Debreceni ötletek gép és ember kapcsolódására

A Debreceni Egyetem Műszaki, Informatikai és a Bölcsészettudományi Kara is képviseltette magát Japánban, a Chuo Egyetemen a több földrész egyetemi szakembereinek részvételével tartott CogInfoCom konferencián. A rendezvényen elsősorban az ember és a digitális környezet, valamint a mesterséges intelligencia, az infokommunikáció, illetve a kognitív képességek összeolvadásának lehetőségeivel foglalkoztak.

Az 1885-ben alapított, jelenleg hat campuson, nyolc karral Tokióban működő Chuo Egyetem az egyik legnagyobb és legrangosabb magánegyetem Japánban, több mint 700 oktatóval és csaknem 27 ezer hallgatóval. Az intézmény Tama Campusán tartott háromnapos, 15. CogInfoCom konferencián elsősorban azt vizsgálták, miként fejlődhetnek együtt a kognitív folyamatok és az infokommunikációs eszközök, hogyan terjeszthetők ki az emberi agy képességei ezekkel az eszközökkel, és milyen új emberi kognitív képességek fejlődhetnek ki. Vizsgálták azt is, hogy mennyivel lehet hatékonyabb az ember ezen együttműködéseknek köszönhetően, valamint milyen egyéni és társadalmi, gazdasági hatásokkal lehet számolni ezek hatására.

A CoginfoCom olyan technológiákra összpontosított, mint a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a kognitív hálózatok, az ember-gép interfészek, illetve ezek különböző alkalmazási területei, mint az intelligens városok, a közlekedési rendszerek és a digitális valóság. 

A több földrész egyetemi szakembereinek részvételével tartott tanácskozáson a Debreceni Egyetem képviseletében nagy sikerű plenáris vitaindító előadást tartott Hajdu András, az Informatikai Kar (IK) dékánja, Husi Géza, a Műszaki Kar (MK) dékánja és Korondi Péter, a Műszaki Kar Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék egyetemi tanára. Az IK munkatársai öt prezentációval jelentkeztek.

A házigazda Chuo Egyetemmel a debreceni Műszaki Kar csaknem 15 éves múltra visszatekintő, szoros kapcsolatot tart fenn.


- Az esemény azért volt fontos mind az Informatikai, mind a Műszaki Kar számára, mert az új távlatokat megnyitó kapcsolatfelvétel mellett a kihelyezett poszterek jóvoltából a japán partnerek képet kaphattak a Debreceni Egyetemen zajló kutatásokról. Ennek köszönhetően több japán kutatóval kezdődik kutatási együttműködés a mesterséges intelligencia témájához kapcsolódó K+F és üzleti projektek témájában – ismertette Husi Géza, a DE MK dékánja.

A konferencia szociálrobotikában alkalmazott ember-robot interakciókkal foglalkozó japán-magyar szekciójának elnökei Csukonyi Csilla, a DE Bölcsészettudományi Kar adjunktusa és Almusawi Husam Abdulkareem, a DE MK adjunktusa voltak.
 
- A távol-keleti kapcsolatok kiemelten fontosak a mesterséges intelligencia jövőjét nézve, hiszen ez a régió rendkívül dinamikusan fejleszti ezt a területet, nagyon komoly beruházásokat hajt végre ebben az ágazatban. A japán egyetemmel felépülő kapcsolat mintájára további oktatási és kutatás-fejlesztési együttműködések kidolgozása zajlik az Informatikai Karon tajvani, kínai és indiai egyetemekkel, kutatóhelyekkel – emelte ki Hajdu András, a DE IK dékánja.

A rendezvényt követően a Debreceni Egyetem küldöttsége egyetemi és kari szintű együttműködések kialakításáról is tárgyalt a Chuo Egyetem képviselőivel.

- A CogInfoCom elsődleges célja, hogy az ember kapcsolata a gépekkel ne csak abban merüljön ki, hogy be- és kikapcsolja azokat vagy gombokat nyomogat meg rajtuk. Helyette próbáljunk a gépekkel úgy kommunikálni, mint egy másik emberrel, pontosabban egy területen magas intelligenciával rendelkező mesterséges élőlénnyel. Ehhez távoli, például esetünkben mérnöki és pszichológiai területek szinergiáját kell megteremteni – fogalmazott Korondi Péter professzor.

A konferencia tudományos partnerei voltak többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a japán KDDI alapítvány, HUN-REN Magyar Kutatói Hálózat és a Magyar Mérnökakadémia.

A tanácskozáshoz szorosan kapcsolódott egy, mesterséges intelligencia-fókuszú innovációs kiállítás, ahol a Debreceni Egyetem, illetve kutatócsoportunk ipari tagja, az Enjoy Robotics összesen 14 MI alkalmazást bemutató innovációs poszterrel jelent meg. A rendezvényen az egyetem kutatói befektetőket is kerestek a mesterséges intelligencia felhasználásával megvalósítandó projektjeikhez.



A konferencia honlapja ide kattintva érhető el.



Sajtóközpont - OCs