OTKA-nyertesek a DE-n

A Debreceni Egyetem 6 karának 31 munkatársa összesen 1,2 milliárd forint támogatást nyert az elkövetkező évek alapkutatásaira a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatán.

A pályaművek értékelése többszintű eljárásban, egyéni bírálók és szakértői testületek bevonásával történt, amelyben elsődleges szempont volt a benyújtott projekt tudományos jelentősége, újszerűsége, várható eredményei, azok tudományos és társadalmi hasznosítása, emellett a korábbi kutatói teljesítményt, a publikációk számát és az idézettséggel mérhető tudományos eredményeket is figyelembe vették.

Az NKFIH által meghirdetett 2022. évi pályázati kiírásra három kategóriában, összesen 1314 érvényes pályázat érkezett 46,9 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. Az elbírálást követően országosan több mint 350 kutató és kutatócsoport összesen 12,7 milliárd forint támogatást nyert az elkövetkező 3 vagy 4 évre.

A Debreceni Egyetem (DE) 6 karáról – Általános Orvostudományi Kar (16), Bölcsészettudományi Kar (2), Gyógyszerésztudományi Kar (2), Informatikai Kar (2), Műszaki Kar (2), Természettudományi és Technológiai Kar (7) – 31 kutató összesen 1,2 milliárd forint támogatást nyert sikeres pályázatával. Az összeg alapkutatásra fordítható.

– A tudományos életben egy elképzeléstől annak gyakorlati alkalmazásáig hosszú út vezet, hiszen egy ígéretes kihívás az alap-, majd az alkalmazott kutatást követően jut el a kísérleti fejlesztés után abba a szakaszba, amikor az újdonságok már a mindennapi élet különböző területein is sikerrel alkalmazhatóak. Ennek a több éven át tartó munkának alfája az alapkutatás, amelyre az intézmény több kutatójának is támogatást nyújt a most elnyert pályázati forrás – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Csernoch László, a DE tudományos rektorhelyettese.

Az elkövetkező 3-4 év során választ keresnek az egyetem kutatói – többek között – a cukorbetegség előfordulásának előrejelzésére és a módosítható kockázati tényezők szerepére az Európai Unió régióiban, az érelmeszesedés, a melanóma vizsgálatára, Kanada szerepére a magyar kivándorlás 1920-as éveiben, vagy akár a városi zöldterületek multidimenzionális földrajzi értékelésére a fenntartható várostervezés során.

Az OTKA-eredmények mellett további siker, hogy az Élvonal - Kutatási kiválósági program pályázatán is van nyertes a Debreceni Egyetemről: Török Péter (Természettudományi és Technológiai Kar) „A biodiverzitás biztosítás három szintje: Terjedés, megtelepedés és társulási szabályok” projektje egymagában 310 milliós támogatást nyert az elkövetkező 5 évre.

Sajtóközpont – BZs

Dokumentumok