Felvételi: élvonalban a Debreceni Egyetem

Az általános felvételi eljárás eredményeként összesen 6502 elsőéves hallgató kezdheti meg szeptembertől a tanulmányait a Debreceni Egyetem magyar nyelvű képzésein. A 2022-ben felvett hallgatók létszáma a pótfelvételivel, a határon túli felvételivel és az angol nyelvű képzésekre felvettekkel együtt szeptemberre várhatóan eléri a tízezret.

Csütörtök este hozták nyilvánosságra az idei általános felvételi eljárás ponthatárait. A felvi.hu internetes felületén minden jelentkező értesülhetett arról, hogy melyik felsőoktatási intézménybe vették fel. 


A Campus Fesztiválon több százan várták izgatottan, hogy megjelenjenek a kivetítőn a számok, az egyetemi fesztiválhelyszínen, az Erasmus35 Színpad – Egyetem Téren megrendezett PONT OTT PARTY-n egymás után ugrottak fel boldogan a fiatalok, miután kiderült: sikeres volt a felvételijük. 

A Debrecen Egyetemre idén több mint nyolcezren jelentkeztek az első helyen, közülük 6502 felvételizőt vettek fel az intézménybe. Az általános felvételi eljárás eredményeiről a péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatón Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: elégedett lehet az egyetem, hiszen továbbra is az ország felsőoktatásának élvonalába tartozik. 

- Kiegyensúlyozott ez az eredmény, ami megfelel a Debreceni Egyetem kapacitásainak és a jelentkezések alapján is lehetett erre számítani. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az angol nyelvű képzésekre felvett külföldi hallgatókkal együtt meghaladja a kilencezret az elsőéves hallgatók száma, a határon túli és a pótfelvételi során bekerülő jelentkezőkkel pedig szeptemberre átlépheti a tízezret. Az elsőhelyes jelentkezésekből általában lehet következtetni a felvehetők létszámára, a kettő aránya az elmúlt évekre visszatekintve javulást mutat, ami azt jelenti, hogy egyre több, a Debreceni Egyetemet első helyen megjelölő nyer felvételt hozzánk.  A tapasztalatok szerint, ha a régióból valaki a műszaki területen szeretne továbbtanulni, akkor az a DE-t választja, ezt alátámasztják az ipari szereplőkkel, vállalatokkal kötött együttműködési megállapodások. Fontos eredmény, hogy a felvettek átlagpontja az összesített eredmények alapján a legtöbb esetben jóval meghaladja a bekerülési minimumpontokat, ami a jelentkezők felkészültségét bizonyítja. Fontos kiemelni, hogy erősödött az egyetem nemzetközi jellege, ugyanis tíz százalékkal nőtt a felvett külföldi hallgatók száma – tájékoztatott Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

A képzési területek közül most is az orvos- és egészségtudományi (1378), a gazdaságtudományi (1153), a jogi és igazgatási (655), valamint a műszaki területekre (653) vették fel a legtöbb jelentkezőt.

A legtöbb elsőéves (1385) ezúttal is a Gazdaságtudományi Karon lesz, emellett nagyon népszerű volt a Bölcsészettudományi Kar, ahová idén 837 jelentkező nyert felvételt. A legkedveltebb karok között szerepel az Állam- és Jogtudományi Kar is, ahol 655 elsőéves kezdheti majd meg tanulmányait szeptembertől.

A legnépszerűbb alapképzés az ápolás- és betegellátás volt, amelynek szakirányaira összesen 596 hallgató jutott be, az osztatlan jogászképzésre 341 leendő elsős nyert felvételt, az általános orvos képzésre 248 felvételizőt vettek fel. A mesterképzések közül a pszichológia képzésre került be a legtöbb jelentkező, szám szerint 79.

A legmagasabb ponthatár az önköltséges pszichológia alapképzésen volt (460), emellett a jogász (454) és a fogorvos osztatlan képzéseken (430) is nagy volt az elvárás a jelentkezőkkel szemben.  

Amennyiben a felvételizők úgy tapasztalták, hogy jogsérelem érte őket, ezúttal is kérhetnek jogorvoslatot az Oktatási Hivatalon keresztül, ebben az esetben a lakóhelyük szerint illetékes törvényszékhez kell fordulniuk.

Akiket az idei általános felvételi eljárásban nem vettek fel, azok még mindig reménykedhetnek abban, hogy szeptembertől a Debreceni Egyetemen tanulhatnak, a pótfelvételin ugyanis még mindig lesz lehetőségük bekerülni az intézménybe.

- Az elmúlt évhez hasonlóan nemcsak önköltséges, hanem állami ösztöndíjas képzésekre is lehet jelentkezni, összesen hat képzési terület (agrár, informatika, műszaki, orvos- és egészségtudomány, pedagógusképzés, természettudomány) 43 alapképzési vagy osztatlan szakja érhető majd el a Debreceni Egyetemre pótfelvételizők számára. A jelentkezőknek az általános felvételi eljáráshoz hasonlóan hitelesítő adatlapot kell benyújtaniuk, és csak egy szakot jelölhetnek meg. Ha a pótfelvételi során sem veszik fel a jelentkezőt az egyetemre, akkor jogorvoslatra is van lehetőség, ám a tapasztalatok alapján az így bekerülő hallgatók száma országos szinten is elenyésző. A pótfelvételi eljárás során 300-400 fővel nőhet a leendő elsősök köre. Újdonság, hogy két új szakkal bővítettük a Szolnok Campus képzési portfólióját, a szociális munka alapképzés és a szakvédőnő mesterképzés a pótfelvételi során érhető el először – emelte ki Pósánné Rácz Annamária, a Debreceni Egyetem oktatási igazgatója.

A pótfelvételi eljárás július 26-án indul, és augusztus 5-ig lehet jelentkezni az e-felvételi rendszeren keresztül. A ponthatárokat várhatóan augusztus 24-én hirdetik ki.


Sajtóközpont - BZ