatási tevékenységüket, az új campushoz kapcsolódó elképzeléseiket.

Móré Marianna, az Egészségtudományi Kar dékánja a napjainkat érintő legnagyobb egészségügyi kihívásokról beszélt, köztük a túlzott mértékű antibiotikum-fogyasztásról és a kórházi fertőzésekről, valamint az oltástagadás jelenségéről. A kari vezető vázolta az ETK kapcsolódó oktatás és kutatási tevékenységét, így a DE Szolnok Campuson tervezett speciális laboratóriumot, valamint az akkreditáció alatt álló infekciókontroll mesterképzést. Móré Marianna előadásában részletes tájékoztatást adott a Siófok Campuson induló első képzésről is.

- Szeptember tizedikével az Egészségtudományi Kar egy óvodai és iskolai szociális segítő féléves továbbképzést indít a Siófok Campuson, azoknak, akiknek már van ilyen szociális alapképzettségük. A levelező rendszerű, 90 órás, heti két napos konzultációval járó oktatásra a régióból húszan jelentkeztek. A képzés decemberben záróvizsgával fejeződik be  – ismertette az ETK dékánja.  

A Gazdaságtudományi Kar Egészségügyi Gazdasági és Menedzsment Intézetének igazgatója, Bíró Klára a menedzsment területét érintő egészségügyi kihívásokról beszélt, kiemelve, hogy 1980 és 2020 között, amikor a klímaváltozásról még csak elkezdtünk beszélgetni, a megváltozott időjárás hatezer millió eurós veszteséget okozott a magyar gazdaságnak.

A Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai kar adjunktusa, Szerdahelyi Zoltán előadásában a mozgás fontosságáról beszélt, a DE-n végzett kutatások azt mutatták, hogy a szabadidős sporttevékenységek nagyban hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez, annak visszanyeréséhez.  


A Gyógyszerésztudományi Kar dékánja, Bácskay Ildikó kiemelte, hogy a hazai egészségügyi kiadások évről évre dinamikusan növekednek, elsősorban azok miatt az új innovatív gyógyszerkészítmények miatt, amelyek Magyarországon mindenki számára elérhetők. Azért, hogy csökkentsük az ilyen költségeket, a betegségek megelőzésére kell törekedni, például jó lenne rendszeresen szűrővizsgálatokra járni és bővíteni az egészségügyi ismereteket – javasolta a kari vezető.

Az Informatikai Kar oktatási dékánhelyettese, Ispány Márton ismertette a kar oktatási és kutatási tevékenységét, kiemelve, hogy az adattudomány oktatását az országban az elsők között vezették be, a mesterséges intelligencia működésének a tanítását pedig minél hamarabb szeretnék elindítani. A kar dékánja, Hajdu András elmondta, hogy terveik között szerepel a mesterséges intelligencia MSc, BSc és az üzemmérnök képzések elindítása, illetve számos nemzetközi szakmai képzés elvégzésére van lehetőség a karon, amely a jövőben a siófoki fiatalok számára is megnyílhat.


A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja a mikroorganizmusok szőlészetben betöltött szerepéről tartott előadást annak kapcsán, hogy a Balatonnál sokan foglalkoznak borászattal. Stündl László kiemelte, hogy a DE a Mádi Borakadémiával együttműködve szívesen áll a borászok rendelkezésére.

A Műszaki Kar dékánja elmondta: Debrecenben a tervek szerint októberre készül el az az új központ, amely járműipari kiberfizikai rendszerek, vagyis az intelligens gyártás oktatására, kutatására lesz alkalmas. Ugyanakkor több olyan informatikai eszközük is van, amelyek siófoki távoktatásra is alkalmasak. Husi Géza hozzátette: céljaik megvalósítása érdekében együttműködést szeretnének kialakítani a Siófoki Szakképzési Centrummal.

A Természettudományi és Technológiai Kar dékánja azt jegyezte meg, hogy gazdag portfóliójukat igyekeznek majd adaptálni a Siófok Campusra.  

- A klímaváltozás a Balaton régiójában is nagyon komoly problémákat okoz. A hidrobiológia, a limnológia, a környezettudomány területén felhalmozott tudásunkat kiválóan tudjuk majd kamatoztatni a Siófok Campuson, kiegészítve a földtudomány, főleg a távérzékelés területén használt technológiákkal. Az az elképzelésünk, hogy az édesvízi és a vizes élőhelyek védelmét célzó képzési programokat fogunk itt indítani, természetesen szem előtt tartva az ipar érdekeit – sorolta Kun Ferenc.

A TTK dékánja kifejtette, hogy 2025 szeptemberében indul a konzerváció biológia mesterképzésük, illetve tervben van egy új szakirányú továbbképzés, a természetvédelmi gyakorlati ismeretek kidolgozása. Ezek mellett három további szakirányú továbbképzés – geoinformatikai szakasszisztens, alkalmazott geoinformatikus és klímareferens – indítását tervezik a következő időszakban.


Sajtóközpont - OCs