Petőfi-verset is szavaltak a kínai diákok

A magyar nyelv napja alkalmából szépkiejtési versenyt hirdetett magyar nyelv és irodalom szakos kínai diákok számára a Debreceni Nyári Egyetem és a Tiencsini Idegen Nyelvek Egyeteme által 2018-ban alapított Arany János Központ.

Petőfi Sándor idén lenne 200 éves, ebből az alkalomból az egyik elszavalt szöveg a Reszket a bokor, mert…című vers, valamint egy prózai mű részlete volt. A tanulók Örkény István Az élet értelme című novellája, Márai Sándor A hazugokról, illetve az Arról, hogy minden nap tovább kell menned című novellája közül választhattak. 

– Nagyon örülünk annak, ha a magyar nyelvi képzés mellett a magyar irodalommal, kultúrával is megismertethetjük a Debreceni Nyári Egyetemen a nyelvtanulókat. Ráadásul tudjuk, hogy az ázsiaiaknak elég nehéz a magyar kiejtés, így még nagyobb dolog, ha a kínaiak közül ilyen sokan részt akartak venni a versenyeken – mondta el Szaffkó Péter igazgató. 

A pályázóknak videófelvételt kellett küldeniük a Nyári Egyetem számára a szavalásról, ez alapján választották ki a legjobb produkciókat. A verseny meghirdetésében és népszerűsítésében a Kínában működő Arany János Központ is részt vett. Minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, nem csak Kínában tanuló, de Magyarországon élő kínai diákok is jelentkeztek a megmérettetésre. 

A legtöbben, tizenheten a Jilini Idegen Nyelvi egyetemről pályáztak, a Szecsuáni Nemzetközi Tanulmányok Egyeteméről tizenhárman jelentkeztek, a Tiencsini Idegen Nyelvi Egyetem pedig 10 diákkal képviseltette magát. Mint azt Szaffkó Péter elmondta, álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen népszerű lesz a verseny: november 1-ig már hatvan videó érkezett hozzájuk.
A döntőt november 13-ról 20-ra tették át, hogy a zsűrinek legyen ideje az előzetes értékelésre.  A zsűri tagja volt Szaffkó Péter igazgató, Dobi Edit tanulmányi igazgató, Katona Hajnalka, a Magyar Tagozat koordinátora, illetve a Tiencsini Egyetemről Ma Xiaoxuan tanszékvezető és Horváth Zsóka magyar lektor.

A tervek szerint a jelentkezők közül tízen jutottak volna a döntőbe, de a nagy érdeklődésre való tekintettel végül tizenhat hallgató került be az utolsó körbe, ahol egy Radnóti Miklós verset és egy újabb Márai Sándor prózát kellett elszavalniuk online, a zoomon keresztül. 

A verseny első helyezettje a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemének hallgatója, Wang Yulin (Sarolta) lett, aki jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen fejezi be az alapképzést, a második helyen a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem diákja, Chen Yilin (Erika) végzett, a harmadik pedig a Kínai Kommunikációs Egyetem hallgatója, Wu Ziping (Dorian) lett.

A győztes két hétre szóló ösztöndíjat nyert a Debreceni Nyári Egyetem jövő évi nyári kurzusára, a második helyezett 100 százalékos, a harmadik helyezett pedig 50 százalékos tandíjkedvezményt kapott a kurzus első két hetére.

PE/Sajtóközpont